„Egy nagy meleg kályha volt” – Fónay Márta emlékezete
Fónay Márta neve talán már nem ismerős a mai színházba járók többségének – pedig aki valaha látta a színpadon vagy filmen, soha nem felejtette el. A Hogy vagy? című műsorban Szegvári Katalin és Nemlaha György egy elfeledett csodálatos művésznő portréját idézte fel: egy olyan színésznőét, aki a legkisebb szerepeket is ugyanazzal a komolysággal és tehetséggel formálta meg, mintha Shakespeare-t játszana.
Törőcsik Mari szavait idézték: „Akármilyen kis vidám szerepet játszott, úgy adta elő, mintha Shakespeare-t játszana.”
Egy civil, aki színpadra vágyott
Fónay Márta váci polgári családban született, kertész édesapa gyermekeként. Gyerekkori élménye egy karácsonyi iskolai ünnepségen esett meg vele: mikor nem akart sírni, pofont kapott – és ettől olyan őszintén zokogott, hogy óriási sikert aratott. Ez a pillanat elültetett benne valamit.
Később kereskedelmi iskolát végzett, tisztviselőnő lett, és a Rákóczi úton dolgozott, a rádió szerkesztőségében – épp a Színművészeti Főiskolával szemben. Egy hirdetés hatására jelentkezett, fel is vették, először a filmszínész szakra, majd átiratkozott színész szakra.
Kassától Szegedig – és egy életre szóló barátság
Nem Pesten kezdte: Kassán, majd Nagyváradon játszott, ahol Komlós Juci volt a pályatársa és egyúttal versenytársa is – de kettejük rivalizálása példaértékű barátsággá mélyült. Olyannyira, hogy ha valamelyikük kapott szerepet, a másik virágot küldött – a színházi öltöztető (Svartz bácsi) pedig ebből is keresett.
Szegedre Komlós Juci hívta át, és ott is azonnal megszerette a közönség.
Fedák Sári és a budapesti áttörés
Fedák Sári figyelt fel rá, Pestre hívta, és itt egyre több lehetőséget kapott, köztük a Véndiófa című fényes operettben. Közben ismerkedett meg civil férjével – aki leszedte őt a színpadról. Két évig csak háztartásbeli volt, és ekkor hízott meg, ami későbbi szerepköreit is meghatározta.
Férjét a háborúban elvesztette – hosszú évekig kereste, tíz év után került elő betegen.
A nagy lehetőség – és a mellőzés
A Művész Színházban, majd a Nemzetiben játszott – ekkor kapta meg Miller né szerepét az Ármány és szerelemben Bajor Gizi és Gábor Miklós mellett. Nagy drámai tehetsége itt is megmutatkozott – ám pályája mégis kisebb-nagyobb epizódokra korlátozódott.
Nemlaha szerint „egyre kisebb szerepeket kapott, egyre feleslegesebbnek érezte magát” – miközben a közönség és a kollégák is szerették.
A Hintónjáró szerelem és az operettszínházi korszak
A Hintónjáró szerelem című film hatalmas sikert hozott neki. Megkapta az Operettszínház meghívását is, ahol kezdetben Honti Hanna ellenségesen fogadta – ám Fónay bölcsen fordította meg a helyzetet: „Hannuska, hát én olyan hálás vagyok magának, hogy kiállt értem, hogy megkapjam ezt a szerepet!” – és ezzel leszerelte az intrikát.
Az Operettszínházban végre újra kibontakozhatott, Latabár Kálmánnal és más nagyokkal játszott együtt.
A tragikomikus csúcs: Te rongyos élet
A legismertebb filmszerepe az Édes jó Lajosom mondat a Te rongyos élet-ben, ahol a tóték anyját játszotta Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre oldalán. Itt végre újra megmutathatta tragikomikai tehetségét is:
„Félt a Latinovicstól – de amikor a próbán azt mondta neki Latinovics, hogy ‘na jó, menjünk lassabban’, akkor tudta, hogy elfogadta.”
„Nem volt lobogó fáklya, hanem meleg kályha”
A Hegedűs a háztetőn házasságközvetítő szerepe szintén feledhetetlen volt – különösen az előadás végén, az Anatevka kivonulás jelenetében mondott három mondata: „egy életet foglalt össze” – mondta Nemlaha.
61 évesen visszavonult – méltatlanul kevés kitüntetés mellett. Egy interjúban így fogalmazott magáról:
„Nem voltam lobogó fáklya a magyar színjátszás történetében. Egy nagy meleg kályha voltam.”
És milyen igaz: egy olyan meleg kályha, amely köré ma is szívesen gyűlnének a nézők – ha lenne hol.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
