„Ez nem precedens, hanem korszakváltás” – Gyarmati István a Donroe-elvről
Pirkadat-interjú a nagyhatalmi erőpolitika visszatéréséről
A Pirkadat január 5-i adásában Gyarmati István nagykövet, biztonságpolitikai szakértő volt Breuer Péter vendége. A beszélgetés apropóját az Egyesült Államok venezuelai akciója adta, ám a diskurzus gyorsan túlmutatott egyetlen ország ügyén: a kérdés az volt, vajon egy új amerikai külpolitikai doktrína gyakorlati alkalmazásának vagyunk-e tanúi.
Noriega mint fél-precedens
Gyarmati István szerint a történelmi párhuzam, amelyet a legtöbben emlegetnek, Manuel Noriega panamai diktátor elfogása. Ez azonban csak „félig precedens”: Noriegát katonai egyenruhában vitték el, jogi eljárás követte, majd végül Franciaországban töltötte büntetését.
A venezuelai eset ezzel szemben sokkal inkább sokkoló szimbolikájú: éjszakai rajtaütés, helikopterek, az elnök civil ruhában, papucsban – mindez azt üzeni, hogy az Egyesült Államok képes és hajlandó a világ bármely pontján azonnali akciót végrehajtani.
A Nobel-díj és az erő nyelve
A beszélgetés során szóba került Donald Trump békeambíciója is. Gyarmati István szerint Trump Nobel-békedíjas ábrándja soha nem volt reális, ahogy korábban Barack Obama díjazását is vitathatónak nevezte.
Az akció inkább az erő demonstrációja volt, nem a békeépítésé. Gyarmati hangsúlyozta: a világ számára az üzenet egyértelmű – az Egyesült Államok az egyetlen hatalom, amely képes ilyen gyors, globális kivetítésű műveletekre. Sem Oroszország, sem Kína nem rendelkezik ezzel a képességgel.
Európa zavarban: kell Amerika, de nehéz szeretni
Az európai közvélemény reakciójáról Gyarmati István úgy fogalmazott: az európai polgár „skizofrén helyzetben van”. Tudja, hogy Európának szüksége van Amerikára – katonailag, gazdaságilag, stratégiailag –, ugyanakkor Donald Trump személye és stílusa komoly ellenérzéseket vált ki.
Ez a függés–ellenérzés kettősség hosszú távon is meghatározza az euroatlanti viszonyt, különösen egy olyan korszakban, amikor a szabályalapú világrend helyét egyre inkább az erőpolitika veszi át.
Venezuela: önsorsrontás nagyhatalmi árnyékban
A nagykövet élesen fogalmazott Venezuela belső állapotairól is. Felidézte, hogy az ország egykor „Latin-Amerika Svájca” volt: gazdag, stabil és jóléti. A kommunista diktatúra azonban – szerinte – sikeresen taszította a világ egyik leggazdagabb olajkészletével rendelkező államot a legszegényebbek közé.
Kuba és Oroszország szerepe sem maradt említés nélkül. Gyarmati szerint különösen beszédes, hogy kubai áldozatok is voltak az akció során, ami arra utal, hogy a karibi ország nem pusztán politikai, hanem biztonsági-hírszerzési értelemben is jelen volt Caracasban.
Donroe-doktrína: a Monroe-elv újraértelmezése
A beszélgetés kulcsfogalma a „Donroe-doktrína” volt – a Monroe-elv Donald Trump-féle változata. Gyarmati István szerint Trump nemcsak meghirdette ezt az új elvet az amerikai nemzetbiztonsági stratégiában, hanem most először a gyakorlatban is alkalmazta.
A lényeg egyszerű: az Egyesült Államok a nyugati féltekét saját érdekszférájának tekinti, és kész aktívan beavatkozni, ha ezt szükségesnek látja. Az olajmezők visszaszerzése „járulékos nyereség”, de nem az egyetlen motiváció.
„Ez most kezdődött”
Gyarmati István végkövetkeztetése egyértelmű volt: a venezuelai akció nem lezárása, hanem kezdete egy új korszaknak. Nem tudjuk még, mi lesz Venezuela sorsa, ki és meddig marad hatalmon, de azt igen, hogy a nagyhatalmi politika újra nyíltan az erő nyelvén beszél.
A Donroe-doktrína alkalmazása azt jelzi: a következő években nem a kompromisszumok, hanem a gyors, demonstratív lépések határozhatják meg a nemzetközi rendet – és ebben a történetben még messze nem értünk a végére.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
