„Amíg antiszemitizmus van, nem kell félnünk, hogy megszűnünk” – Függetlenség, emlékezés és Púrim árnyékában
A PILPUL 525. részében ismét M. Kende Péter beszélgetett Kardos Péter-rel. A diskurzus ezúttal meglepően békés hangütéssel indult: a főrabbi szerint a kitörésmenet óta „nem érzékelek semmilyen negatív dolgot, legalábbis most zsidó szemmel Magyarországon”. Innen azonban gyorsan eljutottak a 20. századi egyházpolitikai játszmákig, a rabbinikus függetlenség árnyoldalaiig, majd a Tecavé hetiszakasz és Púrim ünnepe felé.
A függetlenség ára
A beszélgetés egyik legerősebb része a személyes múlt felidézése volt. Kardos Péter elmondta: 1966-ban nősült, 1971-ben avatták rabbivá, de még évekkel később is előfordult, hogy nem ismerték fel a nevét.
A magyarázat tömör és önironikus volt: „Mindent megtettem azért, hogy megőrizhessem a függetlenségemet.” Hozzátette: „Ez az antikarriernek a feltétele.” A kapcsolatok hiánya, a tudatos távolságtartás végül szakmai hátrányokkal járt – „ki issza meg a levét? Mindig én.”
A beszélgetés felidézte az állami egyházügyi hivatal korszakát is. A Lendvay utcai egyeztetések, az üzenetek a rabbinátuson keresztül, a burkolt figyelmeztetések mind a korszak természetes részei voltak. „Annak is örülni kellett, ha nem vittek be” – hangzott el keserű humorral.
Jelentések és hallgatások
Szóba került a 20. századi magyar zsidó közélet két meghatározó alakja, és az a tény, hogy az állambiztonsági iratok megnyitása után kiderült: jelentések születtek egymásról. Kardos Péter a klasszikus latin mondást idézte: „halottról vagy jót, vagy semmit”, majd pontosította az eredetit: „halottról vagy jót, vagy az igazat”.
Arra a kérdésre, hogy érdemes-e még erről a korszakról írni, kutatni, így reagált: „Minél kevesebb élőtanú van, annál kevésbé érdekli az embereket a téma.” A kijelentés egyszerre volt realista és fájdalmas.
Tecavé – amikor Mózes neve hiányzik
A hetiszakasz, Tecavé, különlegessége, hogy Mózes neve nem szerepel benne. A hagyomány szerint ez összefügg az aranyborjú történetével, amikor Mózes így alkudott: ha a nép vétke miatt pusztulnia kell, inkább őt töröljék ki a könyvből. A bölcsek szerint Isten „teljesítette” a kívánságát – legalább egy szakasz erejéig.
A beszélgetés érintette a főpap öltözékét, az örökmécses olajának sajtolását és az emlékezés parancsát is. Kardos Péter hangsúlyozta: a zsidó hagyományban az emlékezés nem kérés, hanem parancs. „Emlékezz!” – felszólító módban.
Szovjet örökmécses és vallásszabadság
A múlt felidézésében egy különös epizód is előkerült: a szovjet gyártmányú „örökmécses”, amely villogó fényével az élő lángot imitálta a zsinagógákban. A főrabbi ironikusan jegyezte meg: „Innen van az örök mécses.”
A rendszerváltás előtti időszak vallásszabadságának ellentmondásosságára is utalt: miközben formálisan működhettek a közösségek, a háttérben folyamatos volt a kontroll.
Púrim: legalább egy nap szabadság
A beszélgetés végén a fókusz Púrimra terelődött. Az ünnep – amelyen felolvassák Eszter könyvét – szintén a megmenekülés és a szabadság története. M. Kende Péter felhívta a figyelmet: legalább egy napra szakadjunk ki a kampányzajból, és menjünk el egy púrimi ünnepségre.
Hámántáska, kereplő, beöltözött gyerekek – és talán beöltözött felnőttek is. A humor, az emlékezés és a közösség egyszerre van jelen.
A PILPUL ezzel zárta az adást, a szokásos felhívással: péntek este, szombat délelőtt irány a zsinagóga. Tecavé hetiszakasza és Púrim üzenete együtt emlékeztet: a történelem terhe mellett is lehet – sőt kell – örülni. Sabat salom.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
