„A síita félhold árnyékában: miért veszik komolyan egymást a szélsőségek?”
Irán és Izrael konfliktusa mögött évszázados szövetségek, vallási mítoszok és geopolitikai játszmák húzódnak
A Heti TV A Világ Zsidó Szemmel című műsorának friss adásában Seres Attila műsorvezető beszélgetett Gyarmati István biztonságpolitikai szakértővel, M. Kende Péter újságíróval és Fináli Gábor rabbival. A fókuszban az iráni–izraeli feszültség állt, amelyet történelmi és vallási mélységeiben is körüljártak, kitérve Albánia különös szerepére, a síita öntudat politikai funkcióira, valamint Netanjahu és az iráni atomfenyegetés viszonyára. A beszélgetés célja nem pusztán elemzés volt, hanem a történelmi párhuzamok és a vallási motívumok megértése – mindez mély, szubjektív nézőpontokon keresztül.
Albánia, a meglepő célpont: kibertámadás és geopolitikai árnyékok
A műsor a múlt hetihez hasonlóan ismét szokatlan felütéssel indult: az iráni Forradalmi Gárda által végrehajtott kibertámadás Albánia ellen. A vendégek találgatták, mi válthatta ki ezt az akciót. Gyarmati István felvetette: „Ha valaki belemer köpni az iráni levesbe, azt megbüntetik.” M. Kende Péter szerint pedig nem kizárt, hogy „Putyin keze is benne lehet”, még ha közvetlen bizonyíték nincs is erre. Fináli rabbi az iszlám terjeszkedéssel kapcsolatos konfliktusra tippelt.
Végül Seres Attila elárulta: „Albánia 2013 óta az iráni népi mozsahedin szervezet főhadiszállása.” Ez az Iránból száműzött, a sah rendszerével szimpatizáló ellenzéki csoport amerikai kérésre telepedhetett le az országban, és ez az iráni rezsim számára elfogadhatatlan. A beszélgetés már itt rámutatott arra, hogy az iráni agresszió nem elszigetelt, hanem hosszú távú, stratégiai üzeneteket közvetítő lépés.
Zsidók és perzsák: egy évezredes szövetség emlékezete
A beszélgetés egyik legerősebb pontja a zsidó–perzsa kapcsolatok történelmi áttekintése volt. Fináli Gábor rabbi emlékeztetett: „A perzsák szabadították fel a zsidókat a babiloni fogságból és engedték haza őket a Szentély újjáépítésére”, sőt rámutatott, hogy „a babiloni Talmudot nyugodtan lehetne perzsa Talmudnak is nevezni, hiszen Perzsiában, a Gaonátus székhelyén keletkezett.”
A vendégek kiemelték: a zsidóság hosszú évszázadokon át viszonylag békében élt Perzsiában, és csak az iszlám eljövetelével, majd a késő középkorban kezdtek megjelenni a diszkriminatív elemek. Még az 1979-es forradalom előtt is szoros gazdasági és katonai együttműködés volt Izrael és Irán között, különösen a sah rendszer idején.
Kende Péter Oberlander Báruch rabbi egy személyes emlékét is felidézte: néhány éve Moszkvában találkozott az iráni zsidó közösség vezetőjével, aki szerint Iránban még mindig húszezer fős, viszonylag jól működő zsidó közösség él.
A síita identitás mint nemzetképző erő
A műsor egyik központi kérdése az volt, hogyan tarthatja fenn magát Iránban egy teokratikus rezsim, amelyet a lakosság túlnyomó többsége nem támogat. Gyarmati István szerint „a síita vallás vált a nemzetképző erővé egy olyan országban, ahol a lakosság fele nem is perzsa.” Az országon belüli nemzetiségi sokszínűség – azeri, kurd, balúcsi, arab kisebbségek – csak a síita vallás révén kovácsolható össze.
Ez különösen fontos, mert – mint elhangzott – Iránban a Pew Research szerint akár 30%-os is lehet az ateisták aránya, és 5-6 millióan titokban kereszténnyé váltak. Mégis, a síizmus messianisztikus, mártíromságot dicsőítő karaktere „rendkívüli módon hatékony az identitásképzésre” – fogalmazott Fináli. A Mahdi eljövetelének várása, a karbalai vértanúk kultusza ma is meghatározza a kollektív tudatot.
Lehet-e Irán újra Izrael szövetségese?
Seres Attila feltette a kulcskérdést: „Közeledhet-e Irán és Izrael újra egymáshoz, a geopolitikai racionalitás alapján?” Gyarmati szerint ez nem kizárt, még ha nem is várható, hogy Izrael-barát rezsim jön létre. Ugyanakkor „elképzelhető egy olyan kormányzat, amely már nem akarja Izrael megsemmisítését beépíteni az alkotmányba.”
Kende Péter viszont óvatosságra intett: „Nem mindegy, hogy kívülről vagy belülről jön a változás. A teokrácia leváltása nem exportálható, és a demokráciaexport már kudarcot vallott.” A jelenlegi iráni politikai rendszer generációs szinten beépült a társadalomba, még ha a támogatottsága minimális is.
Tényleg csak Netanjahu játszik az iráni veszéllyel?
A műsor második felében Seres provokatív kérdéseket tett fel Netanjahu szerepével kapcsolatban: vajon nem identitásképző elem-e az iráni fenyegetés az izraeli jobboldal számára is? „Netanjahu már 1996 óta ezzel kampányol, és most is e köré szervezi politikáját.”
Fináli Gábor szerint „a szélsőségesek mindig komolyan veszik egymást”. Az izraeli vezetés ugyanúgy stratégiai fenyegetésként tekint Iránra, mint ahogy Irán Izraelre. Rafszandzsáni ajatollah már a ’80-as években atomprogramot szorgalmazott, Izrael pedig régóta próbálja ezt megakadályozni – most talán valóban a tettek mezejére lép.
Vallási küldetéstudat és geopolitikai racionalitás
A műsor utolsó részében a beszélgetők arra keresték a választ, van-e remény a közeledésre egy olyan világban, ahol vallási mítoszok, messianisztikus vágyak és geopolitikai szükségszerűségek ütköznek. Seres így fogalmazott: „Nincs valódi racionalitás abban, hogy ez a két nép el akarja pusztítani egymást – hiszen nem is szomszédok.”
Gyarmati szerint azonban „a vallás nem mindig racionális, főleg ha az uralkodó ideológia szerepét tölti be.” Végül Seres megjegyzése zárta a beszélgetést: „A geopolitikai logika mégis előbb-utóbb kikényszeríti a változást, mert az ellenségeskedés hosszú távon fenntarthatatlan.”
Kende Péter egy rövid, de mély mondattal összegzett:
„Jelentem, hogy én aggodalommal vagyok. Nem kicsivel.”
Ez a mondat nemcsak személyes érzést, hanem kollektív szorongást is kifejez – a beszélgetés lényege pedig épp abban állt, hogy a vallás, történelem, politika és pszichológia határvidékén próbált eligazodni ebben a mélyen komplex közel-keleti drámában.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
