„Rohadt egyedül voltam” – Breuer Péter útja a nevelőotthontól Izraelig
Breuer Péter életútinterjúja egy szétszabdalt gyerekkor, a kórházak és nevelőotthonok világa, a zsidó identitás késői felismerése, az Izraelbe érkezés és a magyar kultúrához való ragaszkodás története. A beszélgetés középpontjában az áll, hogyan lett a gyerekként sokszor kiszolgáltatott, otthontalan fiúból olyan ember, aki Izraelben találta meg a saját helyét, miközben továbbra is magyar könyvek, magyar nyelv és magyar emlékek között él.
Gyerekkor kórházak, intézetek és válások között
Breuer Péter 1952-ben született, Auschwitzból és Dachauból hazatért szülők gyermekeként. Nyolc hónapos korában gyermekbénulást kapott, amelynek következményeit hosszú évekig tartó kezelések és 18 műtét próbálta helyrehozni. A családi háttér hamar széthullott: szülei elváltak, ő Kazincbarcikára került, majd apjához, kórházba, később pedig a hűvösvölgyi nevelőotthonba.
Az intézeti lét nem pusztán szigorú rendet jelentett számára, hanem tartós idegenségérzetet is. Sántasága ellenére nem mentették fel testnevelésből, az osztályban pedig állami gondozottak és fővárosi beutaltak ugyanazt az elbánást kapták. Visszatekintve úgy látja, sokszor a családi közegből is kilógott: hét közben „zacis” gyerek volt, hétvégén pedig egy egészen más társadalmi világba, apja és nevelőanyja rendezett, káderközegébe kellett visszatérnie.
A saját út keresése
A nevelőotthonban Breuer egyre erősebben érezte, hogy a rákényszerített formák és parancsok helyett önálló útra van szüksége. Már gyerekként ellenállt annak, amit igazságtalannak érzett. Az általános iskola végén megbuktatták, majd nevelőanyja egy átmeneti szociális otthonba vitte, ahol először szembesült azzal a világgal, amelyet akkor „nyomorékok” intézményeként ismert meg.
A szakmunkásképzőben és a tanműhelyben új társadalmi rétegekkel találkozott. KISZ-titkár lett, szervezni akart, közösséget építeni, de közben egyre jobban érzékelte, mennyire más életből érkezett, mint társai. A továbbtanulás vágya erős volt benne, különbözeti érettségit tett, ám az egyetemi továbbjutásban nem kapta meg azt a családi vagy politikai támogatást, amelyre számított.
Amikor előkerült a zsidóság
A fordulópontot Scheiber professzor jelentette, akit Breuer később egyszerűen csak „főnöknek” nevezett. Eredetileg nem rabbinövendéknek készült, segítséget keresett az egyetemi felvételihez, a beszélgetésekből azonban a Rabbiképző felé vezetett az út.
Ekkor derült ki számára mindaz, amit a család elhallgatott: anyja karján a szám, apja zsidó származása, a lágerek története. A zsidóság nem készen kapott örökségként jelent meg az életében, hanem feltárandó múltként, amelyért külön meg kellett küzdenie. A Rabbiképzőben idegenként is tekintettek rá, neki pedig bizonyítania kellett, miközben nem tudta és nem is akarta levetni azt, amit az intézeti gyerekkorból hozott.
Az első hanuka és karácsony egybeesése különösen erős emlékké vált számára. A gyertyák és karácsonyfák világában azt élte át, hogy mindkét közeghez köze lehetne, de egyikben sincs igazán otthon: „rohadt egyedül voltam.”
Izrael mint hazaérkezés
Breuer Péter végül azért indult el Izraelbe, mert tartozni akart valahová. A római zsidó közösség fogadtatása már előrevetítette számára, hogy nem politikai menekültként, hanem hazatérő zsidóként tekintenek rá. A Ben-Gurion repülőtéren kapott egyszerű köszöntés – „Szervusz, Péter!” – szinte jelképes belépő lett új életébe.
Izraelben gyorsan felismerte, hogy a legfontosabb feladat a nyelv megtanulása. Nem kapaszkodott a magyar társaságba, otthon akarta érezni magát. Két nejlonzacskónyi holmival és könyvekkel költözött az egyetemi előkészítőre. A könyvek ekkor már nem puszta tárgyak voltak, hanem biztonságot adó kapaszkodók.
Dolgozott, tanult, bizonyítani akart. A filozófiai tanulmányok mellett szállodavezetést is tanult, majd fiatalon magas pozíciókba került: dolgozott a jeruzsálemi Hilton tulajdonosi képviselőjeként, később turisztikai miniszteri tanácsadóként is. A rangok azonban nem adtak tartós megérkezésélményt. A szállodai világ zsibongása közelebb állt hozzá, de végül onnan is tovább kellett lépnie.
Könyvek, szeretet, magyar nyelv
A családi boldogság megtalálása hosszú és fájdalmas út volt. Első házassága után Izraelben is újrakezdések következtek, veszteségekkel, majd Kati megjelenésével olyan kapcsolat, amelyben Breuer Péter szerint megérkezett mindaz, ami addig hiányzott: társ, család, szeretet és otthon.
A pályaváltás gondolata végül a könyvekhez vezette vissza. Magyar könyvtárat, magyar könyvesboltot akart, mert ebben ismerte fel saját életének egyik állandó pontját. A magyar kultúra számára nem nosztalgikus póz, hanem háttér és biztonság. Izraeliként határozza meg önmagát, de magyar nyelvű, Magyarországon született zsidóként, aki nem tud és nem is akar elszakadni attól, amit a nyelv és a kultúra jelent.
Ezt így foglalja össze: „egy nyelv, egy kultúra az egy vagyon, egy birtok, amit senki nem vehet el tőlem.” Breuer Péter életútjában a könyvek ezért nem csupán kísérőtárgyak. Annak bizonyítékai, hogy az ember akkor is vihet magával otthont, ha sokáig sehol sem érezte, hogy igazán tartozik valahová.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
