„A magyar politikának elválaszthatatlan része lett a buli” – Lattmann Tamás szerint a látvány helyett a kormányzás lesz az igazi próba
A Pirkadat május 5-i adásában Breuer Péter vendége dr. Lattmann Tamás nemzetközi jogász, egyetemi docens volt. A beszélgetés a május 9-i parlamenti eskütétel körüli ünneplésből indult, de gyorsan eljutott a Magyar Tudományos Akadémia helyzetéig, az egyetemi világ kiszolgáltatottságáig és odáig, hogy milyen mélyen fonódik össze a politika és a tudomány Magyarországon.
Ünneplésből nincs hiány
Lattmann Tamás nem lelkesedett különösebben a május 9-re tervezett parlamenti nyitó-záró ünnepségekért. A politikai kultúra egyik új tünetének nevezte, hogy a hatalomváltásokat egyre inkább látványos rendezvények kísérik. Azt mondta: „Úgy tűnik, hogy itt most a magyar politikának elválaszthatatlan része lett a buli.”
Hozzátette, hogy érti azok örömét, akik részt akarnak venni egy ilyen eseményen, de őt „jobban érdekli a tényleges kormányzás”. A látvány mögött szerinte az lesz a kérdés, mi történik az ünneplés után.
Nem az Akadémiát támadja, hanem a reflexeket
A beszélgetés másik nagy témája a Magyar Tudományos Akadémia volt. Lattmann nem kertelt: „nagyon rossz véleményem van úgy unblock a Magyar Tudományos Akadémia intézményről”, különösen arról, ahogyan a közéletben és a politikában viselkedik.
Szerinte az MTA körül az elmúlt években nem valódi reform zajlott, hanem inkább hatalmi átrendeződés. Úgy látja, a korábbi kormány a kutatóintézetek leválasztásával nem korszerűsített, hanem „sokkal inkább egyfajta profiltisztításként” kezelte az ügyet, miközben a valódi strukturális problémákhoz nem nyúlt hozzá.
A jogász szerint önmagában nem ördögtől való gondolat, hogy a kutatási kapacitások az egyetemi szférához tartozzanak, hiszen „nem gyakorlat a világon sehol, Európában sem, hogy a tudományos akadémiáknak önálló kutatási kapacitása legyen”. A gond ott kezdődik, hogy a rendszer alaplogikája változatlan maradt.
A nagy doktor, mint hatalmi eszköz
Lattmann részletesen beszélt arról is, hogy az akadémiai struktúra nem pusztán tudományos kérdés, hanem nagyon is hatalmi ügy. Az MTA által adományozott nagydoktori címek szerinte nemcsak rangot, hanem pályabeli túlélési esélyt is jelentenek. „Ez birtokolni egy hatalmi pozíció” – fogalmazott.
Ebből következik, hogy aki kilóg a sorból, annak a pályája könnyen megakadhat. A helyzetet így írta le: „A tanársegédből, ha túl nagy a szája, soha nem lesz adjunktus.” Ez a mondat nemcsak az akadémiai előmenetelről, hanem egy egész működési logikáról szólt: arról, hogyan tartja rövid pórázon a rendszer azokat, akik gondolkodnak, és esetleg mást mondanak, mint amit elvárnak tőlük.
Mocsai esete és a rendszer önleleplezése
A beszélgetés egyik legélesebb része az volt, amikor Lattmann a politikai lojalitás és az akadémiai címek kapcsolatáról beszélt. Példaként Mocsai Lajos pályáját hozta fel, akinek szerinte olyan egyetemi és tudományos előmenetelt biztosítottak, amely mögött nem tudományos, hanem politikai logika állt.
A történetet nem egyszerű kivételként említette, hanem annak bizonyítékaként, hogy Magyarországon az egyetemi autonómia sokszor csak díszlet. A rendszer szerinte nem attól beteg, hogy egyes szereplők felbukkannak benne, hanem attól, hogy a többiek ezt elfogadják, sőt legitimmé teszik.
Az új kormány előtt is ugyanaz a kérdés áll
Lattmann Tamás nem zárta ki, hogy az új kormány változtathat ezen a világon, de optimista sem volt. Azt mondta, a reform szükségessége régóta ismert, csak eddig „soha nem volt olyan politikai vezetés, ami komolyan gondolta volna azt, hogy autonómiát biztosítson ennek a rakásprémás ürgének az egyetemeken”.
A beszélgetés végére így nem az maradt a legerősebb kérdés, hogy ki fog esküt tenni május 9-én, hanem az, hogy lesz-e bárki, aki a politikai látványosságokon túl tényleg hozzányúl ahhoz a rendszerhez, amelyben a tudomány, a lojalitás és a megélhetés ma is szorosan összekapcsolódik.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Youtube-on.
