„Mit tudjátok ti, hogy mit érzek én?” – Tóth Enikő, a díva, aki családban gondolkodik
A Hogy vagy? című műsorban Szegvári Katalin vendége ezúttal Tóth Enikő színművész volt. A beszélgetés apropóját egy különleges est adta: az Arany 10-ben rendezett Tolnai Klári-emlékest, ahol Balog Erika úgy konferálta fel Enikőt, mint „Klárika mai folytatását”. Az este nemcsak emlékezés, hanem hitvallás is volt – a színészetről, a hűségről, a szakmai alázatról és az emberi tartásról.
Tolnai Klári öröksége
Tóth Enikő három előadásban is játszott együtt Tolnai Klárival a Madách Színházban. Nemcsak a színpadon, hanem a magánéletben is közel kerültek egymáshoz: Klári meghívta őt az otthonába – ami nála ritka gesztus volt.
A közös munkából Enikő számára a legfontosabb tanulság a felkészültség és az aprólékos figyelem volt. Tolnai Klári minden próbára tökéletesen felkészülve érkezett. Figyelt a jelmezre, a megjelenésre, mert tudta: ha a színész nem érzi jól magát a bőrében, az visszahúzza a játékát. Ez az igényesség ma is meghatározza Tóth Enikő gondolkodását.
A társulat mint család
Enikő abban a korszakban kezdte pályáját, amikor a társulat valódi közösséget jelentett. A fiatalokat a nagyok „felnevelték”, terelgették, figyeltek rájuk. A Madách Színház számára ilyen család volt.
Ádám Ottó hívására szerződött a Madáchhoz. Nem ígértek konkrét szerepeket – csak jelenlétet. Ő mégis odament, mert érezte: oda akarják. Kálai Ferenc, az osztályfőnöke azt tanácsolta: „oda kell menni, ahol az embert akarják”.
Ez a biztonság és szakmai szeretet később hiányzott neki a szabadúszó létben.
Vidéki gyerekkorból a főiskolára
Egerben, a Dobó István Gimnáziumban dőlt el a sorsa. Magyar tanárai – Lisztócki László és Moj Klári – fedezték fel benne a tehetséget. Versmondásra biztatták, versenyekre küldték. Ő maga gyávának, túlságosan szerénynek tartja magát – nem merte volna kimondani, hogy színésznő akar lenni. A tanára mondta ki helyette.
Elsőre felvették a Színművészetire. Osztályfőnöke Kálai Ferenc lett, mesterségtanára Szirtes Tamás.
A „széplány”-skatulyától a karakterekig
Pályája elején sokan a csábító, elegáns fiatal nő szerepében látták. Ő azonban nem élte meg skatulyaként. Úgy érzi, minden szerepe más volt, és mindig talált bennük kihívást.
A Madáchban egymás után kapta a komoly feladatokat: játszotta a Szálemi boszorkányok Mary Warrenjét, Arthur Miller Az alku című darabjában is fontos szerepet kapott, és évtizedeken át játszotta a Páratlan páros női főszerepét – közel negyven évig, ugyanazzal az összeszokott csapattal.
Szabadúszás és új család
A Madách átalakulása után szabadúszó lett – ezt máig nem tudta teljesen megszokni. A társulati lét biztonsága hiányzott.
Ma a Játékszínben talált új otthonra. A Menopauza, a Hölgyválasz és a Naptárlányok szerepeiben egészen különböző karaktereket formál meg. Úgy érzi, most ismét egy közösséghez tartozik, ahol szükség van rá, ahol szeretik.
Emellett a televíziós közönség is ismeri: a Mi kis falunk sorozatban is szerepel, és továbbra is aktív szinkronszínészként – többek között Julia Roberts és mostanában Demi Moore magyar hangjaként.
Díj és elismerés
Nemrégiben szakmai díjat kapott – egy olyan elismerést, amelyet Gobbi Hilda alapított az epizódszereplők méltatására. Enikő szerint nincsenek „kis szerepek” – csak fontos vagy kevésbé fontos jelenlét. Egy jól megformált epizód legalább akkora szakmai tudást igényel, mint egy főszerep.
A Jászai-díj hiányáról nem keserűen beszél. Soha nem telefonált, nem lobbizott, nem kérte, hogy nézzék meg. „Azt kapja, akinek odaadják” – mondja. De a közönség szeretete számára valódi elismerés.
Az írástudók felelőssége
A közélet kérdéseire sem tér ki. Szerinte a színész is írástudó, és felelőssége, hogy figyelje a világ történéseit. Bár a hírek súlya rajta marad az emberen, tudni kell, mi történik körülöttünk.
Hűség az emberekhez
Tolnai Klárival éjszakákon át beszélgettek telefonon. Kálai Ferencet, amikor megbetegedett, felkereste és segítette. Pásztor Erzsit ma is rendszeresen látogatja.
Nem kötelességből teszi – hanem mert szereti őket.
„Jól vagyok”
Van-e hiányérzete? „Jól vagyok” – válaszolja. Nem voltak kimondott szerepálmai, vagy ha voltak is, nem mondta ki őket. De ma boldog színésznőnek érzi magát: színes feladatokkal, szerető közeggel, szakmai kihívásokkal.
A Tolnai Klári-est záró verse – „Mit tudjátok ti, hogy mit érzek én?” – nemcsak a legendás előd emléke volt, hanem Tóth Enikő ars poeticája is: a színész lelkéből mindig csak egy szelet látszik. A többi titok marad.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Youtube-on.
