„Álarcot vált a város” – sejemre írt apokalipszis
Csurák Erzsébet selyemfestőművész kiállítása Sárváron nemcsak technikai különlegesség, hanem megrendítő látlelet is a posztindusztriális emberi létről. Diósi István régi ismerősét kérdezte kamaszkorról, művészettörténetről, Baka István költészetéről és a mesterséges intelligenciáról is.
Egy verssor nyomán: költészetből festmény
A kiállítás apropóját József Attila születésnapja, azaz a magyar költészet napja adta, és nem is lehetett volna méltóbb módon kapcsolni a képzőművészetet az irodalomhoz: Csurák Erzsébet Baka István „Szürkület” című verséből emelt ki egy sort – „álarcot vált a város” – és erre építette fel a sárvári tárlat koncepcióját.
„Úgy gondoltam, hogy az én képzőművészetemet valamilyen formában az irodalom felé mégis csak ki kellene nyitni” – mondta. A választása azért esett Bakára, mert „az ő képisége, az ő lírája annyira megfogott és megérintett”, hogy természetesnek tűnt a kapcsolódás.
Selyemre festeni: egy ősi nyelv kortárs dialektusban
A kiállított képek különlegessége nemcsak a tartalmukban, hanem technikájukban rejlik: Csurák a ritka és ősi selyemfestést használja, ami nem csupán kézműves bravúr, hanem filozófiai állítás is.
„Mint hogyha egy holt nyelven, egy görög nyelven vagy egy latin nyelven fogalmaznál meg 21. századi érzéseket” – fogalmazott a műsorvezető, amit Csurák megerősített: „Ez egy ősi nemes anyag, egy több mint 2000 éves kultúrának a hordozója.”
A technika azonban nemcsak különleges, hanem kíméletlen is: „itt nem lehet fedni… mehetek a világosból a sötétebb felé, de nem fordítva. Ez egy gyors technika.” A selyemfestés így nemcsak anyagában, de az alkotás módjában is őszinteséget és fegyelmet követel.
Képek, mint narratívák – városok, mint látomások
Csurák képei narratív struktúrájúak – szinte képregényszerűek. „Én is egy ilyen narrálóművész vagyok, tehát képregényszerű narratívákat lehet felfedezni egy-egy alkotásban.” Az egyik sárvári képről azt mondja: „van egy kétméteres kép, és azt el lehet olvasni.”
A kiállítás anyagában uralkodó képi világ azonban minden, csak nem könnyed: „meggyötört arcú emberek vannak városi környezetben… elhagyott kutyák… elhagyott cipők, síró emberek”. Az alkotó ezt nem tagadja: „nekem ilyen az élet”.
A természet hiánya tudatos: „egy teljesen urbánus világ, amibe az emberiségnek jó része már be van nyomorítva”. Ennek a városi létnek a ritmusa, dinamikája és nyomása az, ami Csurák szerint a legtöbb impulzust adja.
Kép vagy tárgy? A festészet és az iparművészet határán
A selyemfestészet technikailag az iparművészethez is kapcsolódhatna – de Csurák elmondása szerint már a kezdetektől „képeket festett” a kendőkre és ruhákra is.
„El is kellett dönteni, hogy mi lesz az, ahol én egységes világot meg tudok teremteni” – mondta. Így jutott el az autonóm, funkció nélküli, de rendkívül erős képi világú alkotásokhoz.
Helyét keresi és meg is találta a kortárs kánonban
Bár sokáig polgári foglalkozásokat is végzett, mára a hazai kortársművészeti színtér elismert szereplője lett. A Lexus Art & Technology projektben bekerült a kiválasztott öt alkotó közé, és ő készíthette a győri püspökség kálváriájának egyik stációját is.
„Vannak gyűjtők, akik kifejezetten nőművészeket keresnek” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a selyem mint hordozó, a figurális tematika és a nagyméretű képek együttese teszi egyedivé a munkásságát.
És mi lesz velünk, ha az AI is alkot?
A beszélgetés végén felvetődött a mesterséges intelligencia térhódítása is. A művésznő úgy érzi, egyelőre „nagy a zaj, nagy a vizuális környezetszennyezés”, de hisz abban, hogy „a magas művészet, vagy az egyéni művészet meg fog maradni”, mert az érzelmi többletet, a humán érintettséget a gépek nem tudják pótolni. „Ha mégis meg tudják… akkor nem tudok erre mit mondani.”
„Ezek olyan képek, amelyeket el lehet olvasni”
Csurák Erzsébet művészete nem illusztráció, nem dísz, nem dekoráció. Az ő képei selyemre írt víziók – egy kor, egy élet, egy város és egy nő története, amelyben minden ecsetvonásban benne van a megélt világ sűrűje.
A „Panelmadonna”, a síró emberek, a kóbor kutyák és az álarcot váltó városok mind azt mondják: ez nem mese, ez a valóság – ha van szemed hozzá, olvasd el.
A kiállítás április 30-ig tekinthető meg a sárvári galériában.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
