„Megvan itthon is az a flow, ami ott kint van” – Balogh Máté chilei turnéjáról, a jazzhez vezető útjáról és lemeztervéről
Két hét Chilében, nagyköveti koncert, jazzfesztivál, klubfellépések és egy big band ezer néző előtt: erről mesélt Balogh Máté jazzszaxofonos a Pirkadat november 20-i adásában. Gayer Ferenc, aki szerint fiatal vendége „szinte már a világhírnév kapujában van”, a turné élményei mellett arról is kérdezte, mi a különbség a chilei és a hazai jazz között, hogyan talált rá a műfajra, és milyen tervei vannak a saját zenéjével.
Egy telefonhívás, húszórás út
A kaland 2026 januárjában kezdődött, egy big band próbája közben: ekkor hívta fel Snétberger Ferenc, hogy van egy lehetőség Santiago de Chilében, elvállalja-e. Balogh Máté elmondása szerint azonnal igent mondott, pedig akkor még azt sem tudta pontosan, hol van az ország, és csak utána szembesült vele, hogy húsz óra az út.
Snétberger ajánlotta be a santiagói magyar nagykövetségre, ahol koncertet adott, ezt egy jazzfesztivál követte, majd meghívták egy jam sessionre és egy klubkoncertre is. A két hét alatt sok zenésszel játszott, és mint mondta, mindegyikük jó zenész volt. Meglepetésként egy cimbalmossal is összehozta a sors, aki maga is helybéli volt.
A turné nemzetközi társaságban zajlott: játszott egy argentin dobossal, aki sokat fellép Chilében, és egy ott született szaxofonossal is, aki már húsz éve Mexikóban él, és New Yorkban is lakott. A fiatal zenész úgy tapasztalta, Dél-Amerikában jellemző, hogy egy-egy országban sokan élnek a szomszédos országokból, perui, venezuelai zenészekkel is találkozott.
Hálával a Snétberger Központnak
Gayer Ferenc felidézte, hogy vendége a Snétberger-táborba járt, onnan ismeri Snétberger Ferencet. Balogh Máté elmondta, hogy ma már zenei segítőként van jelen, „amennyire lehet jelen lenni” a mostani helyzetben, amikor a tábor nem indult el, és emiatt több diák is posztolt. Hangsúlyozta, hogy hovatartozástól függetlenül mennyit jelent ez a lehetőség: nem minden baranyai fiatal jut el Santiago de Chiléig.
Más idő, ugyanaz az érzés
A műsorvezető arra volt kíváncsi, mennyire más a jazz Chilében, mint itthon, ugyanaz a feeling uralkodik-e. „Megvan itthon is az a flow, ami ott kint van” – felelte Balogh Máté. A különbséget a ritmusérzékben látja: a chilei zenészek másként, másra játszanak, a páratlan ütemek nekik olyan természetesek, mint itthon a megszokott lüktetés, a dobosok és a bőgősök könnyedén mozognak bennük. Ehhez szerinte hozzá lehet szokni, ha az ember velük játszik.
Az emberi közegről is csak jót tudott mondani. Félig tréfásan bevallotta, hogy indulás előtt azon gondolkodott, fel se száll a repülőre, de a chileieket nagyon kedvesnek és nyitottnak találta. Kevesen beszélnek angolul, főleg spanyolul kommunikálnak, az elején nem is igazán értette őket, a végére azonban már egyre többet. Ha valaki angolul szól hozzájuk egy boltban, és spanyolul felelnek, akkor is megoldják valahogy, és nem az az érzése, hogy szándékosan nem beszélnek angolul.
A folytatás is szóba került. Az első hetet Santiagóban, a fővárosban töltötte, utána a Maule régióba, Talcába és Constituciónba utazott, a Csendes-óceán partvidékére. A fővárosban további fellépésekre is hívták, ezeket azonban nem tudta elvállalni, mert akkor már vidéken volt, majd hazautazott. Egy közös lemezfelvétel a chilei zenészekkel elvileg tervben van.
Klasszikus kezdet, egy Cannonball-felvétel
Gayer Ferenc személyes élményt is felidézett: egyszer együtt játszottak, és feltűnt neki, hogy a fiatal szaxofonos mindent azonnal tud, egyik pillanatról a másikra. Ebből fakadt a kérdése, hogyan „fertőzte meg” a jazz, és mennyire fontos, hogy egy muzsikus ismerje a műfaj történetét. Balogh Máté egy Cannonball Adderley-gondolattal felelt: ha nem ismered, ami előtted volt, nemigen tudod befolyásolni a jövőt. Szerinte ezért elengedhetetlen ismerni az egészet, a saját érdeklődését pedig egyszerűen magyarázta: szereti hallgatni ezt a zenét.
A kezdetekről elmondta, hogy klasszikus szaxofonnal indult, de igazából maga a hangszer tetszett neki, a klasszikus zene kevésbé állt hozzá közel. Zeneiskolai tanára, Anikó néni ajánlotta a Snétberger-tábort, ahová jelentkezett, és fel is vették. A táborban a teraszon közös zenehallgatások vannak, egyszer Cannonball Adderley Work Songjának egy élő felvételét tették be. „Meghallottam, és kész. Ennyi” – idézte fel a pillanatot.
Gödöllőtől a Budapest Jazz Clubig
A saját formációjával az utóbbi időben nem sikerült annyi koncertet összehozni, amennyit tervezett, de nemrég Gödöllőn léptek fel a Magyar Jazz Szövetség szervezésében. Közben sok más együttesben is játszik, a Péch Lóránt Quartetnek például már egy ideje oszlopos tagja. A zenekarral december 1-jén a Budapest Jazz Clubban lépnek fel.
Lemezt mindenképp szeretne készíteni, de még nem látja, hol kezdhetné el, ezért pályázatokat nézeget, hiszen a finanszírozás és a technikai háttér is kérdés. Saját számai is vannak, jazz és modernebb zene egyaránt, de ha lemezt csinál, az R&B lesz: ez a másik kedvence.
„Köszönöm Istennek”
A beszélgetés végén visszatért Chilére: Talcában a Golden Big Banddel is fellépett. Azt mondta, amikor ott áll elöl, ezer ember nézi, és megszólal mögötte egy big band, nem tud másra gondolni, csak arra, hogy „köszönöm Istennek”, mert szerinte nélküle ez lehetetlen lett volna. Hozzátette: hiszi, hogy Isten mindenkit legalább annyira szeret, mint őt, és hogy soha nem késő hozzá fordulni.
Gayer Ferenc ezt nagyon jó végszónak nevezte, és azzal búcsúzott, hogy vendége talán már át is lépte a világhírnév kapuját.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Youtube-on.













