Fellegi Mária: A vágószoba titkai és a televízió aranykora
Szegvári Katalin havonta jelentkező Aula című sorozatának áprilisi vendége Fellegi Mária volt, akit a magyar televíziózás egyik legmeghatározóbb vágójaként tartanak számon. A beszélgetés során megelevenedett a Magyar Televízió aranykora, a szerkesztőségek élő közösségi világa, valamint egy kivételes női pályaív, amelynek minden állomása a kreatív szenvedélyről, a szakmai alázatról és a folyamatos tanulásról szólt.
Az aula – ahol a televízió élt
Fellegi Mária szerint az aula nemcsak egy fizikai tér volt, hanem a televízió szíve: „Ott beszélgettünk az élet nagy dolgairól, sőt, ott kérték föl az embert. Volt, hogy odajött egy rendező és azt mondta: lenne kedved velem dolgozni?” – idézte fel. Az aula tehát nemcsak találkozási pont, hanem lehetőség is volt, ahol gyakran sorsfordító döntések születtek.
A vágás szenvedélye – egy véletlen döntésből lett hivatás
Bár eredetileg gyártásvezető szeretett volna lenni, végül Keleti Márton tanácsára a filmgyárban kezdett vágóasszisztensként. „Azt mondta nekem: édeslányom, az nem egy szakma. Próbáld meg a vágást, ha nem tetszik, még mindig átmehetsz.” A tanács bevált: Fellegi Mária vágóként talált rá arra az útra, amely végigkísérte egész életét.
A tévébe akkor került át, amikor édesapját, Fellegi Tamást – a szórakoztató osztály legendás vezetőjét – elküldték a televíziótól. Polgár Dénes hívta be az MTV-be, mondván: „ne maradjon Fellegi nélkül a tévé.”
A vágó, akinek véleménye van
Fellegi Mária nem csak technikai végrehajtó volt, hanem alkotótárs is. Szegvári Katalin így fogalmazott: „Kétféle vágó van. Az egyik végrehajt, a másik partner. Te mindig az utóbbi voltál.” A nézőknek is elmeséltek egy mára legendássá vált esetet, amikor egy sánta birkát kellett megtalálni egy filmhez – hajnalban, többórás keresés után. Ez a jelenet lett végül a miskolci fesztivál nyertes filmjének kulcsmotívuma.
A technikai fejlődés élén
Fellegi Mária mindig nyitott volt az új technológiákra. Ő volt az első vágók egyike, aki megtanulta a jumatik és béta technikát. „Akkor nagyon érdekelt a technika, tudtam, ha ezt nem tanulom meg, akkor annyi volt” – mesélte. Ugyanakkor a digitális vágással ma már kevésbé barátkozik: „Ha kell, tudom, de félek tőle. Inkább megnézem, amit más vág, és megmondom, mit kell javítani.”
Főiskola, tanítás, televíziózás új tereken
Bár már évtizedek óta tapasztalt vágó volt, negyedik próbálkozásra vették csak fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Később ugyanitt tanított is: „Horváth Ádám hívott föl, hogy a Vitraival együtt indítanak egy osztályt, ahol szerkesztőket, műsorvezetőket tanítanak. Így kezdtem el vágást tanítani.” Tanítványai között volt Kolosi Péter, Marsi Anikó, Batis András és Holló Márta is.
Tanárként is következetes volt: ragaszkodott a papírhoz, ceruzához, a klasszikus scripteléshez, és megtanította a diákjait arra is, hogyan dolgozzanak együtt az operatőrrel, vagy éppen hogyan vágjanak zenére: „Soha nem takkra kell vágni a zenére, egy kicsit mindig előbb kell, hogy pontosnak tűnjön.”
A vágószoba emberi oldala
A vágószoba gyakran ablak nélküli, zárt tér volt – szó szerint és átvitt értelemben is össze volt zárva az ember azzal, akivel dolgozott. „Volt, akinek a kisugárzásából tudtam, hogy nem tudok vele napokat egy szobában eltölteni, mert beleőrülök” – mondta őszintén.
Az RTL Klub és a kereskedelmi korszak
1996-ban Kepes Andrással együtt hagyta el a köztévét. Az RTL-nél lett vezető vágó 2005-től egészen nyugdíjazásáig. „Eleinte még keményebb voltam, de később asszertív kommunikációval próbáltam hatni: azt mondtam, te ennél sokkal jobbat tudsz.”
A tanítást is folytatta – különböző rendezőosztályok, majd a stúdióvágás oktatásában vett részt. Emellett technikai rendezőként is dolgozott: „Úgy lettem technikai rendező, hogy ültem a Kós Gyuri mellett, aki azt mondta: írd föl, mikor melyik kamera jön – és így tanultam meg.”
A jövő tervei: ötletek, tanítás, alkotás
Noha jelenleg nem dolgozik, tervei vannak. „Most szeretnék kitalálni műsorokat. Még nem tudom, milyeneket, de muszáj az agyamat működtetni.” Emellett büszkén beszélt férjéről, Dégi Lakatos Sándorról, a világhírű hegedűművészről: „Ahogy ő tud muzsikálni, az nagyon kevesen.”
Összetartozás, amit ma már hiányol
Végül nosztalgiával emlékezett a régi televíziós közösségekre: „Az volt a szép, hogy nem kellett arra vigyázni, hány kés van a hátadban. Mindenkinek volt munkája, és este, mielőtt hazamentünk, ha valaki még vágott, odamentünk, segítettünk.” Ez ma már szerinte hiányzik – nem a fiatalok hibájából, hanem a struktúrák változása miatt.
A beszélgetés végén Szegvári Katalin megköszönte Fellegi Mária részvételét, és jelezte, hogy egy hónap múlva új vendéggel folytatódik az Aula. Fellegi Mária története azonban több volt, mint egy pályakép – az egész magyar televíziózás élő történelme elevenedett meg személyén és emlékein keresztül.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
