„Annyi krízisen átmentünk már, hogy nem fogadom el, hogy miért pont most adnánk fel” – Ferencz Orsolya a tudomány eredményeiről és a megosztott ország fáradtságáról
Az űrkutatás friss magyar sikereiről, a tudomány és a napi politika viszonyáról, Európa biztonsági és klímaválságáról, valamint a magyar közélet elmérgesedéséről beszélgetett Breuer Péter Dr. Ferencz Orsolyával, egyetemi oktatóval, az űrkutatásért felelős korábbi miniszteri biztossal a Pirkadat november 13-i adásában. A vendég szerint a tudomány alapkérdéseinek függetlennek kellene lenniük a pártharcoktól, az országnak pedig a mostani megosztottság helyett a közös alapértékekben kellene megegyeznie.
A HUNOR-program eredményei
A beszélgetés családi témákkal indult: Ferencz Orsolya elmondta, hogy két nagylánya már orvos, a két kisebb gyermek pedig mérnöki és orvosi pályán tanul. Másik gyermekének a magyar űrkutatást, a HUNOR-programot nevezte, amelynek eredményeit a héten egész napos szimpóziumon mutatták be a Magyar Tudományos Akadémián. Délelőtt tíztől este hatig sorra vették a kísérletgazdák a Kapu Tibor által a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén végrehajtott kísérleteket, és a vendég szerint még így sem fért bele mindegyik.
Külön örömhírként említette, hogy a program egyik kutatója, aki a kísérlete nyomán kisvállalkozást is indított, előző nap sikeresen megvédte tudományos fokozatát. A disszertáció a HUNOR-programban fejlesztett, mindössze 55 grammos aktív dózismérővel végzett mérésekre épült, amely a vendég szerint a világ jelenleg legkisebb ilyen műszere. Az eredményekből már négy szakcikk született, több szabadalmat bejegyeztek, további bejegyzések folyamatban vannak.
Tudomány a pártharcok fölött
Breuer Péter arra kérte, ne keverjék a tudományt a politikával. Ferencz Orsolya úgy fogalmazott: az lenne a jó, ha a tudomány alapkérdései függetlenek lennének a napi politikai csatározásoktól, és hogy ez mindig egy közösség szűklátókörűségén vagy nagyvonalúságán múlik. Az országban szerinte most egyfajta „kollektív kiszorítási kísérlet” érezhető, amely a választási győzelemnél is nagyobb átrendeződésre törekszik.
Nyolc évig miniszteri biztosként dolgozott az űrkutatás és az űrszektor felépítéséért, és reméli, hogy ezek az eredmények az új kormánynak is fontosak lesznek. Azt szorgalmazza, hogy a jövő évi költségvetés különítsen el forrást a megkezdett munka folytatására, hiszen a pénzt politikai döntés rendeli egy-egy feladathoz. Csalódottan látja ugyanakkor, hogy a választások óta nemhogy betemetődnének az árkok, hanem egyre mélyülnek, és az ország hangulata egyre zaklatottabb.
Háborús félelmek és a legszárazabb év
A vendég a nemzetközi helyzetet is aggasztónak tartja. Az Európai Unió rendkívüli biztonságpolitikai kihívások elé néz, egyes modellek akár háborús helyzettel is számolnak. Ehhez jön a klímaválság: bár a műsor reggelén esett az eső, az elmúlt egy év 1901 óta a legszárazabb volt a Kárpát-medencében. Ilyen helyzetben szerinte egy ország nem engedheti meg, hogy felesleges belső konfliktusoknak dobja oda a jövőjét, hiszen mindenkire szükség lesz a feladatok megoldásához.
Az európai fegyverkezésről kérdezve kétféle választ adott. „A szívemmel azt mondom, hogy nem jöhet soha többet el az a korszak ezen a kontinensen, ami az elmúlt évszázadban” – mondta, az esze viszont azt súgja, hogy valamiféle katartikus válság felé közeledünk, és a világ nagy vezetőinek józan belátására volna szükség, amit egyelőre nem lát. Breuer Péter úgy látta, ma már nincsenek is igazán nagy vezetők.
Oktatás, értékek és a Kennedy-féle vízió
A politika színvonalának esésére a műsorvezető egy történettel felelt: egy Budapesten szolgáló izraeli diplomata első magyar szava az „oktatás” volt, ezért el is nevezte Mr. Oktatásnak. Ferencz Orsolya egyetértett, de hozzátette, hogy az oktatás is csak eszköz, mögötte egy mélyebb réteg, a morális tartalom és a szellemi szint áll. Ezeknek a magasabb rendű, örök értékeknek a mai globális kommunikációs és közösségi térben nagyon nehéz érvényt szerezni.
Az űrkutatás miatt neki John Fitzgerald Kennedy jut eszébe, akiről sok mindent el lehet mondani, de víziójával fiatalon is dicsőséges korszakba vezette az Egyesült Államokat: ő indította el az Apollo-korszakot és Amerikát a Hold felé. Az aktuálpolitika szereplőit nem akarta szóba hozni, csak annyit jegyzett meg, hogy a mostani színvonalesés közben az emberiség soha nem látott feladatok előtt áll. A vallás kérdésében úgy vélte, az utolsó kérdés mindig az, hisz-e az ember Istenben és a halál utáni folytatásban, de a fő törésvonal az egocentrizmus és a közösségért vállalt áldozat között húzódik.
„Szinte jakobinus hév” a közéletben
A beszélgetés a francia forradalom felégetett Vendée-jétől jutott el a magyar belpolitikáig. A vendég ész nélküli, irracionális indulathalmaznak nevezte, amivé a közélet vált, a gyűlölködéssel, stigmatizálással és a kollektív bűnösség hangoztatásával együtt. Breuer Péter szerint ezt nem lehet egyetlen pártra kenni, és nem is április 12-én kezdődött. Ferencz Orsolya ebben egyetértett, de hozzátette: a felelősség mindig azé, aki éppen hatalmon van és gesztust tud gyakorolni.
Úgy érzi, az emberek elfáradtak abban, hogy a politikusok és az érdekkörök megállás nélkül, szürreálisan és durván harcolnak egymással hatalomért és pénzért, miközben róluk mindenki megfeledkezik. Különösen a fiatalokat sajnálja, de üzent is nekik: nem jön senki, aki megmentene minket, és a politikusoktól sem lehet mindent várni, mert a kampányígéreteknek gyakran köszönő viszonyban sincs közük ahhoz, amit hatalomra kerülve csinálnak. „Hogyha értéket akarsz teremteni, akkor teremtsd meg” – fogalmazott.
Nemzeti minimum és remény
Breuer Péter saját élettapasztalatát is megosztotta: 1952-ben született, 1973-ban disszidált, és harminc év után, 2003-ban tért vissza, de ma úgy érzi, mintha két generáció eltűnt volna. Ferencz Orsolya szerint nincs egyedül, mert rengeteg tisztességes ember él az országban, aki itt akar maradni, és dolgozni szeretne a közösségért. Meg kell állapodni egy nemzeti minimumban, az alapértékekben, józan és higgadt hangon, és sok millió ember vár erre. A magyarokat vitatkozós népnek tartja, de a történelem nagy pillanataiban, például 1956-ban, mindig sikerült konszenzusra jutni.
A tudomány egyik alapvetésére is emlékeztetett: „attól van igazad, hogy igazad van”, nem attól, hogy hányan mondják ugyanazt. Racionálisan ő is látja a színvonal romlását az oktatásban, a közbeszédben és a politikában, de az érzelmi válasza más: a kihívásokra előbb-utóbb mindig megszületnek a válaszok, és mindig születnek kitartó emberek, akik akkor is továbbmennek, amikor már senki nem tart velük. Ez a hithez ragaszkodó elkötelezettség szerinte nem vész ki, és ez viszi tovább az emberiséget.
A búcsúnál azt kérte, hogy aki már nem szereti a másikat, legalább ne gyűlölje. Breuer Péter pedig arra biztatta a nézőket, hogy figyeljenek jobban egymásra, és senkit ne golyózzanak ki se a parlamenti padsorokból, se az egyetemekről, se a mindennapi jóból.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Youtube-on.
