„Egyre inkább úgy tűnik, hogy az arabok nélkül nem lehet”
A Világ Zsidó Szemmel adásában Seres Attila Dr. Gyarmati István biztonságpolitikai szakértővel, Kovács András újságíróval és M. Kende Péter főmunkatárssal beszélgetett Izrael egyre szűkülő nemzetközi mozgásteréről, az Eurovízió körüli bojkottokról, az EU új szankcióiról és arról, hogy a következő izraeli választás akár történelmi törésvonalakat is felszínre hozhat.
Eurovízió: dalverseny vagy politikai ütközőzóna?
A beszélgetés az Eurovíziós Dalfesztivállal indult, ahol Izrael második helyezése egyszerre jelentett sikert és politikai terhet. Elhangzott az ironikus megállapítás is: „a legjobb hely Izrael számára az eurovíziós fesztiválon a második hely”, hiszen így nem kellene a következő évben rendező országként viselnie a politikai konfliktusok minden következményét.
A résztvevők szerint a bojkott már túlmutat az ízlésen vagy a dalverseny jelentőségén. A műsorban felmerült, hogy ha az Eurovízió eredeti célja Európa népeinek közelebb hozása, akkor az állami bojkott éppen ezt az alapgondolatot rombolja. A tüntetések, skandálások és politikai tiltakozások önmagukban is jelzik a hangulatot, de az állami szintű távolmaradás súlyosabb üzenetet hordoz.
Dr. Gyarmati István ezt nem elszigetelt ügyként értékelte, hanem egy szélesebb európai folyamat részeként: Izrael kritikája, bojkottálása és elszigetelődése szerinte egyre előrehaladottabb állapotban van. A beszélgetésben az is szóba került, hogy ennek következményeit nemcsak Izrael, hanem a bojkottáló országok zsidó közösségei is megérzik.
Izraelnek saját választ kellene adnia
A vita egyik központi kérdése az volt, hogy Izraelnek van-e dolga a vele szemben megfogalmazott bírálatokkal akkor is, ha azok egy része rosszhiszemű vagy antiszemita indulatokból táplálkozik. Gyarmati szerint Izraelnek nem lenne szabad automatikusan mindent elutasítania, amit kívülről javasolnak. Saját konstruktív politikára, kezdeményezésre és belső önvizsgálatra volna szükség.
A másik oldalról viszont felmerült az aggodalom, hogy az izraeli jobboldali gondolkodásban minden engedmény végzetes repedésként jelenhet meg: ha Izrael akár részben igazat ad a bírálóinak, azon keresztül nemcsak a reális kritika, hanem a zsidó állam létét tagadó erők is beáramolhatnak. Ez a logika kapcsolódott a Zsabotinszkij-féle „acélfal” örökségéhez is, amely a két nép szétválasztásában látta a zsidó állam biztonságának alapját.
EU-szankciók: Hamasz és telepes erőszak egy csomagban
A következő téma az Európai Unió szankciós döntése volt, amely egyszerre érint Hamasz-vezetőket és erőszakos izraeli telepeseket, illetve telepes szervezeteket. A beszélgetésben felmerült, hogy ez a párosítás kellemetlen egyenlősítést sugallhat a Hamasz erőszaka és az izraeli telepes erőszak között, miközben az EU nyilvánvalóan egyensúlyozni próbál: nemcsak Izraelt, hanem a palesztin oldalon működő erőszakszervezeteket is szankcionálja.
A magyar kormány korábbi vétója, majd az új helyzetben történt elmozdulás kapcsán Gyarmati azt a dilemmát vetette fel, hogy mi számít erősebb magyar nemzeti érdeknek: Izrael következetes védelme, vagy az Európai Unióval való viszony rendezése. Mint mondta, vannak helyzetek, amikor különböző érdekek ütköznek, és dönteni kell.
A telepes erőszakról a résztvevők egyértelműen megállapították, hogy létező jelenségről van szó. Dokumentált esetek, palesztin civilek elleni támadások és súlyos atrocitások kerültek szóba. Ezzel együtt a településpolitikát nem pusztán „dafke” magatartásként értelmezték: elhangzott, hogy az izraeli cionizmus egyik hosszú távú politikai alapgondolata szerint a zsidóknak joguk van letelepedni az egykori Izrael területén. Erre válaszként viszont az is elhangzott, hogy ez az érv a jelenlegi nemzetközi jogi keretekkel nehezen egyeztethető össze.
A szankciók nyelve és a diplomácia határai
A beszélgetés egyik élesebb pontja az EU és Izrael közötti kommunikációról szólt. Kovács András szerint az Európai Unió politikája egyre inkább szankciókra épül, és Izraellel is „a szankciók nyelvén kommunikál”. Erre válaszul Gyarmati azt hangsúlyozta, hogy a diplomácia nem kizárólag állam- és kormányfői találkozókból áll: a háttérben aktív kommunikáció folyhat akkor is, ha a magas szintű politikai találkozók elmaradnak.
M. Kende Péter inkább az időnyerés jelentőségét emelte ki. Nem azt állította, hogy a beszélgetés önmagában megoldást hoz, hanem azt, hogy a kommunikáció csökkentheti a szorítást. „Aki időt nyer, az életet nyer” – hangzott el a gondolat, amely a jelenlegi helyzetben nem diplomáciai romantikaként, hanem túlélési technikaként jelent meg.
Kormányváltás Izraelben: Bennett, Lapid és a 61 mandátum kérdése
A műsor második felében a beszélgetés Izrael belpolitikájára fordult. Felmerült, hogy Benjamin Netanjahu hosszú kormányzása után kialakulhat-e olyan változáshangulat, amely Magyarországon is látható volt a politikai mező átrendeződésében. A párhuzamot a résztvevők óvatosan kezelték, de abban egyetértés mutatkozott, hogy egy teljes szavazóképes generáció nőtt fel a Netanjahu-korszakban, amely már katonai tapasztalatokat is szerzett.
Gyarmati szerint tizenhét év után időszerű lenne kipróbálni egy másik kormányt. Bennett és Lapid esetében nem ismeretlen politikusokról van szó, hanem olyan szereplőkről, akikről már tudni lehet, mire képesek. Kovács ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a felmérések alapján a Bennett–Lapid-páros ugyan nyerhetne, de önmagában nem biztos, hogy meglenne a 61 fős többsége. Ez inkább újabb politikai patthelyzetet jelezhet, mint földrengésszerű változást.
Harediek, arab pártok és a következő törésvonal
A beszélgetés végén egyre inkább az a kérdés került előtérbe, hogy Izrael kormányozhatósága elképzelhető-e arab pártok nélkül. Elhangzott a mondat: „egyre inkább úgy tűnik, hogy az arabok nélkül nem lehet.” Ez paradigmaváltásként jelent meg, hiszen Izrael nemzetbiztonsági alapgondolata sokáig az volt, hogy a zsidó többségnek önállóan is képesnek kell lennie az ország irányítására.
Gyarmati még tovább élezte a kérdést: „Mi a nagyobb veszély Izraelre? A haszid zsidók vagy az arabok?” A pontosítás után a vita már a haredi–arab törésvonalról szólt. A résztvevők szerint könnyen lehet, hogy a következő izraeli választás egyik meghatározó kérdése az lesz, milyen szerepet kapnak az ultraortodox pártok, és kormányozható-e Izrael az arab pártok valamilyen bevonása nélkül.
A záró gondolatokban az is megjelent, hogy Izrael szekuláris állami szerkezetére egyszerre nehezedik az ultraortodox közösségek katonai szolgálat körüli vitája és az arab állampolgárok politikai integrációjának kérdése. A beszélgetés alapján a következő izraeli választás nem pusztán Netanjahu sorsáról szólhat, hanem arról is, hogy milyen társadalmi csoportok nélkül nem lehet többé kormányozni Izraelt.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Youtube-on.
