Mezey Mária: A magyar színjátszás különleges alakja
Mezey Mária életéről és pályafutásáról emlékezett meg Nemlaha György író, szerkesztő, aki számos érdekességet osztott meg a nézőkkel. Mezey Mária gyermekkora óta színésznő akart lenni, édesapja azonban ellenezte ezt a döntést, olyannyira, hogy még kopaszra is nyíratta a lány fejét, hátha ezzel eltántorítja a színészettől. Végül azonban beletörődött, amiért ma is hálásak lehetünk, hiszen így Magyarország egy kivételes tehetséggel lett gazdagabb.
A kezdetek és az akadályok
Mezey jogi pályára készült, de egy fiatalkori szerelmi kapcsolat és az abból adódó családi konfliktusok miatt végül a színészet felé fordult. Először Hevesi Sándornál próbálkozott, de mivel az iskola fizetős volt, végül a Rózsahegyi Kálmán Színiiskolában végzett. Elsőként Szegeden játszott, majd Miskolcra szerződött, ahol komolyabb szerepekhez jutott. Bár kezdetben nehezen találta meg a saját hangját, tehetsége hamar megmutatkozott, és felfigyeltek rá Budapesten is.
A Belvárosi Színház igazgatója felfedezte őt, és meghívta a fővárosba, ahol egy kis szereppel kezdett. Egy véletlen fodrászati hiba miatt hajszíne vörösre változott, ami végül az egyik legismertebb védjegyévé vált. Ezt követően sorra kapta a filmszerepeket, és a magyar filmipar egyik legismertebb csábító figurája lett.
A csábító démon és a háború évei
Mezey Mária hangja és játéka egyedülálló volt. Karády Katalinhoz hasonlóan ő is mély, rekedtes hangon beszélt, ami különösen alkalmassá tette a végzet asszonyának szerepkörére. Színpadon és filmvásznon egyaránt a csábító, erős női karaktereket formálta meg. A háború alatt azonban elvonult a színházi élettől, nem vállalt szerepléseket, és a budai hegyekben keresett menedéket. Ezt az időszakot később úgy említette, hogy „hozott valamit a hegyekből” – azaz egy mély vallásos hitet, amely végigkísérte élete hátralévő részében.
A háború utáni küzdelmek
A háború után nehezen találta meg a helyét. Bár nem ítélték el politikai okokból, a polgári színészekkel szembeni előítéletek miatt sokáig háttérbe szorult. Kisebb fellépésekkel, pódiumestekkel próbált megélni, de ezek nem hoztak számára anyagi biztonságot. Ebben az időszakban ismerkedett meg Cifra Györggyel, aki zongorakísérője lett, és akivel szoros munkakapcsolatot ápolt. Később azonban a művész emigrált, és Mezey magára maradt.
Új utat keresve a népdalok és a balladák felé fordult, Tamási Áron és Lajtha László támogatásával hozta létre „Bujdosó lány” című előadását. Ez azonban politikailag kényes témának számított, és végül betiltották. Innentől kezdve egyre nehezebbé vált számára a színpadi visszatérés.
A nagy visszatérés és az utolsó évek
Mezey végül az Operettszínházhoz szerződött, ahol újabb komoly szerepeket kapott. Az „Anna Karenina” pécsi előadásában is próbálkozott, de a helyi igazgatóság ellene fordult, és ellehetetlenítették a szereplését. Ekkor írt egy kétségbeesett levelet Gáspár Margitnak, aki segített neki visszakerülni a budapesti színházi életbe. A Nemzeti Színházban és a Madách Színházban is jelentős szerepeket kapott, többek között a „Ványa bácsi”-ban és az „Ifjúság édes madara” című Tennessee Williams-darabban.
Egészsége azonban egyre romlott, légzőszervi betegsége miatt oxigénpalackra szorult. Utolsó jelentős fellépése a Veszprémi Fesztiválon volt, ahol Vitányi Tamás meghívására egy verset mondott el. Bár fizikailag nagyon gyenge volt, előadásmódja változatlanul megragadta a közönséget.
Öröksége
Mezey Mária rendkívüli tehetségű színésznő volt, aki végigjárta a magyar színházi és filmes világ minden állomását. Bár élete tele volt akadályokkal és drámával, mindig kitartott hivatása és hite mellett. Különleges kisugárzása, mély hangja és egyedi játéka miatt a mai napig emlékeznek rá, és a magyar színház egyik nagy legendájaként tartják számon.
Ezzel az emlékezéssel búcsúzunk tőle, és reméljük, hogy öröksége tovább él a jövő generációi számára.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
