„Nem kémkedés, csak politikai hiba” – Lattmann Tamás szerint félremegy a vita a lehallgatott beszélgetésekről
A Pirkadat március 26-i adásában Breuer Péter vendége Dr. Lattmann Tamás nemzetközi jogász volt. A beszélgetés apropóját egy rádiós megszólalás adta, amelyben Lattmann arról beszélt: az Európai Unió tanácsülésein elhangzó információk politikailag kényesek lehetnek, de jogilag nagyon nehéz rájuk kémkedésként vagy hazaárulásként tekinteni. A stúdióban azt igyekeztek körbejárni, hol húzódik a határ a diplomáciai kommunikáció, a politikai felelőtlenség és a büntetőjogi kategóriák között.
Mit jelent az, hogy zárt ülés?
Lattmann Tamás rögtön pontosított: a tanácsülések jellemzően zártak, de az ott elhangzottak nem feltétlenül minősített adatok. Vagyis attól, hogy valami nem nyilvános, még nem válik automatikusan olyan információvá, amelynek továbbadása büntetőjogi kategóriába esik.
A jogász szerint éppen ezért nem áll meg automatikusan az a vád, hogy az ilyen beszélgetések tartalmának megosztása kémkedés lenne. Úgy fogalmazott: „önmagában az, hogy a tanácsülésen résztvevő miniszter onnan, amit ő ott megtud, beszámol másnak, beszél mással”, még nem azonos a hírszerző tevékenységgel.
Miért nem kémkedés?
Lattmann szerint a kémkedéshez nem elég annyi, hogy valaki érzékeny politikai információk birtokába jut és azokról beszél. A büntetőjogi tényállás szerinte valamilyen hírszerző tevékenységet is megkövetel, márpedig egy külügyminiszteri tanácsülésen való részvétel önmagában nem ilyen.
A beszélgetésben a hazaárulás fogalma is előkerült. A jogász emlékeztetett arra, hogy a vádnak azt is bizonyítania kellene: az érintett szereplőnek kifejezett célja volt Magyarország függetlenségének megsértése. Ezt a gyakorlatban rendkívül nehéz volna bizonyítani. Lattmann ezért azt mondta, jogászként nem látja megalapozottnak az ilyen súlyos büntetőjogi minősítéseket.
Politikai hiba még lehet
A jogász ugyanakkor nem mentegette a kifogásolt gyakorlatot. Azt mondta, attól, hogy valami nem bűncselekmény, még lehet súlyos politikai hiba. Különösen akkor, ha egy miniszter olyan információkat oszt meg kifelé, amelyek érzékenyen érinthetik az ország külpolitikai mozgásterét vagy megítélését.
Ebben az értelemben szerinte a kérdés nem az, hogy történt-e kémkedés, hanem az, mennyire fér össze a felelős diplomáciai magatartással az, ha zárt tárgyalások után kényes információk kezdenek el keringeni.
A lehallgatásnál is fontosabb: miért kerül ki?
A beszélgetés egyik legérdekesebb pontján Lattmann Tamás arról beszélt, hogy a lehallgatási ügyekben nem is az a legfontosabb kérdés, történt-e megfigyelés, hanem az, „ez hogy jön ki, hogy mi miért kerül közzétételre, miért akkor és miért abban a korban”. Szerinte az ilyen ügyek mögött sokszor nem jogi, hanem politikai narratívaépítés áll.
Ebből a szempontból a kiszivárgott hanganyagok és háttérinformációk nem pusztán technikai vagy titkosszolgálati kérdések, hanem politikai fegyverek is lehetnek. A közzététel időzítése, a nyilvánosság elé vitt részletek kiválasztása legalább annyira fontos, mint maga a tartalom.
A jog és a politika nem ugyanaz
Lattmann Tamás végig következetesen különválasztotta a jogi és a politikai szempontokat. Szerinte lehet valamit rossz külpolitikai lépésnek, hibás döntésnek vagy felelőtlen kommunikációnak tartani, de ebből nem következik automatikusan, hogy az illető kém vagy áruló.
A Pirkadatban elhangzott beszélgetés legfontosabb állítása talán éppen ez volt: a közéletben használt nagy szavak sokszor gyorsabban előkerülnek, mint ahogy a jog képes lenne alátámasztani őket. Lattmann Tamás szerint érdemesebb volna hideg fejjel, pontos fogalmakkal beszélni ezekről az ügyekről, mert a politika és a büntetőjog határa nem mosódhat össze büntetlenül.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
