Volt Egyszer – Bánky Csaba visszaemlékezései, 2. rész: A KAF végnapjai és a festői nyugdíjasévek
Az első rész itt tekinthető meg.
Miért volt szükség a KAF-ra – és miért szűnt meg?
A külföldi adások főszerkesztősége, közismert nevén a KAF, több évtizeden át szolgálta Magyarország nemzetközi hangját. Bánky Csaba, a szerkesztőség egyik oszlopa szerint „amikor létrejött, ugyanaz volt a célja, mint gyakorlatilag minden ilyen típusú adásnak: hogy a saját szépségét közölje a világgal”. Ez később finomodott, nem maradt pusztán propaganda: tematikus műsorok, nyelvi tartalmak, európai együttműködések váltották fel a hidegháborús logikát.
A ’90-es években még fontos része volt az európai rádiós életnek: a Europa spricht című közös német nyelvű rövidhullámú műsort például havonta készítették több ország részvételével, és ebbe a Magyar Rádió is aktívan bekapcsolódott. Egy idő után azonban ez a jelenlét is megszűnt. A KAF megszüntetését több hullámban tervezték, de a végső döntés 2007-ben született meg.
„Volt olyan alelnök, aki eljött hozzánk, és fölsorolt 12 érvet, hogy miért kell minket becsukni. Én azt mondtam neki, hogy én speciel tudnék hat ennél jobb érvet is, de értelemszerűen nem fogom elmondani” – mesélte Bánky.
A megszűnés előtti utolsó hónapban már csak ő készítette az adást, amit korábban öten, egy évvel korábban még tizenegy ember vitt. „Kicsit sok volt az ismétlés, mondjuk így. De a híreket, a sajtószemlét frissen csináltam.” Közben pedig már a leltárat is rendezte: „A hűtőszekrény leadása nélkül nem lehetett kilépni.” A leggroteszkebb élmény azonban ez volt: „Az utolsó héten már a belépőmet is le kellett adni. Úgy mentem be, hogy a portállal szemben volt egy házitelefon. Onnan fölhívtam a tőlem két méterre lévő portást, és leadtam a saját nevemet, hogy beengedjen.”
A KAF, mint közösség – és újságíró-iskola
Bánky a KAF fénykorát is felidézte, amely az 1970-es, ’80-as évekre esett. Az akkoriban belépő fiatalokból kialakult egy közösség, amelyet a közös magyar nyelvű műsor, az Otthon hangja is megerősített. „Nem volt ismeretlen szomszéd, hanem az az úr, aki mindig a sportot írja” – fogalmazott.
„Nagyon sokan kezdtek ott: a mester Ákos is, a Náday Anikó is. Akinek nyelvtudása volt, az jó eséllyel került a KAF-hoz.” Emellett a KAF kiváló újságíróiskola is volt. A szerkesztők ott tanultak meg mikrofon előtt beszélni, riportot készíteni, gazdasági témákról tudósítani. „Amikor a Budapesti Vásár volt, mi a kollégámmal 8–10 riportot hoztunk naponta. Könnyű volt, mert a kiállítók fele német vagy osztrák volt.”
A mikrofon és a mikrodrámák
A rádiós munka során sok érdekes szituációval is találkozott. Például olyan riportalannyal, aki előzetesen ragyogó németséggel beszélt, de amikor bekapcsolták a mikrofont, „egyszer csak elfelejtette a német nyelvet”. Ebből tanulta meg: „Soha többé nem beszélek előre a riportalannyal.”
A KAF persze belső hierarchiájában alárendelt volt a Kossuth rádiónak – „nem számítottunk igazi rádiósoknak” –, de az ott folyó szakmai munka minősége, alapossága megkérdőjelezhetetlen volt.
A nyugdíjas évek – kert, festés, Facebook
Bánky Csaba a 40 év után megérdemelten vonult nyugdíjba, és azóta egy egészen más területen teljesedik ki: fest. „Már Bécsben, az iskolában azt mondták, hogy van hozzá tehetségem. Aztán alig telt el 52 év, és beiratkoztam egy iskolába.” Ott elsősorban rajz- és festéstechnikákat tanult, pasztellal, filccel, lavírozással dolgozik, és leginkább A4-es lapokra rajzol.
„Szeretem, ha egy kép egy-másfél óra alatt megvan. Az ötleteket utazások során gyűjtöm – kastélyok, várak, falak, tájak ihletnek meg.” Portrékat viszont nem szívesen fest: „A feleségemről készítettem egyet, de neki nagyon nem tetszett, úgyhogy inkább nem próbálkozom.”
Facebook, emlékek, és a rádió lassú eltűnése
A közösségi médiában aktív maradt, több rádiós és külön kafos Facebook-csoportban is jelen van. „Egy volt kolléga rám szólt, hogy legyek aktívabb, és azóta írogatok is.” Számára ez a közösségi jelenlét is egyfajta folytatása a rádiós közösségi létnek – még ha a Bródy Sándor utcai egykori épület már bontás alatt is van.
„A bunker felét már lerágták” – utalt arra a legendás, atomháborús védelmi célból épített létesítményre, amely egykor a rádió része volt, de amelynek létezéséről sokáig még a dolgozók sem tudtak.
Csak ott, ahol meg lehet inni a csapvizet
Ma már csak olyan helyre utazik, ahol „meg lehet inni a csapvizet” – egészségügyi és kényelmi okokból. A világ egzotikusabb részeit kizárta, de Európa még bőven kínál lehetőségeket. Dánia, Finnország, Svédország még várat magára, de – mint mondta – „dolgozom rajta”.
„A rádióban hallgató lettem”
A napi híreket továbbra is figyeli, főként német nyelven. „A német RTL-t és az osztrák ORF híradóját nézem leginkább. A magyar közszolgálatit? Hát… legfeljebb a sporthírek végén – szívbillentyű, tudod…” – mondta nevetve.
Bánky Csaba története egy rádiós korszak lenyomata, egy értékes pályaív, amely a stúdiókból vezetett a festőállványig. És ahogy fogalmazott: „Darabra már több képet csináltam, mint Leonardo egész életében – igaz, neki néhány jobban sikerült.”
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
