„Az árok szélén mondták meg, hogy újságíró legyek” – Batka Zoltán élete a kripli-stigmától a Népszabadságig
Mi kell ahhoz, hogy valaki a cegléd-újpesti lakótelep bugyrából a Népszabadság szerkesztőségébe jusson? Egy törött pálmafa, néhány utcai bunyó, kemény súlyemelés, rengeteg tanulás – és egy öreg jehovista a munkástelepről. A Heti TV Volt Egyszer című műsorában Sebes György vendége Batka Zoltán újságíró volt, aki kendőzetlen őszinteséggel mesélt küzdelmes, de inspiráló életútjáról.
A melegítős rosszfiú, akiből komoly újságíró lett
Batka Zoltán újságíró, a Népszava munkatársa, saját bevallása szerint is „polihisztorszerű figura”: írt regényt, szerepelt filmekben, madarászott, gitározott, sportolt, súlyt emelt. Mégis az egyik legnagyobb meglepetést az okozza sokaknak, hogy komoly politikai újságíró lett.
„Egyszer egy salzburgi ösztöndíjon focihuligánnak néztek. Rendetlen, agresszív, utcaigyerek típus – ezt írták rólam. Megsemmisültem.”
Színészi epizódjait is a külcsínnek köszönheti – rendre rendőröket, szadista tiszteket, vámnyomozókat játszott, többek között a Barátok közt és a Hivatal című filmben.
Kripliből súlyemelő
Batka gyerekkora a legkeményebb alföldi munkásközegben telt. Ceglédi lakótelepi srác, akit kis híján kisegítő iskolába küldtek, és akinek 10 évesen azt jósolták, tolószékben végzi.
„Semmit nem sportolhattam, fel voltam mentve tesiből. De mivel úgyis mindegy, legalább addig használtam a lábam, amíg lehetett – és rengeteget bunyóztunk.”
14 évesen csoda történt: csontjai nem romlottak tovább, sportolni kezdett, és végül súlyemelő lett a BKV Előrében. „Mozgássérült jelöltből lettem súlyemelő. Direkt.”
Egy utcagyerek útja a politológia szakig
Tanárai zöme lemondott róla, de volt egy történelemtanárnő, Szűcsné Major Györgyike, aki meglátta benne a tehetséget. A „totálisan hülyének” elkönyvelt gyerek végül a középiskolában hamisított szülői engedéllyel váltott szakközépbe, majd hatalmas ambícióval jelentkezett az ELTE politológia szakára – és felvették.
„Egyszer csak egy olyan világba kerültem, ahol vita után nem kellett kimenni a folyosóra szétütni a másik fejét. Furcsa volt.”
De ez az értelmiségi lét kettős érzésekkel járt. „Az értelmiségi közegben mindig kilógtam. Más reflexeim voltak. És fájdalmasan eltávolodtam a gyerekkori közegemtől.”
Az árokparti megvilágosodás
A diploma után sehol nem vették fel, protekciója nem volt. Ekkor fogadta meg, hogy „bármit is hoz az élet, első állásra igent mond”. Így lett útépítő munkás: csákányozott Tisza-vidéki brigádokkal, akik „nagyon jó fejek voltak”. Az egyik árok szélén jött a tanács:
„A Jani bácsi azt mondta: pénzed nincs, semmihez nem értesz, menjél a médiába. Megfogadtam.”
Éjszakánként cikkeket írt, küldözgette szerkesztőségeknek – válasz nélkül. Aztán egy nap jött a hívás a Népszabadságtól.
Túlélni a skizoid kettősséget
A mélyen formáló gyerekkori közeg és az értelmiségi világ közötti szakadék máig meghatározza. „Nagyon skizoid világ volt. Az egyik nap az egyetemen vitázol Max Weberről, másnap a diszkóban bunyózol. Volt, hogy bekapcsolt a lakótelepi szoftver, de megtanultam kontrollálni.”
És bár mára befogadta az értelmiségi világ, Batka Zoltán még mindig gyakran segít barátainak fizikai munkában, saját vályogházát is jórészt maga újította fel. Ahogy mondja: „A csákány még mindig jól áll a kezemben.”
Közösségi élmények, amelyek túlmutatnak a riporton
Az adás nemcsak egy sikeres pályaív feltérképezése, hanem szokatlanul őszinte beavatás egy olyan világba, amelyről ritkán hallani ennyire kendőzetlenül: az alsóközéposztályi vagy annál is lejjebbről induló értelmiségi útkeresés, a társadalmi mobilitás ritka története, melynek végén mégsem az anyagi siker vagy hírnév áll, hanem a belső integritás megtalálása.
A Volt Egyszer ezen epizódja nemcsak médiatörténet, hanem egy kis magyar sors– balladai tömörséggel, humorral, véres verésekkel és egy végül megtalált helykereséssel. És ez még csak az első rész volt.
Az interjú folytatás itt található.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
