„Most meg milyen jó ez a görög joghurt” – Öregedés, magány és méltóság Mayer Máté pszichológussal
Heti Jégbüfé – amikor a longevity nemcsak a testről, hanem a lélekről is szól
A Heti Jégbüfé legutóbbi adása ott folytatta, ahol az előző héten Kende-Hofherr Krisztinával abbahagyták: ha már ennyit foglalkozunk a testünkkel, az izomzatunkkal, az önállóságunkkal, akkor mi lesz a lelkünkkel? A stúdió vendége Mayer Máté volt, akit a műsorvezető rádiós és televíziós szereplései alapján hívott meg, hogy az öregedés lelki oldaláról beszélgessenek. A kiindulópont a 2020-as évek egyik kulcsszava: longevity – éljünk tovább, de hogyan?
Meghosszabbított élet – meghosszabbított magány?
Az orvostudomány ma képes évekkel, akár évtizedekkel kitolni az életet. A kérdés azonban az, mivel töltjük ki ezt az időt. Mayer Máté szerint a rendelőben leggyakrabban három nagy nehézséggel találkozik. Az első a haszontalanság érzése. A nyugdíjba vonulás után az addigi identitás – a munka, a szerep, a napi ritmus – megszűnik. A „hosszú vakáció” élménye néhány hónapig tart, aztán ott marad a kérdés: mit kezdjek az időmmel?
A második az elmagányosodás. A család elköltözik, a barátok meghalnak, a társ elveszik. A veszteségek nemcsak érzelmileg terhelnek, hanem konkrétan beszűkítik a világot. „Jön mindig szembe a halál” – fogalmazott a pszichológus, rámutatva: a legtöbben a homokba dugják a fejüket, amíg lehet, aztán egyszer csak mégis elér a szembesülés.
Amikor már nem nőként, nem férfiként néznek ránk
Az öregedés nemcsak belső folyamat, hanem társadalmi élmény is. A „nénizés”, a gügyögő hangnem, az átnézés az önbecsülést sérti. Különösen fájdalmas lehet, amikor valaki még szellemileg friss, de kívülről már leírják. Mayer Máté szerint a nyugati társadalmak egyik legkevésbé kihasznált erőforrása az idősek tudása és tapasztalata – miközben óriási variancia van: van, aki negyvenévesen leépül, és van, aki kilencven felett is szellemileg éles.
Három út az öregedéshez
A pszichológus háromféle megküzdési mintát lát. Az egyik a fiatalság mindenáron való fenntartása: plasztika, tagadás, az idő elrejtése. A másik az elfogadás: a ráncok, a testi változások, a szerepváltás tudomásul vétele. A harmadik – és legnehezebb – a kétségbeesés, amikor valaki a veszteségekre fókuszál, és ebbe beleragad.
Az elfogadás azonban nem passzivitást jelent. Inkább új szerepek keresését: nagyszülőség, mentorálás, önkéntesség, tudás átadása. „Mi az, amin van még?” – tette fel a kérdést Mayer Máté, párhuzamot vonva a lerokkanás feldolgozásával: először a veszteség fáj, de hosszabb távon az segít, ha a megmaradt képességekre építünk.
A jelenből a múltba – és vissza
Amikor a jelen fájdalmas – testi leépülés, kiszolgáltatottság, krónikus fájdalom miatt –, a múlt menedékké válhat. A nosztalgia nem feltétlenül kóros, hanem kapaszkodó. A kérdés inkább az, van-e kinek mesélni az emlékeket. A négy fal között őrzött történetek gyorsabban fakulnak.
A beszélgetésben felmerült az is: hogyan lehet az időseket „jelenben tartani”? A televízió, a bulvársajtó, a mindennapi impulzusok – bármilyen felszínesnek tűnnek – hidat jelenthetnek a kortárs világhoz. A lényeg a kapcsolódás.
Digitális világ: segítség vagy csapda?
Vajon a digitális bennszülöttek könnyebben öregszenek majd? A válasz egyelőre bizonytalan. A közösségi média egyszerre kapcsol és izolál. A kutatások szerint a fiatalabb generációk körében magasabb a szorongás és a magány érzése, miközben a figyelmi fókusz csökken. Ugyanakkor a digitális tartalmak – például a videójátékok vagy a virtuális valóság – terápiás céllal akár fájdalomcsillapításban is segíthetnek. A technológia eszköz: a hatás attól függ, hogyan használjuk.
Terápia: igény van rá, hozzáférés alig
A műsor egyik fontos kitérője volt a mentálhigiénés ellátás helyzete. Mayer Máté szerint ma nagyobb a társadalmi igény a pszichológiai segítségre, mint amennyit a rendszer ki tud szolgálni. A közellátás szűkös, a magánpraxis drága, a várólisták hosszúak. A beszélgetős terápia – amely valódi lelki munkát jelentene – sokak számára elérhetetlen.
Párkapcsolat idősen – esélyek és arányok
Felmerült az is: lehet-e új párt találni időskorban? Elméletben igen, a gyakorlatban nehezebb. A férfiak rövidebb élettartama miatt a nemi arány eltolódik, hatvan felett jóval több az egyedül maradt nő. Ugyanakkor a kapcsolatvállalás mindig magában hordozza a veszteség kockázatát is – és ezt idősen talán még nehezebb vállalni.
A perspektíva kérdése
A beszélgetés végén a legnehezebb kérdés került elő: hogyan lehet úgy élni, amikor a jövő nem ígér vonzó perspektívát? Mayer Máté válasza nem idealizált: a veszteségek valósak, a leépülés fenyegető. De a fókusz választható. „Azt is nézhetem, mikor fog meghalni a társam, de azt is nézhetem, hogy még itt van velem.”
A záró gondolat egyszerre volt hétköznapi és filozofikus: az élet értelmét nem kapjuk, hanem választjuk. „Most meg milyen jó ez a görög joghurt” – hangzott el mosolyogva. Talán ebben sűrűsödik az egész beszélgetés tanulsága: az öregedés nemcsak veszteség, hanem figyelemváltás. Arra, ami még van.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
