„Egy szorongós optimista vagyok” – Korpás Krisztina arról, hogyan lett a rádió az utolsó szabad műhely
Sebes György vendége ezúttal Korpás Krisztina volt, aki ma a Klubrádió műsorvezető-szerkesztője, korábban azonban a televíziózás világában nőtt fel szakmailag. A beszélgetésből egy olyan pálya rajzolódott ki, amelyet egyszerre határozott meg a családi örökség, a folyamatos újrakezdés és az a makacs igény, hogy az ember csak olyan közegben tudjon dolgozni, ahol valóban érdekli, amivel foglalkozik. Szó esett a régi Magyar Televízió szabadságáról, a TV3 széteséséről, a Klubrádió légköréről, a családi életről és arról is, hogyan lehet egy médiacsaládban mégis normális hétköznapokat élni.
A tévé szinte adottság volt
Korpás Krisztina nem úgy emlékszik vissza, mint aki gyerekként tudatosan médiakarriert tervezett, de a pálya mégis szinte kijelölte magát. Édesanyja szinkronrendező, édesapja televíziós volt, nagyapja pedig a Pannónia Filmstúdió indulásánál vállalt szerepet. A média világa tehát nem kívülről érkezett az életébe, hanem családi közegként volt jelen.
Azt mondja, mindig is tudta, hogy nem tudna olyan munkát végezni, amelyben minden nap ugyanúgy telik. Sokkal közelebb állt hozzá az a fajta életforma, amelyben egy nap hajnalig tart a munka, aztán jön két szabadnap, majd újra minden felborul. A kiszámíthatatlanság nem riasztotta, inkább éppen ez vonzotta.
A „nagy tévé” és a szabadság élménye
A Magyar Televízióban kezdett, előbb stúdióasszisztensként, aztán rendezőasszisztensként. A rendszerváltás utáni időszakot valódi felszabadulásként írta le: olyan műhelyek alakultak, ahol az emberek a saját kíváncsiságuk szerint dolgozhattak, és ez szerinte a szakmai fejlődés egyik legfontosabb feltétele volt.
A reggel című műsort különösen meghatározó élményként emlegette. Olyan korszaknak nevezte, amelyben mindenki alkotni akart, és amelynek megszűnése mély törést jelentett számára. Később a TV3 is hasonlóan fontos állomás lett, ám az is rövid életű maradt. Ahogy fogalmazott, az ő pályáját végigkísérte, hogy „folyamatosan végetért minden”.
Család, gyerekek, visszatérés
A TV3 megszűnése után hosszabb időre az anyaság került az élet középpontjába. Három gyermeket nevelt, és bár kívülről sokan kérdezték tőle, elég-e neki ez az élet, ő ezt nem visszalépésként élte meg. Inkább úgy látta, hogy egy család működtetése ugyanolyan szervezést, figyelmet és jelenlétet igényel, mint egy komoly munkahelyi feladat.
Később mégis visszatért a médiába, előbb a televízióhoz, majd a Klubrádióhoz. A visszatéréstől tartott, mert attól félt, kiesett a ritmusból, de hamar kiderült, hogy a politikai és közéleti érdeklődése végig megmaradt. A tájékozottság, a kíváncsiság és a belső tempó nem tűnt el az otthon töltött évek alatt sem.
Miért lett a rádió a nagy szerelem?
Korpás Krisztina szerint ma a Klubrádió az utolsó olyan hely, ahol valódi szabadságban lehet dolgozni. A szerkesztői munka számára nem háttérfeladat, hanem a műsorkészítés lényege. Reggeltől estig egy-egy adáson dolgozik, vendégeket szervez, témákat rak össze, és azt élvezi benne a legjobban, hogy annak járhat utána, ami valóban foglalkoztatja.
Azt is elmondta, hogy ő „egy szorongós optimista”, vagyis van benne állandó belső feszültség, de ezt nem bénultságként, hanem energiaként éli meg. A rádiózásban pedig éppen az vonzza, hogy minden nap új helyzet, új kérdés és új kihívás.
Egy ismert férj mellett is lehet normális életet élni
A beszélgetésből természetesen nem maradhatott ki férje, Till Attila sem, akivel a TV3 idején ismerkedtek meg. Korpás Krisztina arról beszélt, hogy bár férje az ország egyik legismertebb televíziós arca, otthon ez nem jelentett külön világot. Nem úgy nevelték a gyerekeiket, hogy „apuka valaki”, és szerinte Attila sem celebkedett el, hanem ugyanaz az ember maradt, aki korábban volt.
Közben persze nem hallgatta el, milyen belső feszültséget okozott a TV2 politikai szerepvállalása. Azt mondta, férje számára is nehéz volt az a közeg, amelyben a szórakoztató műsorok mellett egyre erősebben jelent meg a politikai kiszolgálás. Úgy fogalmazott: Attila több ügyben is nyilvánosan kiállt, még ha nem is a leghangosabb formában, és ez szerinte fontos különbség.
A gyerekek mégis ugyanarra indultak
Talán az egész beszélgetés egyik legérdekesebb fordulata az volt, amikor kiderült: bár a szülők nem terelték őket tudatosan ebbe az irányba, a gyerekeik mégis a mozgókép és a média felé fordultak. A legidősebb filmes tanulmányokat folytat, a középső forgatókönyvíróként képzeli el magát, a legkisebb pedig operatőr akar lenni.
Korpás Krisztina ezt nem tudatos családi stratégiának, inkább valamiféle továbböröklődő érdeklődésnek látja. Azt is hozzátette: a mai fiatalok egészen más világba érkeznek, mint amelyben ők kezdték a pályát. Kevesebb a lehetőség, nehezebb filmhez vagy műsorhoz jutni, mégis azt érzi, hogy a gyerekei nem elveszetten, hanem nagyon pontosan látják, miben élnek.
A beszélgetés végére egy következetes, erős és nagyon személyes pályaív rajzolódott ki. Nem egyetlen nagy fordulat története ez, hanem sok megszűnésé, újrakezdésé és annak a felismerésé, hogy az ember végül mindig oda tér vissza, ahol szabadon dolgozhat. Korpás Krisztina számára ma ezt a helyet a rádió jelenti.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Youtube-on.
