„A végén elkezdtek szeretni, mert megbízható voltam” – Breuer Péter útja Jeruzsálemtől a Magyar Rádióig
Rangos Katalin ezúttal Breuer Pétert hívta a Pagodába, a Magyar Rádió századik évfordulójára készülő sorozatba. A műsorvezető már a beszélgetés elején azzal indokolta a meghívását, hogy Breuer ugyan nem a Pagodában ülő rádiósok közül indult, mégis hosszú éveken át „a vonal végén” volt: Izraelből küldte a Krónikának a tudósításait. A személyes pályatörténetből hamar szakmai vita is lett arról, hogyan működött a régi közszolgálati rádió, mi alapján választottak tudósítót, hogyan súlyozták a külpolitikai híreket, és mitől vált valaki megbízható rádiós munkatárssá.
Először még a saját nevét sem mondhatta be
Breuer rádiós pályája sajátos módon kezdődött. Első tudósításai még nem közvetlenül az ő nevén kerültek adásba: az anyagokat a kairói tudósító kapta meg, aki átdolgozta, szerkesztette és továbbította őket. Breuer az akkori szakmai szóhasználattal azt mondta, először „négernek” kellett lennie.
Rangos Katalin azonnal visszakérdezett: „Ebből egy szót se értek. Ez mit jelent?” Breuer magyarázata szerint kezdetben egyszerűen nem bíztak benne annyira, hogy kész rádiós anyagot adjon le saját néven. Budapestre is be kellett utaznia mikrofonengedélyért, hírt írnia, szerkesztőségben ülnie, és megtanulnia, hogyan kell rádióra formálni az információt.
A Pagodáról is ebből az időből őriz emlékeket: a hajnali szerkesztőségi készülődésről, a kollégákról és a büfében kapható friss kakaóról. Rangos pontosította is az időszakot: ez már a rendszerváltás hajnalán történt, amikor Breuer kulturális műsorokban feltűnt ugyan, de a Krónika rendszeres tudósítója még nem volt.
„Attól, hogy téged nem szerettek, simán kihagyhattak”
Breuer felidézte, hogy időnként hiába kelt fel hajnalban, a technikustól tudta meg: az adott hírt már más tudósító leadta. Ezt részben személyes kapcsolatokkal magyarázta, Rangos azonban határozottan vitatta ezt az értelmezést. „Attól, hogy valakinek valaki a haverja volt, attól nem került műsorba” – mondta, hozzátéve, hogy egy szerkesztő döntésének számos szakmai oka lehetett: más közel-keleti megközelítés, jobb hang, más tudósítói stílus, vagy egyszerűen az, hogy Breuer anyaga abban az adásban nem fért el.
A műsorvezető itt a régi közszolgálati rádió szerkesztési logikáját védte: szerinte nem rokoni vagy baráti alapon dőltek el a dolgok. Breuer erre önironikusan visszavett: „Biztos jobbak voltak, mint én”, majd hozzátette, hogy neki is meg kellett tanulnia, nem elég ráönteni a híreket a szerkesztőségre. Előbb meg kellett beszélni a szerkesztővel, mi a kínálat, és abból mire van valóban szükség.
Jeruzsálemben fontos – de érdekli-e az ózdi hallgatót?
A tudósítói munka egyik legfontosabb dilemmáját Rangos hozta be a beszélgetésbe: ami Jeruzsálemben nagy esemény, az nem feltétlenül kerül ugyanolyan súllyal egy magyar rádióműsorba. Breuer is ezt nevezte pályája egyik legfontosabb leckéjének.
Terrortámadások helyszínére rohant, sajtótájékoztatókon elsőként jelentkezett, és büszkén mutatkozott be úgy, hogy „Breuer Péter, Kossuth Rádió”. Rabin meggyilkolásakor Ammánban volt a magyar külügyminiszter kíséretében, és már a helyszínen értesült arról, mi történt Izraelben. A rádió azonban ellenőrizni akarta a hírt, ezért előbb az MTI-ben is meg kellett jelennie.
Rangos később ugyanezt a szerkesztési szempontot a Krónika működésével magyarázta: a magyar hallgatót elsősorban a belpolitika és a saját mindennapi környezete érdekelte. Izrael akkor kerülhetett az adás elejére, ha rendkívüli jelentőségű esemény történt. Breuer maga is erre jutott, amikor Moszkvába izraeli sportolókkal utazott, és azon töprengett, vajon az izraeli zászló felvonása „mennyiben érdekli az ózdi hallgatót”.
A megoldás számára az lett, hogy a külpolitikai eseményt történetté kell formálni. „A külpolitikát is el lehet mondani színesen” – mondta.
„A híreket nem találom ki”
A gyorsaság mellett állandó ellenőrzéssel is számolnia kellett. Egy szerkesztő egyszer azzal vádolta meg, hogy „lopja a híreket”, mert ugyanazt az információt mondta el, amely az MTI anyagában is szerepelt. Breuer válasza az volt: „A híreket nem találom ki”, és emlékeztette a szerkesztőt, hogy az MTI-s szöveget is ő maga írta.
Rangos itt arra kérdezett rá, hogyan lehetett egyszerre ugyanannak az eseménynek MTI-tudósítója és rádiós tudósítója. Breuer számára ez néha valóban „verseny önmagával” lett, ugyanakkor egyre rutinosabban mozgott a különböző szerkesztőségek között.
A műsorvezető azt is szóvá tette, hogy Breuer viszonylag későn kezdte az elektronikus újságírást, hiszen előtte szállodát vezetett és más területen dolgozott Izraelben. Innen indult el a beszélgetés a gyerekkori érdeklődéshez, a hírek szeretetéhez és ahhoz, hogy Breuer számára a mikrofon mindig vonzóbb volt az írásnál.
Diszlexiával az újságírásban
Rangos meglepődve kérdezte, miért nem próbált Breuer már Magyarországon újságírói pályára lépni. Breuer erre beszélt először arról, hogy középiskolai eredményei nem voltak különösebben jók, később pedig Tel-Avivban derült ki róla, hogy diszlexiás.
„Az újságírók között a diszlexások gyöngye vagyok” – fogalmazott. Rangos rögtön továbbvitte a kérdést: hogyan tanult meg akkor héberül írni, ráadásul egyetemi szinten filozófiát és történelmet tanulni? Breuer szerint a héber írást jól elsajátította, miközben bizonyos betűtévesztések és kihagyások végig megmaradtak.
Az újságírói érdeklődés viszont már korábban jelen volt. Gyerekként szeretett mikrofonhoz állni, rendezvényeket konferálni, és azt játszani, hogy közvetít. Izraelben végül filozófiát, történelmet és gyógypedagógiát tanult, majd szállodai és kórházi szolgáltatásokkal foglalkozott, miközben egyre több újságírói feladat találta meg.
Miniszterelnökök, tolmácsolás és nyitva hagyott mikrofon
Rangos arra is kíváncsi volt, hogyan került Breuer olyan közel izraeli és magyar politikai vezetőkhöz, hogy miniszterelnökök és külügyminiszterek mellett tolmácsoljon. Breuer elmondása szerint akkreditált újságíróként évek alatt jutott egyre közelebb a delegációk vezetőihez, és hat izraeli miniszterelnök időszakát kísérte végig.
Később tárgyalásokon is tolmácsolt. Előfordult, hogy az izraeli fél bibliai idézetéhez háttérmagyarázatot fűzött, mire egyik megbízója megkérdezte: ha már ennyire segít, azt is megmondaná-e, mi lenne a helyes válasz.
Újságíróként viszont más szabályok működtek. Egy magyar mezőgazdasági miniszter izraeli látogatásán a vendég megjegyezte: „Nem tudtam, hogy a zsidók libát is tömnek.” Breuer mikrofonja nyitva volt, és a mondat adásba került. Rangos ezen a ponton sem választotta el mereven a tudósítói és a személyes történetet: a kérdéseivel folyamatosan arra terelte vissza a beszélgetést, hol húzódott tolmács és újságíró, résztvevő és megfigyelő határa.
„Zsidókról, nem csak zsidóknak”
Rangos a beszélgetés végén arra is emlékeztetett, hogy Breuer ma is rádiós, csak már nem napi külpolitikai tudósításokat készít. 2003 óta szerkeszti a Halljad Izrael című műsort.
Breuer ezt is „breuerosan” készíti: sok zenével, kulturális témával és közvetlen hallgatói kapcsolattal. „Zsidókról, nem csak zsidóknak” – fogalmazta meg a műsor alapelvét. Rangos arra kérdezett rá, vajon ezt jobban élvezi-e, mint a korábbi izraeli tudósítói munkát. Breuer válaszából az derült ki, hogy a kettőt másért szerette: a tudósításban azt, hogy ott lehetett a hírek kellős közepén, a mai műsorban pedig azt, hogy egy közösség kultúráját és ünnepeit olyanokhoz is eljuttathatja, akik kívülről érdeklődnek iránta.
A beszélgetés végén Rangos még visszatért a régi tudósítói reflexhez. Egy aktuális repülőgépes incidensről kérdezte Breuert, aki éppen azért óvott a gyors következtetésektől, mert több nyelvű híradást végighallgatva sem látta egyértelműnek, mi történt. Ez a rövid kitérő végül ugyanoda vezetett vissza, ahonnan a rádiós pályatörténet indult: a gyorsaság fontos, de a hír értékét az adja, hogy ellenőrzött és megbízható legyen.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Youtube-on.
