„Az igazság nem volt szempont” – Horvát János vallomása a pártállami és rendszerváltás utáni médiáról
„Az igazság nem volt szempont. A rendszer célja az volt, hogy a nézők ne lássák meg a teljes valóságot” – vallja Horvát János a Heti Libazsírban. A több mint ötvenéves televíziós pályát maga mögött tudó szerkesztő-műsorvezető Szegvári Katalinnal és Rangos Katalinnal beszélgetett múltjáról, belső vívódásairól, a televíziózás hatalmáról és a rendszerváltás máig ható kudarcairól. Az adás nemcsak média-, hanem sors- és hatalomtörténet is – egy ironikus, okos és nagyon emberi főhőssel.
„Olyan volt a televízió, mint a püspök a katedrálisból”
A Magyar Televízió fénykorában a nézők számára Horvát János arca ismerős és megbízható volt. De belülről már akkor is sokkal árnyaltabban látta a helyzetet: „A rendszer határozta meg, mi lehet hír, és mi nem. Volt, hogy egy sztrájkról egyszerűen nem adtunk hírt. Mert nem lehetett.”
Rangos felidézi, hogy Horvát a hetvenes évek végétől egészen 2002-ig ott volt szinte minden fontos politikai eseménynél – de nemcsak nézőként, hanem közvetítőként is: „Te voltál a híradó arca.” Mire ő így reagál: „Igen, és ezért felelősségem van.”
Társutas vagy kollaboráns?
A műsor egyik legizgalmasabb gondolatmenete arról szól, hogyan lehetett értelmiségiként dolgozni egy propagandagépezetben – és hol húzódik a határ alkalmazkodás és kollaboráció között.
„Azt gondoltam, hogy belülről lehet jobbá tenni a rendszert. De valójában ez önfelmentés volt. Nagyon sokszor hallgattunk. És azt is tudtuk, hogy miért hallgatunk.”
Rangos rákérdez, hogy volt-e soha bűntudata, mire Horvát csak annyit mond: „Volt. De akkor azt hittem, jót csinálok. Hogy legalább ne más csinálja.”
A nézők a kamerán keresztül látták a világot – amit mi mutattunk
A műsorban erőteljes önreflexió is helyet kap. Horvát elmondja: a tévéhíradónak is része volt abban, hogy a társadalom passzív maradt, és nem érzékelte, mennyire igazságtalan a rendszer.
„Ez nemcsak technikai szerkesztés volt. Morális döntések sorozata. Nem mondtuk, hogy mi történik a gyárakban, a kórházakban, vagy hogy mennyi mindent elhallgatnak az emberek elől.”
És amikor végre jött a rendszerváltás, az addig frusztrált közönség nem kérte számon, csak „nézte tovább, amit kapott.”
A televíziózás nem ért véget – csak a közönség változott meg
Rangos megjegyzi, hogy ma már egészen más világ van: sokcsatornás média, TikTok és YouTube, algoritmusok uralta nyilvánosság. Erre Horvát így felel:
„A televízió most is nevel, csak már nem tudatosan. Az algoritmus nem kérdezi, mi a valóság. Csak azt, mire vagy kíváncsi. És aztán felnöveszt egy olyan világot, ahol már senki nem akarja tudni az igazságot.”
De hisz-e még az újságírás erejében? „Igen. Csak most sokkal nehezebb jónak lenni. Mert nem a valóságot kell feltárni, hanem újra megmutatni, hogy mi az egyáltalán.”
Még mindig beszélni akar – de már nem kamerába
Horvát János ma is dolgozik: tanít, ír, alkalmanként még műsorokat is vezet. De a legfontosabb számára már nem az, hogy sokan hallják, hanem hogy érdemes legyen odafigyelni.
„Az igazság nem fekete-fehér. És nem a gyors válaszokban lakik. Ezért vagyok még itt – nem hogy válaszokat adjak, hanem kérdéseket tegyek fel.”
A Heti Libazsír eheti kiadása nemcsak a rendszerváltás utáni média átalakulását tárja fel, hanem egy érzékeny, gondolkodó értelmiségi belső dilemmáit is. Horvát János vallomása egyszerre visszatekintés, figyelmeztetés és megbékélési kísérlet – azoknak, akik még hisznek a szavak erejében.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
