„Mindig ott voltam, ahová más nem ment” – Lantos Gábor útja a médiába
A Volt egyszer Sebes Györggyel vendége ezúttal Lantos Gábor, akinek pályája szinte belenőtt a magyar médiába. A beszélgetésben szó esik családi háttérről, gimnáziumi évekről, az első rádiós élményekről, különös kerülőutakról, vasúti álmokról, saját pénzből finanszírozott tudósításokról és arról a megszállottságról, amely végül közel négy évtizedes pályát alapozott meg.
Egy híradós gyerekkor lenyomata
Lantos Gábor számára a televízió és a média világa nem kívülről érkezett. Gyerekként rendszeresen nézte a tévéhíradót, részben azért, mert a családban ez természetes volt, részben pedig azért, mert édesapja a Magyar Televízióban dolgozott. A híradó arcai – köztük Sebes György – elérhetetlen, távoli figuráknak tűntek, akik „a dobozból beszélnek”. Évtizedekkel később ebből a távolságból lett személyes beszélgetés.
A Magyar Televízió folyosójától a sportosokig
1989 nyarán, mindössze 17 évesen került be először a Magyar Televízióba nyári munkára. Itt ismerkedett meg a rádió sportosztályának legendás alakjaival, akik akkoriban a tévéhíradó sportblokkjait is vezették. Egy öttusa-világbajnoki sajtótájékoztatón – némi kamaszos vagánysággal – akkreditációhoz jutott, és innentől kezdve „médiaigazolvány lógott a nyakában”. Ez a pillanat lett a valódi belépő a szakmába.
„Én vasutas szerettem volna lenni”
Meglepő módon a média nem volt eleve elrendelt sors. Lantos Gábor gyerekként vasutasnak készült, az úttörővasúton töltött évek fegyelmet, pontosságot és rendszeretetet adtak neki. Bár a család remélte, hogy „kinövi ezt a hülyeséget”, a vasút iránti rajongás máig megmaradt: vonattal jár, vonatos utazásokat tervez, és a világ számos pontján – Európától Japánig – vasúton fedezte fel a környezetét.
A Rákóczi Gimnázium és a „nem reálos” út
Középiskolás éveit a Rákóczi Gimnáziumban töltötte, ahová – saját bevallása szerint – nem kiemelkedő felvételi pontszámai miatt került. A reáltárgyak sosem érdekelték igazán, viszont a történelem, földrajz és irodalom igen. „Ami érdekelt, azt nagyon megtanultam, ami nem, azt éppen annyira, hogy ne legyen baj.” Ez a szemlélet később is végigkísérte.
Az első rádiós megszólalások
Már gimnazistaként bekerült a Forma–1 magyarországi futamának rádiós közvetítési közelébe, ahol 15 évesen odament egy tapasztalt sportriporterhez, és kijelentette: „én ezt fogom csinálni, amit te”. A válasz józanító volt, de nem elutasító. Az élmény megmaradt, a szál két évvel később újra felvétetett.
1989 végén hangzott el első önálló összeállítása a Magyar Rádióban, egy éjszakai műsorban. Ettől kezdve gyakorlatilag minden idejét a rádió körül töltötte.
Külsősként, saját pénzen
Hét évig dolgozott külsősként a rádió sportosztályán. Ez nem jelentett biztos megélhetést, viszont rengeteg lehetőséget. Saját költségen utazott tudósítani Izlandra kézilabda-világbajnokságra, vállalt hosszú utakat rövid, akár 40–60 másodperces tudósításokért, elment oda is, ahová más nem szívesen. „Nem áldozat volt, hanem befektetés.”
A stratégia bevált: előbb-utóbb észrevették. Nem azért, mert saját pénzt áldozott, hanem mert mindig jelen volt, mindig dolgozott, mindig vállalta a kevésbé vonzó feladatokat is.
Olimpiák, világbajnokságok, világjárás
A befektetés később busásan megtérült. Hét nyári olimpián vett részt, négy labdarúgó-világbajnokság döntőjét látta a helyszínen. Japánban egy hónapot töltött minimális költségvetéssel, matracon aludva, kollégák segítségével. „Kihoztam majdnem nullára.” Ezek az utak nemcsak szakmailag, hanem emberileg is meghatározó élmények lettek.
A rádió mint játszótér
Nemcsak sportban gondolkodott. Vezetett magazinműsorokat, éjszakai adásokat, közlekedési műsort, dolgozott több rádiónál és lapnál. A rádió számára szabadságot jelentett: „azt csináltam, amit akartam”. Egy egész világot körbekapcsoló szilveszteri műsor ötlete hónapokig tartó kutatómunkával valósult meg, még az internet előtti korszakban.
Őrültségek fiatalon
A pálya tele volt extrém helyzetekkel: dél-koreai sporteseményről hazarepülni Budapestre csak azért, hogy másnap újra felszálljon egy gépre Sanghaj felé; autóval Moldováig menni egy meccsre; egymást érő kontinenseken dolgozni. „Ma már nem csinálnám, de akkor a lelkesedés vitt.”
A beszélgetés első része itt zárul, de az ígéret elhangzik: a történetek folytatódnak. A következő részben szó lesz arról, miként lett mindebből tartós pálya, milyen árat kellett fizetni érte, és hogyan látja ma Lantos Gábor mindazt, amit fiatalon magától értetődőnek gondolt.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
