„Budapest az a lelakott menyasszonyoknak a városa” – Bátonyi Péter a zsidó építészetről és az eltűnő műemlékekről
A Heti Jégbüfében Rangos Katalin vendége Bátonyi Péter építészettörténész, műemlékvédelmi szakember volt. A beszélgetés egyik fő témája az volt, létezik-e sajátos budapesti zsidó építészet, és mennyiben formálták a várost zsidó származású építészek és megrendelők. A másik nagy szál a műemlékvédelem állapota: hogyan tűnnek el vagy torzulnak el fontos épületek, és mi marad abból a városképből, amelyet generációk ismertek.
Zsidó építészet: nem egyszerűen stílus, hanem várostörténet
Bátonyi szerint a 19. század elején még kevésbé beszélhetünk zsidó építészek meghatározó jelenlétéről, de a kiegyezés után ez gyorsan megváltozott. Ahogy a zsidóság társadalmi szerepe erősödött, úgy jelentek meg egyre nagyobb számban a város alakításában is. A századfordulóra, majd a 20. század elejére már kifejezetten felülreprezentáltak lettek a progresszív építészetben.
Érdekes ellentmondás, hogy a legismertebb budapesti zsinagógák – köztük a Dohány utcai – nem zsidó építészek tervei alapján születtek meg. A korai reprezentatív zsinagógák inkább a közép-európai mór stílust követték, míg a későbbi, magyaros szecessziós zsinagógák alkotói között már sok zsidó építészt találunk. Bátonyi szerint ez is mutatja, hogy a korszak zsidó alkotói nem különálló „zsidó stílust” akartak létrehozni, hanem a magyar építészeti modernitás fő sodrában dolgoztak.
A modern Budapest egyik motorja volt a zsidó építészréteg
A beszélgetésből az is kiderült, hogy a 20. század eleji progresszív építészet, a szecesszió, az art deco és a korai modern kiemelkedő alkotói között nagyon sok zsidó származású tervező volt. Bátonyi szerint a jól képzett, nyelveket beszélő, külföldön is tanult emancipált zsidó polgárság kulcsszerepet játszott abban, hogy Budapest tartani tudja a lépést az európai építészeti irányzatokkal.
Példaként említette Kozma Lajost, Breuer Marcelt, Moholy-Nagy Lászlót, Lajta Bélát és másokat. Breuer esetében külön hangsúlyozta, hogy világhírű magyar építész lett úgy, hogy Magyarországon nem maradt fenn épülete. A formatervezés és a modern tárgykultúra történetében viszont meghatározó szerepe volt.
A város, amely egyszerre gyönyörű és elhanyagolt
Rangos Katalin saját városélményéből indult ki, amikor arról beszélt, hogy Budapest összképe rengeteget javult ugyan, de még mindig tele van lepusztult homlokzatokkal és félbehagyott felújításokkal. Erre reagálva mondta Bátonyi a beszélgetés egyik legerősebb mondatát: „Budapest az a lelakott menyasszonyoknak a városa.”
Szerinte a nagy baj az, hogy nincs egységes szemlélet, nincs összehangolt állami, önkormányzati és lakossági felelősségvállalás. A lakók a saját lakásukat érzik magukénak, a lépcsőházat és a homlokzatot már nem. Közben a felújítások sokszor csak látszatmegoldások: kőporos vakolat, gyors átfestés, elnagyolt helyreállítások. A finom részletek, az eredeti színek és felületek többnyire elvesznek.
Iparművészeti Múzeum, rádiópalota, körszálló: mi marad meg?
A beszélgetés második fele már keményen a műemlékvédelem kudarcairól szólt. Bátonyi részletesen beszélt az Iparművészeti Múzeum ügyéről, ahol szerinte indokolatlanul bontották le az eredeti homlokzati kerámiaburkolatot, és olyan beavatkozások készültek elő, amelyek aránytalan károkat okoznának az épületben.
Szóba került a Magyar Rádió egykori épületegyüttese is. A stúdiópalota, a pagoda és a legendás hatos stúdió eltűnését nagy veszteségnek nevezte. A rádió régi stúdiói szerinte nemcsak technikailag, hanem kultúrtörténeti szempontból is pótolhatatlanok voltak.
A körszálló bontásáról is beszéltek. Bátonyi szerint az épület helyi védett volt, vagyis nem lehetett volna így lebontani, mégis eltűnt. Úgy látja, ez is annak a jele, hogy a védelem sok esetben csak papíron létezik.
„Amit ember alkotott, az pusztulásra van ítélve”
A műsor végén Bátonyi arról beszélt, miért nem egyszerű szakmai terület, hanem hivatás számára a műemlékvédelem. Úgy fogalmazott: „amit ember alkotott, az pusztulásra van ítélve.” A kérdés az, mennyire tudjuk kitolni ezt a pusztulási folyamatot, és mennyit vagyunk hajlandók megőrizni abból, amit korábbi nemzedékek ránk hagytak.
A beszélgetés egyik tanulsága az volt, hogy a budapesti zsidó építészeti örökség nem különálló fejezet, hanem a város egész történetének egyik legfontosabb rétege. A másik pedig az, hogy az örökségvédelem nem nosztalgia, hanem döntés arról, milyen városban akarunk élni.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Youtube-on.
