„Kicsúszott az irányítás az amerikaiak kezéből” – Lattmann Tamás szerint az öbölben már senki sem diktál biztosan
A Pirkadatban Breuer Péter vendége Dr. Lattmann Tamás nemzetközi jogász volt, a beszélgetés fókuszában pedig az iráni–amerikai–izraeli konfliktus, a Hormuzi-szoros és a Vörös-tenger térsége állt. A műsorban szó esett arról, hogy az Egyesült Államok mennyire ura még a saját stratégiájának, mit jelent az új típusú antiszemitizmus Nyugaton, és hogyan próbálnak túlélni azok az öböl menti államok, amelyek egyszerre félnek Irántól és szenvednek a háború gazdasági következményeitől.
Washington már nem ura a saját forgatókönyvének
Lattmann Tamás szerint az Egyesült Államok olyan helyzetbe sodródott, amelyben már maga sem tudja pontosan, mit akar elérni. Úgy fogalmazott: „jelenleg az sem egyértelmű, hogy kik diktálja az ütemet az eseményekben”. A jogász szerint az amerikai külpolitika stratégiai iránya zavaros, és az is látszik, hogy a konfliktus regionális következményeivel vagy nem számoltak, vagy alábecsülték azokat.
A beszélgetésből az is kiderült, hogy Lattmann szerint Izrael döntéseire sem biztos, hogy Washington képes valódi befolyást gyakorolni. Miközben Donald Trump tűzszünetről beszél, a térségben egymásra torlódnak a katonai, gazdasági és politikai szempontok, és ebből egyre kaotikusabb helyzet áll elő.
Trumpnak már nincs újraválasztási kényszere, de a félidős választás így is fenyegetés
A jogász kitért az amerikai belpolitikai következményekre is. Szerinte Trump helyzete annyiban különleges, hogy már nem motiválja a következő elnökválasztás, ezért más logika szerint mozog, mint elődei. Ettől még a félidős választások súlyos politikai veszélyt jelentenek számára: ha a republikánusok nagy vereséget szenvednek, az tovább gyengíti az elnök mozgásterét.
Lattmann úgy látja, hogy az Egyesült Államokban Izrael megítélése ma nem egyszerűen identitáspolitikai kérdés. Nem arról van szó, hogy valaki zsidóként automatikusan Izrael mellé áll, vagy nem zsidóként automatikusan ellene fordul. A viták mélyebbek, és gyakran belpolitikai, ideológiai és kulturális törésvonalak mentén szerveződnek.
Az új antiszemitizmus már nem ugyanaz, mint a régi
A műsor egyik legerősebb része az volt, amikor Lattmann arról beszélt, hogy a mai antiszemitizmus más természetű, mint a klasszikus, történelmi formája. Szerinte a mostani reflexek sokkal sekélyesebbek és ösztönösebbek, és gyakran anticionizmus vagy Izrael-ellenesség formájában jelennek meg.
Nem minden Izrael-kritika antiszemitizmus – ezt világosan elmondta –, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy vannak olyan politikai és társadalmi közegek, ahol ez a határ elmosódik. Különösen a fiatalabb generációk körében lát egy olyan attitűdöt, amely nem a történelmi tapasztalatból, hanem divatszerű politikai állásfoglalásokból építkezik. Szerinte ez azért veszélyes, mert könnyen elveszíti az önreflexiót, és egy idő után már nem tud különbséget tenni államkritika és kollektív ellenségkép között.
Az öböl menti államok egyszerre reménykednek és rettegnek
A beszélgetés másik fontos szála az volt, hogyan viselik a konfliktust azok az öböl menti államok, amelyek gazdasága az olajra, a szolgáltatásokra és a turizmusra épül. Lattmann szerint ezek az országok kettős helyzetben vannak: hosszú ideje fenyegetésként tekintenek Iránra, ezért bizonyos értelemben érdekük, hogy Teherán meggyengüljön, ugyanakkor a háború közvetlen gazdasági következményeit ők is megszenvedik.
A turizmus, a kereskedelem és az infrastruktúra sérülékenysége miatt nekik sem érdekük a konfliktus elhúzódása. Különösen a Vörös-tenger és a Bábel-Mandeb-szoros térsége okoz komoly aggodalmat, mert ott már nem pusztán izraeli vagy amerikai érdekekről van szó, hanem globális kereskedelmi útvonalakról is.
Irán nem végtelen ideig bírja, de a leépülése sem egyik napról a másikra történik
Lattmann szerint nem valószínű, hogy Irán korlátlan ideig képes fenntartani a proxyhálózatát és finanszírozni a térség különböző fegyveres szereplőit. Az viszont nem egyik napról a másikra dől el, hogy mikor fogy el ez a képesség. A mostani folyamat inkább lassú erodálódásnak tűnik, amelyben Irán fokozatosan veszít a mozgásteréből, de ettől a térség még hosszú ideig instabil maradhat.
A jogász ebből azt a következtetést vonta le, hogy a konfliktus nem gyors lezárás felé tart, hanem egy elnyúló, sokszereplős válság felé, amelyben minden fél időt akar nyerni. A kérdés csak az, hogy közben mennyi gazdasági, politikai és emberi kár halmozódik fel.
A háború mögött már nem csak frontvonalak, hanem identitásválságok húzódnak
A Pirkadat beszélgetése végig azt sugallta, hogy a közel-keleti válság ma már jóval több egyszerű katonai konfliktusnál. Az amerikai stratégiai bizonytalanság, az izraeli biztonsági logika, az iráni makacsság, az öböl menti monarchiák kiszolgáltatottsága és a Nyugaton terjedő új típusú Izrael-ellenesség ugyanannak a válságnak különböző rétegei.
Lattmann Tamás ebből a sokszereplős zűrzavarból egyetlen mondatot emelt ki igazán élesen: „kicsúszott az irányítás az amerikaiak kezéből”. A beszélgetés alapján ez nemcsak Washingtonra, hanem az egész térségre érvényes megállapításnak tűnt.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
