„Amitől féltünk, az bekövetkezett” – Póta György szerint a gyermekorvosi alapellátás már túl van a 24. órán
A Pirkadat július 14-i adásában Breuer Péter dr. Póta György házi gyermekorvossal beszélgetett a gyermekegészségügy állapotáról, az alapellátás válságáról, a gyermekorvosi utánpótlás hiányáról és arról, hogyan lehetne újraszervezni a gyerekellátást. Szóba került a 2017-ben kiadott szakmai helyzetértékelés, a lakosságközeli ellátás félbemaradt gondolata, a rezidensképzés visszavágása, a telemedicina haszna és veszélye, valamint az is, miért kellene világosabb kompetenciákat adni a jól képzett asszisztenseknek és nővéreknek.
A 24. órán már túl vagyunk
Breuer Péter egy 2017-ben készült szakmai kiadvánnyal indította a beszélgetést, amelyet a Házi Gyermekorvosok Egyesülete Póta György vezetésével adott ki. A műsorvezető szerint a kötet ma már újratervezésre szorul, Póta azonban pontosított: nem ugyanazt a munkát kell újraírni, hanem az azóta eltelt közel egy évtized tapasztalatait kellene újra összefoglalni.
A gyermekorvos szerint a korábbi helyzetértékelésben szereplő aggodalmak közül sok valóra vált. Akkor még arról beszélt, hogy a rendszer a 23. vagy 24. órában van. Ma már szerinte ezen is túl vagyunk.
„Amitől mi féltünk, hogy ha nem történnek meg bizonyos változások, bizonyos irányváltozások, akkor az automatikusan egy negatív irányba viszi el a rendszert” – fogalmazott.
Póta György ma is gyakorló házi gyermekorvos, ezért nem kívülről elemzi a rendszert. Azt mondja, a saját rendelőjében látja nap mint nap, hogyan változik a gyermekorvosi alapellátás sorsa.
Lakosságközeli ellátás: jó kifejezés, rossz megvalósítás
A beszélgetés egyik fontos témája az volt, hogy mit kellene helyben ellátni, és mit kell magasabb szintre vinni. Breuer Péter példaként a vérvételt említette: régebben sok helyen a háziorvosi rendelőben megoldották, ma gyakran laborba küldik a beteget.
Póta szerint a helyzet nem egyszerűsíthető le arra, hogy minden régi megoldás jobb volt. A vérvétel helyben történő elvégzésének például komoly szakmai és logisztikai feltételei vannak, a mintaszállításnak pedig megfelelő infrastruktúrára lenne szüksége. A kényelmi megoldások olykor a szakmaiság rovására mentek.
Ugyanakkor szerinte az előző kormányzat egyik sokat emlegetett szlogenje, a „lakosságközeli ellátás” önmagában jó irány lett volna. A gond az, hogy nem dolgozták ki hozzá a működő rendszert, így a kifejezés is leértékelődött.
A cél szerinte az lenne, hogy minden beavatkozásnak meglegyen a megfelelő szintje: a vérvételtől a legbonyolultabb műtétekig ott történjen az ellátás, ahol szakmailag, emberi erőforrásban és anyagilag is a legésszerűbb.
Nem a továbbküldés a baj, hanem az oka
Póta György szerint természetes, hogy bizonyos ellátásoknak koncentrálódniuk kell. Szívműtétet nem lehet minden járási kórházban végezni, mert ehhez speciális tudás, műszerpark és személyzet kell. A beteg továbbszállítása akkor elfogadható, ha az kifejezetten az ő érdekében történik.
A probléma ott kezdődik, ha a továbbküldés nem szakmai alapon, hanem „lustasági alapon”, pénzhiány, emberhiány vagy kapacitáshiány miatt történik. Ha mindezt nem mondják meg nyíltan, hanem a beteget egyszerűen továbbpasszolják, abból alakul ki az a rossz kép, amely ma az egészségügy egészére rávetül.
Póta szerint ezen csak társadalmi párbeszéddel lehet változtatni. Úgy látja, az új kormány más területeken már legalább jelzi az egyeztetés szándékát, és az egészségügyben erre különösen nagy szükség lenne.
A Covid után sem lehet mindent lezárásokra építeni
A beszélgetésben előkerült a Covid is. Póta György szerint a járvány idején a legfontosabb válasz az elzárás volt: ne találkozzon senki senkivel. Ez akkor érthető volt, mert kezdetben az orvosok sem tudtak eleget a betegségről.
Arra a kérdésre, hogy ma fel van-e készülve a rendelője egy újabb Covid-hullámra, azt válaszolta: ilyen értelemben senkinek nincs felkészülve a rendelője. Egy egész egészségügyi rendszert nem lehet arra építeni, hogy mindenkit elzárunk mindenkitől.
A Covid utáni egyik örökség a telemedicina, amely szerinte önmagában jó eszköz lehet. Nem kell minden alkalommal személyesen megjelenni például egy ismételt gyógyszerfelírásért vagy egy egyszerű adminisztratív ügyért. De ha a telemedicina oda vezet, hogy a beteg már nem jut be az orvoshoz, csak képet küldhet magáról, és e-mailben kap választ, akkor a jó eszköz rossz rendszerré válik.
A gyerekorvosi szakma utánpótlása elakadt
A legsúlyosabb kérdés a gyermekorvosi utánpótlás. Póta György felidézte: korábban évente körülbelül 140 gyermekorvosi rezidenshely volt Magyarországon. Ezt különböző döntésekkel 40-re csökkentették. Később, a házi gyermekorvosi korfa romlását látva, sikerült ezt 80-ra emelni, de ez még mindig messze elmarad a korábbi szinttől.
A gond ráadásul nemcsak a képzési szám, hanem az, hogy a végzett gyermekorvosok nem áramlanak ki az alapellátásba. Sokan klinikán maradnak, specializálódnak, tudományos pályára mennek vagy külföldre távoznak.
Póta szerint régebben működött egy természetes körforgás. A fiatal orvos kórházban vagy klinikán kezdett, gyakorlatot szerzett, majd később egy részük kiment az alapellátásba. A nyugdíjhoz közeledő körzeti gyermekorvosok közül sokan iskolai orvosként folytatták. Ez a forgás mára megszűnt.
Az iskolaorvoslás szinte eltűnt
Póta György szerint az iskolaorvoslás önálló szakmaként gyakorlatilag megszűnt létezni. Ma körülbelül száz iskolaorvos van Magyarországon. Ezért az iskolák ellátását jellemzően a területen dolgozó házi gyermekorvosok, vidéken a vegyes praxisú háziorvosok, illetve más szakorvosok látják el.
A probléma nem pusztán szervezési, hanem szakmai is. Póta szerint a gyermekorvoslást újra egységben kellene látni. A klinikán dolgozó professzor, a kórházi orvos és az alapellátásban dolgozó házi gyermekorvos mind gyermekorvos. Más helyen dolgoznak, más feladatot látnak el, de ugyanannak a szakmának a részei.
Szerinte hasznos lenne, ha a kórházi vagy klinikai gyermekorvosok képzésük során legalább néhány hónapot az alapellátásban töltenének. Így jobban megértenék, hogyan kerülnek hozzájuk a gyerekek, milyen döntéseket kell meghozni a rendelőben, és mit jelent a mindennapi gyerekorvosi gyakorlat.
Specializáció és az általános orvosi szemlélet hiánya
Póta György szerint az orvostudomány ma rendkívül specializált. Már nemcsak ortopédorvos van, hanem térdspecialista, csuklóspecialista vagy más részterületekre szakosodott orvos. Ez a tudás mélyülését jelenti, de közben eltűnhet az általános szemlélet.
A gyermekorvosi alapellátásban éppen az a fontos, hogy valaki a gyereket egészében lássa. Ne csak egy szervet, egy tünetet vagy egy laboreredményt kezeljen, hanem tudja, mikor kell helyben megoldani a problémát, és mikor kell továbbküldeni.
Szerinte ezért kellene a gyermekorvoslás különböző szintjeit újra összerendezni, és tisztázni, ki mit végezhet, milyen kompetenciával, milyen felelősség mellett.
Asszisztensek, nővérek és valódi kompetenciák
A beszélgetés végén az asszisztensek és nővérek szerepe került előtérbe. Póta György szerint Magyarországon sokkal több feladatot lehetne jól képzett, akár diplomás nővérekre és asszisztensekre bízni, ahogyan ez több nyugati egészségügyi rendszerben működik.
Hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy mindenki mindent csinálhat. Világos kompetenciaszintekre lenne szükség. A segédnővér nem oszthat gyógyszert, a főnővérnek viszont nem az ágytálazás az elsődleges feladata. Mindenkinek meg kell találni a helyét.
Saját kórházi múltjából idézett példát: fiatal orvosként egy tapasztalt főnővértől kért segítséget, amikor nehéz volt vénát találni. A főnővér nemcsak segített, hanem meg is tanította. Póta szerint ez a kölcsönös tisztelet lenne a jó rendszer alapja.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
