A rádiózás aranykora egy társalkodónő szemével – Kálmán Zsuzsa emlékei
Gyermekkori álom: társalkodónő szeretnék lenni
„Társalkodónő szeretnék lenni” – jelentette ki határozottan a három-négy éves Kálmán Zsuzsa, és valójában ez az ars poetica kísérte végig az egész életét. A rádiós szerkesztő-újságíróként ismertté vált Kálmán Zsuzsa a Heti TV Volt Egyszer című műsorában mesélt élete fordulópontjairól, a pályáját meghatározó kalandokról és azokról a korszakos pillanatokról, amelyeket nem csak megélt, hanem meg is formált.
A svájci diák, aki hazajött Magyarországra
Zsuzsa gyermekkorát Svájcban töltötte, iskoláit is ott kezdte, ahol a német, az angol, a francia és az olasz nyelv szinte természetes módon simult az oktatásba. „Az ember mire érettségig eljutott, azért ezeket a nyelveket nagyjából birtokolta.” Mégis úgy döntött: hazatér. Bár németül álmodott és számolt, a kíváncsisága a magyar kultúra, az itthoni világ iránt végül hazahozta. Így kezdte meg tanulmányait a budapesti bölcsészkaron német–angol szakon, ahol – ahogy egykori professzora megfogalmazta – „az életetek legboldogabb öt éve” várt rá.
Egy vírusos betegség, ami mindent megváltoztatott
A diploma utáni napon egy vírusos agyhártyagyulladás fekvőbeteggé tette. Ez a kényszerpihenő egy különös véletlen folytán megakadályozta abban, hogy vidékre kerüljön tanítani. A gyógyulás után nyelvtanítással, tolmácsolással kezdett foglalkozni, és ekkor fogalmazódott meg benne: „Mi lenne, ha a Magyar Rádióban dolgoznék?” A központi számot tárcsázta, és egyszerűen megkérte a kezelőt, kapcsoljon egy olyan osztályt, „ahol bölcsészeket szoktak alkalmazni”. Így került Halló Vilma elé, akinek ugyan „nem volt állása, de szimpatikusnak találta” – s ezzel elindult a pályán.
A rádiózás nyelve: dialektusok és dialógusok
Zsuzsa első valódi állása a Magyar Rádió külföldi adások főszerkesztőségében volt, az osztrák rovatnál, ahol Bánki Csaba vezetése mellett dolgozott. Dialektusokkal színesített német nyelvű műsorok, svájci és osztrák akcentusok keveredtek – de a közös cél, a hiteles tájékoztatás mindig világos volt. Innen nyílt meg előtte a következő fejezet: a Danubius Rádió.
A Danubius: balatoni álom, politikai valóság
1986-ban elindult a Danubius Rádió, eredetileg nyugat- és keletnémet turisták számára, a Balatonnál. A cél: szórakoztatni és – egyre inkább – tájékoztatni. Kálmán Zsuzsa emlékei szerint „mi abból indultunk ki, hogy azt közvetítjük, ami az embereket érdekli”. 1989 nyarára a rádió már nem csupán zenei háttér volt, hanem a menekülő NDK-sok egyik legfontosabb információforrásává vált. Hírszerkesztésük nem a Magyar Távirati Irodára (MTI), hanem a DPA és az APA hírszolgálataira épült – ez egyedülálló függetlenséget biztosított számukra.
Horn Gyula hívása és a határnyitás történelmi pillanata
A történelmi pillanatok egyik legemlékezetesebbje volt, amikor Horn Gyula, akkori külügyminiszter, személyesen hívta fel a Danubius szerkesztőségét: „be kéne mondani, hogy mehetnek.” Ez a hír, amely a keletnémet menekültek Ausztriába való szabad átjutását jelentette, előbb hangzott el a rádióban, mint a hivatalos bejelentés a Hét című műsorban.
Teázás Habsburg Ottóval, élő adás Német Miklóssal
Kálmán Zsuzsa kivételes kapcsolatrendszere is hozzájárult a rádió hírnevéhez: interjút készített Habsburg Ottóval, aki „személyesen hívta fel telefonon, hogy teázzanak”. De az egyik legemlékezetesebb élmény talán az volt, amikor Német Miklós miniszterelnök elfogadta a Danubius meghívását – és élő adásban, zenei betétek között, „bármilyen tematikus kötöttség nélkül” beszélgetett Rangos Katalinnal.
Egy korszak emlékezete
Kálmán Zsuzsa vallja: a Danubius Rádió „10 évvel megelőzte a korát”, és máig példaértékű, amit akkor a kereskedelmi rádiózás szabadságáról, az újságírói felelősségről és a hallgatók iránti tisztelemről gondoltak. „Akkor még úgy gondoltuk, hogy az a dolgunk, hogy világítsunk, mutassunk valamit, irányt jelöljünk.”
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
