„Ha abszurdot írok, abból jobban előjön a valóság”
A Heti Libazsír vendége Verebes István volt, aki A púpos teve himlő című könyvéről beszélgetett Szegvári Katalinnal és Rangos Katalinnal. A kötet rövid, abszurd írásai kapcsán szóba került Örkény hatása, a mai színház kritikája, az írás terápiás ereje, Verebes nyíregyházi színházigazgatói korszaka, Bazita közösségi világa, valamint a politika és a kultúra állapotáról alkotott véleménye. A beszélgetés a könyvből indult, de hamar tágabb képet adott Verebes gondolkodásáról: az abszurd valóságról, a mértéktartásról és arról, miért tartja fontosnak, hogy a színház szerkezete is megújuljon.
A púpos teve himlő és az abszurd valóság
Verebes István új kötete rövid, groteszk, gyakran színházi és közéleti helyzetekből építkező írásokat tartalmaz. A műsorvezetők Örkény István egyperceseinek szellemét idézték fel, Verebes pedig elmondta: az első írásban szemtelen eredettörténetet talált ki, amelyben Örkény maga jelenik meg mögötte, és az ő „marháskodásából” kap kedvet az egypercesek megírásához.
A könyv címét egy régi, abszurd szókapcsolat adta. Verebes szerint a „púpos teve himlő” első hallásra értelmetlennek tűnik, mégis pontosan illik a kötet világához. Úgy magyarázta, hogy az életet különféle „himlők” fertőzik, és az írások ezekre a torz, nehezen megnevezhető jelenségekre reagálnak.
A rövid formát nem hiányként látja. Szerinte ezekből az írásokból akkor születhetne erős filmes anyag, ha nagyon realista, részletgazdag környezetben jelenne meg bennük az abszurdum. A valósághoz való viszonyát így foglalta össze: „Ha abszurdot írok, abból jobban előjön a valóság.”
Nevek, jelenetek, színészek
A beszélgetés egyik visszatérő témája Verebes névadási képessége volt. Rangos Katalin szerint a könyvben szereplő fantázianevek pontosan tükrözik a figurák tartalmát. Verebes ehhez hozzáfűzte, hogy a kabaréban és az abszurd írásban a névnek nem az a dolga, hogy önmagában vicces legyen, hanem hogy a helyzet hitelét erősítse.
A könyvből több írás dramatizálható lenne. Verebes már forgatókönyvben is gondolkodik: egy rövid jelenetekből álló filmben sok apró szerep jelenne meg, nagyjából száztíz színésszel. Elképzelése szerint a magyar színészszakma legkülönbözőbb oldalairól hívna művészeket, Eperjes Károlytól Nagy Ervinig. A vállalás szerinte önmagában is jelzés lehetne arról, hogy a szakma képes saját közegét és korát kinevetni.
Az írás mint indulatkezelés
Verebes elmondta, hogy 2010 óta naplót ír, jelenleg a hatvankettedik kötetnél tart. Kézzel ír, és a grafomániát nem rejti véka alá. A könyveladás számára másodlagos; az írás aktusa a fontos. Úgy fogalmazott, hogy amikor leír valamit, az eltávolodik tőle, és ezzel csillapodik benne az indulat.
Egy régi színházi történettel érzékeltette, mire jó az írás. Egy titkárnő mindig füzetet vett elő, amikor egy érdes modorú kolléga belépett az irodába, és leírta mindazt, amit hangosan nem mondhatott ki. Verebes szerint az ő írásai is hasonló módon működnek: a papír elviszi azt, ami különben belül maradna.
Nyíregyháza: rendteremtés és felnőtté válás
A nyíregyházi színházigazgatói korszakról Verebes úgy beszélt, mint élete egyik legfontosabb szakaszáról. Ötvenéves koráig saját megfogalmazása szerint „nem volt felnőtt ember”, a nyíregyházi feladat azonban összerendezte. Magánéleti válság közepén érkezett az ajánlat, és pontosan tudta, hogy ha rosszul végzi a munkáját, korábbi reputációja is veszélybe kerül.
Színházigazgatóként 130 ember sorsáért felelt. Elhatározta, hogy rendet teremt maga körül, nem hazudik, elébe megy a konfliktusoknak, és megpróbál elfogultság nélkül dolgozni. Büszkesége, hogy távozása után tizenkét vezető színész egy éven belül Budapestre tudott szerződni, mert Nyíregyházán olyan szerepeket kaptak, amelyek megmutatták a képességeiket.
„Csak folytatni lehet valamit”
Verebes a színházigazgatás tapasztalatából kiindulva a politikáról is beszélt. Szerinte nincsenek tiszta lapok: minden új helyzetben van valami, amit tovább kell vinni, átalakítani, javítani. Ezt fogalmazta meg így: „Csak folytatni lehet valamit.”
A jelen politikai helyzetről szólva egyetértett azzal, hogy a korábbi hatalmi visszaéléseket számon kell kérni, de óvott a bosszú légkörétől. Humanista alapon számára az a fontos, hogy a politikai váltás ne teremtsen újabb félelmet és túlzott indulatot. Úgy látja, egy ellenzéki vezető és egy miniszterelnök más hangon kell, hogy beszéljen; a hatalom közelében nagyobb mértéktartásra van szükség.
Ehhez apja történetét is felidézte: a munkaszolgálatból hazatért férfi a felszabadulás után civil ruhát adott egy bujkáló SS-katonának, hogy elmenekülhessen a lincselés elől. Verebes számára ez a történet nem szentimentalizmus, hanem erkölcsi minta: a másikban a kiszolgáltatott embert is észre kell venni.
Bazita, társaság, beszélgetések
Nyíregyháza után Verebes életében Bazita is újrakezdést jelentett. Feleségével, Ágival ott találtak otthonra, és mára úgy érzi, a hely befogadta. Egy kisebb társaságuk is kialakult, amely havonta összejön: értelmiségiek, művészek, olvasó emberek, de például a fodrásza is részt vesz ezeken az alkalmakon.
A találkozások kiindulópontja gyakran egy könyv, de a beszélgetés hamar túllép rajta. A műsorban említett példák alapján Márai, Krasznahorkai vagy más szerzők művei csak elindítják azt a többórás együttgondolkodást, amely Verebes számára a közösségi élet egyik fontos formája lett.
Színházi szerkezetek és elmaradt reformok
A beszélgetés végén Verebes a magyar színházi rendszer átalakításáról is beszélt. Úgy látja, a jelenlegi struktúra sok elemében az ötvenes évekből örökölt szerkezetet viszi tovább. Példaként említette, hogy sok városban nagy költségvetéssel kevés előadásszámú produkciók készülnek, miközben regionális együttműködésekkel, közös produkciókkal hatékonyabb működés jöhetne létre.
Korábban javasolta is, hogy városok és társulatok összehangoltabban dolgozzanak: ha Nyíregyháza, Debrecen és Miskolc kevesebb saját produkciót készítene, de több előadást cserélne egymással, a költségek csökkennének, a színészek többet játszanának, és a közönség is gazdagabb kínálatot kapna.
Verebes szerint a társulat nem attól társulat, hogy egy igazgató összeválogatja a tagjait, hanem attól, hogy a színészek valódi szövetséget kötnek egymással. A magyar színház jövőjében azt tartaná fontosnak, hogy a színészek nagyobb önállósággal dönthessenek arról, kik vezessék őket.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Youtube-on.
