„Izraelben élni galutban, az se jó” – Oberlander Báruch arról, hol lehet igazán zsidó életet élni
Az ügynökkérdés rabbinikus forrásai, a Chábád küldötteinek éves világkonferenciája, néhány családi és internetes kitérő, végül a heti szakasz és Jákob létrája volt a témája M. Kende Péter és Oberlander Báruch, a Vasvári Pál utcai zsinagóga rabbija, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője beszélgetésének a Pirkadat november 18-i adásában. A rabbi úgy tartja, az ember ott éljen, ahol a legjobban tud előrehaladni a vallási életben.
Két levél az ügynökökről
Az előző heti adásban az ügynökakták története vitte a szót, és a téma azóta sem engedte el a rabbit. Vasárnap esti Facebook-órájára készülve két rabbinikus reszponzumot talált, amelyek a besúgókkal foglalkoznak, mindkettő a Szovjetunióból való. Hogy erről kevés az írás, nem meglepő: ahol kommunizmus volt, nem mertek semmit leírni, külföldre levelet küldeni sem.
Az első levél az 1930-as években született. Egy rabbi azt kérdezi benne, írhat-e válólevelet, getet az az írnok, akiről úgy tudják, hogy ügynök. A válasz két dologra figyelmeztet: a pletka nem számít, csak az, ami be van bizonyítva; és ha valakit kényszerítettek, az csúnya dolog, de kényszer, ezért vele is lehet getet íratni. A második levél a kilencvenes évekből, Moszkvából való. Írója a levéltárban sok olyan getre bukkant, amelyet a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején írtak, és tudja, hogy a rabbi, aki írta őket, egyértelműen besúgó volt. Az izraeli országos főrabbitól kérdezte, kóserek-e ezek a válólevelek. A válasz ismét a kényszerre hivatkozott, és arra, hogy az illető értett a dolgához, ezért a getek érvényesek.
Ez választ adhat arra is, amit az előző héten feszegettek: mi lesz azzal, akiről kiderül, hogy ügynök volt, és a következő kedden bemegy a zsinagógába. Ítélkezni csak akkor lehet, ha be van bizonyítva; valaki a zsinagógában éppen azzal állt elé, hogy ez nem pletka, megvan a levél a saját kézírásával. A második kérdés a kényszer. A Sulchán Áruchban az egyik vélemény csak a testi bántalmazást tekinti kényszernek, egyik kommentátora viszont a vagyoni kényszert is, és aki kényszer alatt cselekedett, fölötte nem lehet ítélkezni. A baj az, mondta a rabbi, hogy az egyik vallási vezetőről megvannak a levelek, amelyekből kiderül: semmilyen kényszer nem volt, ő maga kérte, hogy vegyék fel vele a kapcsolatot. „Szóval ez súlyos.”
M. Kende Péter úgy látta, az ügy már azzal elérte a célját, hogy a közösségen belül beszélni kezdtek róla, szemben a nagy politikával, amely 36 éven át sumákolt ebben a kérdésben. A rabbi hozzátette: sok ember képtelen szembenézni azzal, hogy egy korszaknak vége, vagy hogy valamit ő tett, a feldolgozatlan múlt viszont sebeket ápol, ezért jobb túltenni magunkat rajta, vagy legalább nyilvánossá tenni.
A műsorvezető egy német filmet idézett fel, amelynek főszereplője a keletnémet szocializmusban veszítette el az eszméletét, és mire magához tért, már minden eltűnt; a családja a lakásában berendezte neki a régi világot. A rabbi a saját fiát hozta példának, aki néhány héttel Hanuka előtt altatásba került, és amikor az ünnep után felébredt, azt mondta, mindjárt Hanuka lesz.
Konferencia Crown Heightsban
Nem sokkal korábban a rabbi a Chábád küldötteinek éves világkonferenciáján járt, amelyet mindig azon a szombaton tartanak, amikor kihirdetik a Kiszlév hónapot; a dátum ezért évről évre mozog néhány napot. Arra a kérdésre, miért éppen akkor, a rabbi röviden felelt: kell egy dátum, amellyel előre lehet tervezni. A helyszín is mindig ugyanaz, Crown Heights, mert eredetileg a Rebbéhez jöttek össze, és bár a Rebbe már nem él, a konferencia ott maradt.
A találkozó régen sokkal fontosabb volt, amikor drága volt a telefon, postán mentek a levelek, és a küldöttek csak itt tudtak tanácskozni. Ma, a WhatsApp és a Zoom korában inkább baráti összejövetel, felfrissülés. A legnagyobb gond évről évre a vasárnap esti központi vacsora: csütörtöktől szombatig szekciókban dolgoznak, de nincs akkora terem, ahol öt-, sőt nyolcezer embert le lehetne ültetni egy asztalhoz.
Mayerlingtől Corpus Christiig, és egy rabbi Celemből
M. Kende Péter a feleségével Erzsébet királynéról szóló sorozatot nézett, és a mayerlingi vadászkastélytól az internetes keresgélés a szomszédos Heiligenkreuz ciszterci apátságának éttermébe vezetett, ahol az egyik étel a Corpus Christi, Krisztus teste nevet viseli. Kiderült, hogy az Egyesült Államokban van ilyen nevű település is, három zsidó közösséggel.
A rabbi erre egy kis történelemmel felelt. A mai Ausztriában van egy település, magyarul Németkeresztúr, amelynek a zsidók által használt neve, Celem, szintén keresztet jelent; furcsán hangzik, hogy valaki a celemi rabbi. Ott a családjának egy rokona volt a rabbi, aki 1938-ban, az Anschluss után Amerikába ment, megalapította a celemi közösséget, és máig celemi rabbinak nevezik.
Hol éljünk?
A heti szakaszban Jákob elhagyja a Szentföldet, és a műsorvezető ennek kapcsán azt kérdezte, akár a mai Izraelre vagy a magyar helyzetre gondolva, hol érdemes élni és tevékenykedni. A rabbi vallási fogalmakra fordította le a kérdést: az ember ott éljen, ahol szent tud lenni, ahol vallási életet tud élni. Ez nem az ő ötlete, tette hozzá: a harmadik lubavicsi Rebbe, a Cemách Cedek egy közösség rabbijától, aki Izraelbe akart menni, azt kérdezte, miért hagyná ott a közösségét. A szent föld miatt, felelte a rabbi, mire a Rebbe azt mondta neki: alakítsa át szent földdé a helyet, ahol él; ha körülötte szent lesz minden, spirituálisan szent földön lakik, és közben vezetheti a közösségét is.
Mindig azt kell nézni, mondta, hol tud az ember jobban előrehaladni a zsidóságban, a micvákban. Izraelben sok minden könnyebb: minden bolt tele van kóser áruval, és a Sábát elvileg nem munkanap. Egy barátja, aki annak idején a Vasváriba járt, ma Tibériásban egy nagy szálloda séfje, szombaton is dolgozik, miközben a felesége és a gyerekei a szombati asztalnál ülnek és kidust mondanak. „Lehet, hogy Tibériásban él, de galutban él” – mondta a rabbi. Budapesten is lehet szombaton dolgozni egy szállodában, és Izraelben is kerülhet valaki olyan környékre, ahol kevesen tartják a szombatot, itt pedig zsinagóga mellett lakhat és járhat is oda. „Izraelben élni galutban, az se jó.”
Jákob a Szentföldön kívül is szentté alakította a környezetét: zsoltárfejezeteket mondott folyamatosan, tanult, és becsületesen dolgozott, ami szintén micva. Közben lefektette a zsidó nép alapját, hiszen tizenkét fiából tizenegy ott született.
Lépcsőfokok a létrán
Végül Jákob létrája került elő: kik az angyalok, akik fel- és leszállnak rajta. A rabbi szerint olyanok, mint a diplomaták: a helyük fent van, lejönnek teljesíteni a feladatukat, ebben az esetben Jákob kísérését, külföldön és belföldön más-más angyal, majd visszamennek. Az ember helye viszont lent van, és az a feladata, hogy mássza a létrát. Lehet, hogy nem éri el a legfelső fokot, de mindig meg kell próbálnia még egy lépcsővel feljebb jutni, és soha nem visszaesni; ez sem földrajzi fogalom.
A teljesítményt mindig ahhoz kell mérni, mire képes valaki és mit tesz. Aki semmire sem képes, és erőlteti magát öt százalékig, az óriási eredményt ért el; aki ötven százalékra képes, de lustálkodik és tízet teljesít, annak azt mondjuk: „Te, mi van veled?” M. Kende Péter ezt tartotta a legjobb végszónak, és a jövő heti folytatásban maradtak.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Youtube-on.













