„Vagy társaság, vagy halál” – mit tanítanak ma a Talmud meglepő történetei?
A Mussie, a rebecen új epizódjában Mussie folytatja azt, amit az ünnep nélküli Hesván hónapjában elkezdett: a múlt heti ritka micvák után most ritka, meglepő történeteket gyűjtött össze a Talmudból. Sokan azt hiszik, hogy a Talmud és a midrás csupa történetből áll, pedig aki kinyitja a könyveket, sok minden mást is talál bennük, a történetekhez mégis jobban kapcsolódunk. Az adásban Honi Hámeágel hetvenéves álmáról, Hillel tetőn töltött éjszakájáról és három betérni vágyó emberről van szó, akiket Sámáj elutasított, Hillel viszont türelemmel fogadott.
A fa, amelynek gyümölcsét nem látja, aki ülteti
Honi Hámeágel ismerős lehet a nézőknek: két hete arról volt szó, hogyan rajzolt maga köré kört, és nem lépett ki belőle, amíg el nem eredt az eső. Most egy idős embert lát meg az úton, aki szentjánoskenyérfát ültet. Erről a fáról akkoriban úgy tudták, hogy hetven év kell, mire termést hoz. Honi nem érti, minek ültet ilyet valaki, aki biztosan nem éri meg a gyümölcsét. Az öregember azt feleli, hogy az ősei is ültettek neki fákat, ezért most ő ültet a leszármazottainak.
Honi elgondolkodik, leül a fa mellé, és elalszik. A Talmud szerint mély álomba merül, Isten pedig sziklaszerű védőréteget von köré. Hetven év múlva ébred fel: a fa már terem, és az ültető unokája éppen a gyümölcsét szedi. Honi hazamegy, de ott is már az unokája lakik, és senki sem hiszi el, hogy ő maga Honi. A tanházban hallja, hogy az ő tanításait idézik, ám amikor bemutatkozik, ott sem fogadják el. Teljesen egyedül marad, és annyira elkeseredik, hogy azt kéri Istentől, legyen vége az életének. Aznap meg is hal.
Társaság nélkül nem megy
Honi tanulsága az volt, hogy megéri a jövő nemzedékeibe befektetni. A Talmud azonban arámiul egy másikat is levon: „vagy társaság, vagy halál”. Mussie szerint ez nagyon erős mondás, a lényege mégis egyszerű: barátok, családtagok, ismerősök, szomszédok, emberi kapcsolatok nélkül nem lehet igazán élni. Felidéz egy kutatást, amely szerint azok az idős emberek, akik minden reggel elmennek a zsinagógába imádkozni, egészségesebbek és tovább élnek, mert van társaságuk, és van okuk reggel felkelni. Aki pedig összekülönbözik a környezetével, akár csak a kibékülésig, maga is megérzi, mennyit számít, hogy legyen valakije. Honinak nem sikerült újra megtalálnia a helyét a világban, „de nekünk van lehetőségünk”.
Hillel a hó alatt
A következő történetek hőse Hillel, aki később a nagy talmudi bölcsek egyike lett, de nagyon szegényen kezdte. Napi egyetlen érméjének felét élelemre költötte, a másik felét belépődíjként fizette ki a tanházban, ahová munka után tanulni járt. Egy hideg téli pénteken nem keresett eleget, és a bejáratnál álló ember kivételesen sem engedte be.
A fal túl vastag volt ahhoz, hogy kintről hallja a tanulást, de a tetőn talált egy nyílást, amelyen a természetes fény jutott be, felmászott, és ráfeküdt. Beköszöntött a Sábesz, és havazni kezdett, ami Jeruzsálemben ma ritkaság. Hillel annyira belemerült a tanulásba, hogy észre sem vette, hogyan lepi be a hó, és lassan megfagyott. Reggel a kor vezető bölcsei, Smájá és Ávtáljon azon csodálkoztak, miért olyan sötét a tanház, felnéztek, és megláttak egy embert a nyílásban. Lehozták, bár ezzel megszegték a szombatot, hiszen életmentésért szabad, hóval dörzsölték és felmelegítették. Amikor megtudták, mi történt, úgy döntöttek: attól a naptól nem kell belépődíjat fizetni a tóratanulásért, mert a Tóra mindenkié.
A következő vezető páros Hillel és Sámáj lett. Sámáj volt a szigorú, szabálykövető, Hillel a kedves, megengedőbb. A kedvesség és a szigorúság, a chesed és a gvurá egy érem két oldala, mindkettőre szükség van, és egyik sem jobb a másiknál. Saját iskolájukat, a Bét Hillelt és a Bét Sámájt ma is idézik.
Egy lábon állva
Az első jelentkező azzal a feltétellel akart betérni, hogy amíg egy lábon áll, elmondanak neki mindent, amit tudnia kell. Sámáj elzavarta. Hillel rábólintott, és amikor a férfi felállt egy lábra, ezt mondta: „Minden, amit te utálsz, ne csináld a társadnak.” Ez a zsidóság legfontosabb része, a többi csak magyarázat.
Mussie három dolgot tart ebben zseniálisnak. Az első, hogy Hillel elutasítás helyett felkeltette a férfi kíváncsiságát, és ott találkozott vele, ahol éppen tartott. Saját példát is hoz: a kislánya szeret otthon színdarabokat kitalálni a kisöccseivel, és amikor fürdés ideje van, a gyerekek semmit sem hallanak. Büntetéssel is lehetne fenyegetni őket, de egyszer azt súgta a lánya fülébe, hogy építse be a fürdést a játékba. Két perc múlva mindenki boldogan ült a kádban, utána a pizsama és a fogmosás is a darab része lett. Egy kollégával is így lehet: aki onnan indul, ahol a másik áll, ahelyett hogy megtámadná, el tudja juttatni oda, ahová szeretné.
A második, hogy Hillel mondhatta volna azt is, hogy egy Isten van, a többi magyarázat, ő mégis a kedvességről beszélt: aki papíron betartja a parancsolatokat, de nem kedves ember, annál hiányzik az egész lényege. A harmadik, hogy aki képes az emberek külső rétegein túl a lelküket látni, és a dolgok lényegére figyelni, annak minden micva a kezében van.
„Ne legyen igazad, legyél okos”
A második betérni vágyó főpap akart lenni. A kohéni rang csak apai ágon öröklődik, és súlyos bűn, ha más próbálja ellátni a kohén feladatát. Sámáj elutasította, Hillel leültette tanulni. A férfi addig tanult, amíg el nem jutott ahhoz a tórai vershez, amely szigorúan tiltja, hogy illetéktelen közeledjen a szent helyhez, és magától megértette, hogy betérhet, de főpap soha nem lehet. Ha azonnal nemet mondanak neki, csak frusztrált és dühös lett volna. Mussie egy héber mondást idéz ehhez: „ne legyen igazad, legyél okos”. Nem kell mindig a másik arcába mondani az igazat, érdemes végiggondolni, mit képes éppen elfogadni.
A harmadik csak az írott Tórát akarta elfogadni, a szóbeli nélkül. Mussie egy gép használati utasításához hasonlítja: az írott útmutatóhoz szóbeli magyarázat is jár, a kettő nem választható szét. A tfilinről csak annyi áll a szövegben, hogy legyen „a szemed között”, de hogy négyszögletes és fekete, milyen szakaszok kerülnek bele, és hová kell tenni, azt a szóbeli hagyomány mondja meg. A karaiták, akik csak az írott Tórát követték, ezért valami egészen mást készítettek.
Sámáj ezt a jelentkezőt is elutasította, és Mussie szerint igaza volt. Hillel tanítani kezdte: első nap megmutatta neki az első betűket, alefet, betet, gimelt, dáletet, másnap fordított sorrendben nevezte meg őket. Amikor a tanítvány tiltakozott, Hillel azt felelte, ha az ő szóbeli tanításának hisz, higgyen a szóbeli Tórának is.
Szeretet, kereteken belül
A három történetben a türelem, a bölcsesség és a kreativitás segített megérteni, mi a zsidóság, és utána valóban dönteni. Mussie úgy látja, a mai nemzedék is sokkal jobban reagál a kedvességre és a türelemre a gyereknevelésben, a tanítványok nevelésében és a közösségben, mert az emberek ma nem mindent képesek egyszerűen lenyelni; ezt, mint mondja, tanulmányaiból és hallottakból tudja. Az egyensúly persze fontos: ahol csak szeretet van, oda korlátok is kellenek, a szigorúság pedig szeretet nélkül nem működik. Ahol lehet, a jó kereteken belül sok kedvességgel és megértéssel érdemes elérni a céljainkat, elsősorban a gyerekeinkkel, de mindenki mással is.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Youtube-on.
