„Ez volt a szabad beszéd aranykora” – Rangos Katalin a 100 éves Magyar Rádió eltűnt világáról
A Pirkadat különkiadásában Rangos Katalin ült Breuer Péter vendégeként, hogy a Magyar Rádió 100 éves jubileumáról beszéljenek. A két régi rádiós olyan részletességgel idézte fel a Bródi Sándor utcai épület életét, hangulatát, szakmai világát és figuráit, amilyen őszinteséget és nosztalgiát csak azok tudnak megengedni maguknak, akik valóban ott éltek évtizedeket. Rangos Katalin szerint „a 80-as évek végére a Magyar Rádió volt a leghitelesebb intézmény”, és a hely szelleme máig hiányzik.
A régi épület már csak homlokzat
Rangos Katalin keserűen beszélt arról, mi maradt a magyar rádiózás ikonikus helyszínéből:
„Ami a rádióval történt, az borzasztó és megbocsáthatatlan.”
Elmondta, hogy az új épületrészeket lebontották, a bunker megszűnt, a pagodát eltüntették, és már csak a díszlet maradt:
„Az első emeleten jobbra az erkélytől volt a Krónika – az volt az én őshazám. Most mindennek vége.”
A legendás Pagoda: egy kávézó, ahol a magyar elit találkozott
A beszélgetés egyik legélénkebb része a Pagoda felidézése volt – az a hely, ahol művészek, tudósok, politikusok, szerkesztők és bemondók ugyanabban a büfében kávéztak.
„Az a világ legjobb eszpresszója volt. A színészek ott várakoztak a rádiójátékokra, és ott lehetett Garas Dezsővel adomázni vagy nézni, ahogy Kállai Ferenc évődik Psota Irénnel.”
A rádió társadalmi terei nemcsak munkahelyek voltak, hanem szellemi közösségek, élő kulturális központok.
A szabad beszéd „lépcsőfokai” és a rádió aranykora
Rangos Katalin szerint a 70-es évek végétől a 80-as évek végéig tartott az a folyamat, amelyet a rádiósok a szabad beszéd kibontakozásaként éltek meg:
„Először a házkezelőségtől lehetett kérdezni, később egy minisztériumig is el lehetett jutni.”
A rendszerváltás előtti években:
„A Magyar Rádió volt a leghitelesebb intézmény.”
Technikusok, beszédtanárok, mesterség
A beszélgetésből kiderül, milyen szigorú szakmai kultúra uralkodott a rádióban. A bemondók beszédtanárai legendásak voltak:
„Azt akarta, hogy rendesen beszéljél, hogy rendes hangsúlyokat hozz létre.”
Rangos azt is elárulta, hogy 20 éven át tanította: napi öt perc hangos olvasás két hónap alatt csodát tesz.
„A rádióban sokkal kevesebb pénz volt – és talán ettől volt jobb is”
A régi rádiós közösség erejét szerinte az adta, hogy a rádiózás kevesebb pénzből működött, mégis nagyobb szakmai súllyal:
„A rádió gyorsabb volt, alaposabb volt, és volt egy olyan munkakultúrája, hogy annak legyen mélysége, fajsúlya.”
A televízió látványossága és költségvetése elszívott ugyan embereket, de a rádió mindig megőrizte saját ethoszát.
Munkamódszerek: be lehetett esni a stúdióba
A régi rádióban a munkaszervezés is más volt, sokkal személyesebb, rugalmasabb:
„Be lehetett kéretkedni a stúdiókba két felvétel között: a technikus azt mondta, na jól van, gyere be.”
A Pagodában pedig egyetlen délután alatt össze lehetett állítani egy műsort:
„Tíz perc alatt kiválogattad, ki jöjjön be hozzád a stúdióba. Egy ötlet, és már meg is volt a következő heti adás.”
168 óra, Krónika, MTI – szakmai fegyelem és felelősség
Rangos Katalin szerint a hírszerkesztésben alapelv volt:
„Egy forrás nem forrás.”
Breuer felidézte saját kalandját, amikor egyszerre volt MTI-tudósító és krónikás – Rangos pedig elmagyarázta, miért volt olyan szigorú az ellenőrzés:
„Azt akarták, hogy amit leadnak, abban meg lehessen bízni.”
A rádió, amelyet nem győzött le a televízió – csak a politika
A végén Rangos Katalin megfogalmazta, miért tartja elveszettnek azt a rádiót, amelynek a százéves évfordulóját most ünnepeljük:
„A politika számára a rádió túlságosan önálló és önjáró médium volt. Ennek a közepes szeretetnek a következménye lett, hogy ma már csak homlokzat maradt belőle.”
Bár az épület eltűnt, Rangos szerint a szellemiség egy része még mindig tovább él:
„Ami a Magyar Rádió ethosza volt, annak foltjai még érvényesek ma is – például itt.”
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
