„A leggazdagabb magyarok között van, aki büszke rá, hogy nem ad semmit” – Szakonyi Péter a gazdagságról, felelősségről és a 2024-es toplistáról
Mit árul el rólunk a gazdagaink listája? A Heti TV május 26-i PIRKADAT című műsorában Breuer Péter vendége Szakonyi Péter gazdasági újságíró, a 100 leggazdagabb magyar című éves kiadvány főszerkesztője volt. A beszélgetés egyfelől társadalmi tükör: a hazai gazdasági elit vagyoni mozgásait elemzi, másfelől morális kihívás is: mit kezdünk a vagyonnal – és mit nem?
Húsz milliárddal még csak az ajtóig jutsz
„Az idei bekerülési küszöb 19,7 milliárd forint” – kezdte Szakonyi, jelezve, hogy a gazdaglistán való szereplés egyre magasabb vagyont feltételez. A főszerkesztő szerint a 100 leggazdagabb magyar nemcsak pénzügyi rangsor, hanem „látlelet a magyar gazdaságról és a magyar gazdagságról is”. A lista immár 24 éve készül, és az egyik legfőbb értéke, hogy évről évre képet ad arról, kik és milyen iparágak mentén gyarapodnak Magyarországon.
Jászai Gellért rakétaként tört előre
A legnagyobb vagyoni növekedést Jászai Gellért érte el: „az első húszból az első tízbe ugrott, megduplázódott a vagyona” – ismertette Szakonyi. A FORR nevű tőzsdei cégcsoportja „a haditechnikától az információtechnológiáig” minden olyan szektorban jelen van, ami ma stratégiai jelentőségű. A lista azonban nem csak róla szól: benne van minden, ami számít, az ingatlanfejlesztéstől az e-kereskedelemig, a vegyipartól a logisztikáig.
A mecenatúra hiánya: szégyen vagy stratégia?
A beszélgetés egyik legsúlyosabb momentuma, amikor Breuer Péter rákérdez: „a leggazdagabbak között hányan adakoznak?” Szakonyi válasza egyenes és kijózanító: „tudok olyat, aki kifejezetten büszke arra, hogy egy forintot sem ad közérdekű célokra.” Példaként a brit The Sunday Times friss listáját hozta, ahol nemcsak a vagyon, de az is rangsorolt szempont, ki mennyit fordít jótékony célokra: „volt, aki a teljes vagyonának 13%-át adta egy év alatt. Magyarország még messze van ettől.”
Demján Sándor, a kivétel
A főszerkesztő egyetlen igazi példaként Demján Sándort említette, aki „több száz millió forintot adott azonnal, amikor a Keleti pályaudvar előtt a menekültek összegyűltek”. Hozzátette: „nem várt érte semmit, sem interjút, sem PR-t. Egyszerűen csak segített.” Utódai viszont már nem folytatják ezt az örökséget – jegyezte meg szűkszavúan.
A nyomtatott kiadás válsága: 55% a terjesztőé
Szakonyi Péter szerint a nyomtatott sajtó terjesztése válságban van. „Egy újságból 1000 Ft az eladási ár, abból 55% a terjesztőé.” A 100 leggazdagabb magyar évente csak egyszer jelenik meg, és „most május közepén jött ki a print, az elektronikus verzió szeptemberben lesz elérhető, mert ha egyszerre jönne, az online megölné a printet.” Hozzátette: „a könyvterjesztés még működik, de a sajtóé már alig.”
A magánegészségügy mítosza: „nem aranybánya”
„Váberer György az egyetlen, aki magánklinikával szerepel a listán” – mondta Szakonyi. A közhiedelemmel ellentétben a magánegészségügy nem aranybánya: „az eszközpark drága, a robotsebészeti eszközök milliárdokba kerülnek, és nagyon sok műtétet kell elvégezni, hogy megtérüljön.” Az orvosok a kezelés árának kb. egyharmadát kapják, a többi a működtetőé – „már ha egyáltalán van nyereség.”
Étteremnyitás? „Ráfizetés, mint a pinty”
Szakonyi szerint az éttermek helyzete még lesújtóbb: „százból nyolcvanöt fél éven belül bezár.” Az étteremnyitás tehát nem befektetés, hanem kalandvágy. A vendéglátás alig hoz profitot – az újgazdagok inkább ingatlanba, technológiába, hadiiparba fektetnek, nem gulyásba.
„A leggazdagabbak nem akarnak bekerülni – de büszkék rá”
A műsor végén Breuer megjegyzi: „sokan mindent megtennének, hogy ne kerüljenek be a listába.” Szakonyi szerint a helyzet bonyolultabb: „kapálóznak ellene, de aztán büszkék rá.” Végül is, a vagyon nemcsak tükör, hanem státusz is. Hogy ki mit kezd vele – az viszont már erkölcsi kérdés.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
