„Budapest az a lelakott menyasszonyoknak a városa” – Barki Gergely szerint Tihanyi Lajos még mindig tartogat meglepetéseket
A Heti Jégbüfében Rangos Katalin vendége Barki Gergely művészettörténész volt, aki ezúttal nemcsak a magyar modernizmus egyik legizgalmasabb festőjéről, Tihanyi Lajosról beszélt, hanem arról a kutatói munkáról is, amelynek során elveszettnek hitt képek nyomára bukkan. A beszélgetésből kirajzolódott egy különös sorsú, süketnéma festő alakja, aki a Nyolcak egyik legfontosabb tagjaként a magyar avantgárd élvonalába tartozott, miközben életének jelentős részét azzal töltötte, hogy próbált érvényesülni Bécsben, Berlinben, Párizsban és Amerikában.
A festő, akit nem lehetett könnyen besorolni
Barki Gergely felidézte, hogy Tihanyi Lajos már egészen korán, alig néhány év festői tapasztalattal rendkívül erős képeket készített. A Nyolcak között Berény Róbert mellett ő számított az egyik legmodernebb alkotónak, mégis állandóan ügyelt arra, hogy ne lehessen egyszerűen valamelyik irányzat skatulyájába tenni. Ahogy Barki fogalmazott: Tihanyi „nagyon óvatosan figyelt arra, hogy véletlenül se kerüljön be semmilyen stílus skatulyába”.
A művész életének egyik meghatározó tapasztalata volt, hogy gyermekkorában egy betegség következtében súlyosan károsodott a hallása és a beszédközpontja. Mégis megtanult több nyelven kommunikálni, koncertre járt, és olyan erős jelenléte volt, hogy kortársai nem egyszerűen sajnálták vagy különcnek tartották, hanem nagy tehetségként kezelték.
Elveszett képek nyomában
A beszélgetés apropóját egy frissen előkerült Tihanyi-kép adta. Barki elmondta, hogy a Nemzeti Galéria tavalyi Tihanyi-kiállítása kapcsán kezdett el egy Facebook-sorozatot, amelyben naponta mutatott be egy-egy lappangó festményt. Az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a művekre, amelyekről tudjuk, hogy léteztek, de jelenlegi hollétük ismeretlen.
Ennek a kutatásnak lett most látványos eredménye: előkerült egy 1926-os, Párizsban festett portré Tihanyi egyik szerelméről, Titáról. A kép különösen fontos, mert nemcsak egy elveszettnek hitt mű került elő, hanem egy olyan alkotás, amely Barki szerint jobb változata annak a hasonló festménynek, amely a Nemzeti Galériában található. „Ez egy sokkal jobb verzió” – mondta, hozzátéve, hogy ezen a képen még ott van „az első invenció lenyomata”.
Tihanyi mégis adott el képeket
A kutatás egyik legérdekesebb tanulsága az volt, hogy Barki szerint megdőlt egy régi beidegződés Tihanyival kapcsolatban. Sokan úgy tartották, hogy a festő nemigen akart megválni a képeitől, szinte a gyerekeiként kezelte őket. Barki azonban egy saját kezű műjegyzék alapján arra jutott, hogy ez csak részben igaz. „A kétharmada a műveinek eladásra került” – mondta.
A listából ráadásul az is kiderül, hogy Tihanyi műveit nem akárkik vásárolták: írók, értelmiségiek, gyűjtők, pszichoanalitikusok, köztük Ferenczi Sándor is. Vagyis a festő körül már életében kialakult egy olyan közeg, amely értette és támogatta a modern művészetet.
Párizs, szerelem, kubizmus
A Tita-portré nemcsak személyes történet, hanem művészettörténeti szempontból is különösen izgalmas. Barki szerint ez a kép egyértelműen kubista festmény, és azért is fontos, mert ritka bizonyítéka annak, hogy Tihanyi tudatosan próbált kapcsolódni a párizsi kubista közeghez. Egy saját kezű műjegyzékben ennél a képnél külön odaírta: „kubista”.
Ez azért jelentős, mert Tihanyi általában kerülte az ilyen címkéket. Ennél az egy műnél mégis fontosnak tartotta rögzíteni, hogy melyik irányzathoz kapcsolódik. Barki szerint ez összefügghetett azzal is, hogy a húszas évek közepén Párizsban megpróbált bekerülni a legfontosabb galériások és gyűjtők körébe, ahol a kubizmus komoly piaci és művészeti presztízzsel bírt.
A Van Tides nyomozás folytatódik
A beszélgetés végén Barki arról is beszélt, hogy az internet alapvetően változtatta meg a kutatói munkát. Sokkal könnyebb archívumokhoz hozzáférni, leszármazottakat megtalálni, és nyilvánosan is segítséget kérni egy-egy kép azonosításához. Ezért is biztat mindenkit arra, hogy figyelje a közösségi oldalát, ahol továbbra is közzéteszi az elveszett művek nyomait.
A történet legfontosabb tanulsága talán az, hogy Tihanyi Lajos életműve korántsem lezárt ügy. A legismertebb nevek mögött is maradnak vakfoltok, lappangó művek és félreértett történetek. És néha elég egy régi fotó, egy kézzel írt jegyzet vagy egy kitartó kutató, hogy száz év után újra előkerüljön valami abból, amit már végleg elveszettnek hittünk.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
