„A végén már a test mondta ki, hogy elég” – Lantos Gábor pályazárása és újrakezdése
A Volt egyszer Sebes Györggyel beszélgetésének második részében Lantos Gábor pályájának érettebb szakaszáról mesél: arról, hogyan lett a rádió sportrovatának vezetője, miként élte meg az intézményi átalakulásokat, miért ért véget a rádiós korszak, és hogyan vezetett mindez egy tudatos életmódváltáshoz – szakmailag és emberileg is.
A beszélgetés első része itt található
„Riporter, újságíró – ez bőven elég”
A beszélgetés elején Lantos Gábor pontosít: nem szereti a „médiaszemélyiség” címkét. Riporternek, újságírónak tartja magát, aki történetesen könyveket is ír. A státuszoknál fontosabb számára az, hogy mesélhessen, kérdezhessen, jelen legyen.
Befogadás a legendák között
Amikor 1997-ben végre státuszba került a Magyar Rádióban, már nem kívülről érkezett. A sportosztály nagy nevei – Novotny Zoltán, Vas István Zoltán, Radnóti László és mások – természetesen fogadták. Bár kemény viták voltak, az alapelv egyértelmű maradt: „senkit nem szúrtak hátba”. Ez a szakmai biztonság ritka érték volt, és meghatározta a légkört.
A rádió mint kemény iskola
A rádió sportkesztősége nem volt „tündérkert”. Kíméletlen elvárásokkal dolgoztak: sportági dolgozatok, időre írt felmérések, szankciók a felkészületlenségért. Aki nem tudta például, mikor lett olimpiai bajnok Tordasi Ildikó, fél évre partvonalra került. Jutalom nem járt, legfeljebb az a csendes elégtétel, hogy az ember neve kikerült a faliújságra a körkapcsolás beosztásában.
Mikrofonengedély és beszédharc
Lantos Gábor számára a mikrofonengedély megszerzése külön küzdelem volt. Beszédhibával, beszédtanárokkal, elutasításokkal kellett megküzdenie. Végül Török László állt mellé: kimondta, hogy a szakmai teljesítmény fontosabb, mint a tökéletes beszédtechnika. „Nem tökéletes, de tehetséges” – ez a mondat billentette át az ügyet.
Vezetői székbe, kényszerből
A kétezres évek végére, több szerkesztőségvezető-váltás után, váratlanul őt nevezték ki a rádió sportrovatának élére. Fél évvel a pekingi olimpia előtt történt mindez, komoly bizonytalanság közepette. Nem volt valódi választási lehetőség: vagy elvállalja, vagy „hoznak valakit kívülről”. Vállalta.
Olimpiák, átalakulások, túlélés
Peking és London idején már vezetőként dolgozott. A rádió sportja ekkorra háttérbe szorult, MR6-os száműzetés, szervezeti átalakítások, forráshiány jellemezte az időszakot. Mégis megszülettek azok a rádiós teljesítmények, amelyekre ma is büszkék lehetnek. „A Magyar Rádió az olimpiákon mindig nagyot tett le az asztalra.”
„Kirúgtak, mondjuk ki”
2016-ban véget ért a rádiós korszak. Nem szépít: kirúgták. Úgy érzi, túl hangosan, túl aktívan küzdött a rádió sportosztályáért. „Faltörő kosként mentem előre.” Ez egy idő után sok lett a döntéshozóknak.
Újrakezdés az interneten
A rádió után tudatosan el akart szakadni a sporttól, de három hónap múlva mégis sportfőszerkesztő lett egy online felületen. Ismét vezetői szerep, ismét felelősség. Később azonban újra döntött: elég volt a folyamatos nyomásból. Ma főmunkatársként dolgozik, sport, utazás, könyvek és gasztronómia témában – vezetői terhek nélkül.
A felgyorsult világ ára
Élesen látja a különbséget a rádió és az online média között. „A rádió egy Opel Kadett 120-szal, az internet egy shinkansen.” Az online térben nincs megállás: éjszaka, ünnepnap, gyász – mindig írni kell. Maradona halála például három óra alatt húsz cikket jelentett. Ez a tempó hosszú távon felőrli az embert.
A test jelez
A történet egyik legmegrázóbb része az egészségi fordulat. Katari világbajnokság, kimerültség, magas vérnyomás, figyelmeztetések. Orvosai két évet jósoltak abban az állapotban. 2024 novemberében életmentő beavatkozáson esett át, és 61 kilót fogyott. „Ez már a második életem.”
Észak mint menedék
Az új élethez új szenvedély is társul: Észak. Lapföld, Norvégia, Finnország, mínusz 35 fok, sarki fény. Innen született a Száz nap Északon című könyv is. Couchsurfing, idegen emberek kanapéi, barátságok, képeslapok, kézzel írt üzenetek – egy lassabb, emberibb világ.
Közös utak, közös ritmus
Felesége, Orsi teljes partner ebben az életben és az utazásokban. Színház, opera, musical Stockholmtól Sydneyig, hegyek, kutyaszán, fatemplomok, ősi sziklarajzok. Nem rohanás, hanem jelenlét.
„Nem kell mindent megnézni”
A beszélgetés végén Lantos Gábor kimondja: ma már nem akar minden meccset látni. Néha jobb egy könyv, egy csendes este. „Annyi minden van, hogy befogadhatatlan.” A lezárás mégsem búcsú, inkább egy nyugodt megérkezés: kevesebb zaj, több tartalom.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
