„Ami történt, azt valahogy vissza kellett adni” – Fullajtár Andrea a nagymamája auschwitzi naplóját viszi színpadra
A Hogy vagy? című műsorban Szegvári Katalin vendége Fullajtár Andrea volt, aki május 20-án a Goldmark teremben adja elő azt a monodrámát, amely nagymamája, Galló Olga auschwitzi naplójából született. Az ismert újságírónő a családjából egyedüliként tért vissza a haláltáborból, és a legembertelenebb körülmények között is írt: ételét papírra és ceruzára cserélte, hogy nyoma maradjon annak, ami vele és körülötte történt. A beszélgetés nemcsak az előadásról szólt, hanem arról is, hogyan öröklődik tovább a hallgatás, a trauma és az emlékezés felelőssége.
Egy ceruza, amihez nem volt szabad hozzányúlni
Fullajtár Andrea gyerekkori emlékei között ott van az a ceruza, amely a nagymama könyvespolcán feküdt, és amelyhez nem nyúlhatott. Később tudta meg, hogy Galló Olga Breslauból hozta haza, és hogy ehhez a ceruzához egy egész túléléstörténet kapcsolódik. A színésznő azt mondta, nem is tud felidézni olyan időszakot, amikor a nagymamája története ne lett volna valamilyen módon jelen az életében.
Galló Olga huszonegy évig nem beszélt a lágerről. A hallgatás azonban nem hozott megnyugvást: idegösszeomlást kapott, és kezelőorvosa tanácsára végül elővette a papírokat, újraolvasta őket, és megpróbálta kiadatni a naplót. A család életében innen vált egyre hangsúlyosabbá az, amiről addig a környezet inkább hallgatott.
A hallgatás nemcsak egy család története
A beszélgetés egyik legerősebb része az volt, amikor szóba került: Galló Olga története nem kivétel, hanem egy egész korszak lenyomata. A hazatérők többsége nem tudott visszaköltözni a saját lakásába, sokan úgy éltek tovább, mintha az egész borzalomról nem volna szabad beszélni. Fullajtár Andrea szerint a nagyanyja esete azért különösen fontos, mert nála a hallgatásból végül megszületett a megszólalás kényszere.
A színésznő felidézte, hogy gyerekként, majd kamaszként egyre többet kérdezett, és a nagymama fokozatosan egyre több részletet osztott meg vele. Nemcsak a leírt szövegek maradtak meg benne, hanem azok a történetek is, amelyek végül nem kerültek bele a naplóba, mégis sokat elárulnak arról a világról, amelyet Galló Olga átélt.
Nemcsak túlélés, hanem küldetés
A történet egyik legmegrázóbb mozzanata, hogy Galló Olga a lágerben képes volt lemondani az ételről azért, hogy papírt és ceruzát szerezzen. Fullajtár Andrea szerint ebben egyszerre volt jelen a túlélés ösztöne és az újságírói alkat. „Ez tartotta őt a normalitáson innen” – fogalmazott, amikor arról beszélt, hogy az írás adott neki kapaszkodót.
A naplóban nemcsak a rettenet, hanem egy szerelem története is helyet kapott. A színésznő elmondta: ennek a férfinak a családját később sikerült megtalálniuk, és a fia arról beszélt, hogy az apja haláláig mesélt Olgáról. Ez a szál az előadásban is hangsúlyos szerepet kap.
Amikor Auschwitz közelében magyarul szólal meg a napló
Az előadás egyik legkülönlegesebb állomása az volt, amikor Fullajtár Andrea Auschwitz mellett, a haláltábortól néhány kilométerre adta elő a darabot. A közönségben lengyel fiatalok ültek, az előadás feliratozva ment, utána pedig beszélgetés következett. A színésznő ezt a fellépést személyes és szellemi értelemben is kiemelkedő eseménynek nevezte.
Úgy fogalmazott, ez az alkalom valamit visszaadott a nagymamájának abból a történetből, amelyet évtizedekig nem lehetett teljes egészében elmondani. Különösen fontosnak tartotta, hogy fiatalok előtt hangozhattak el ezek a szövegek, és hogy a lengyelországi út során a fiával együtt végigjárhatták azokat a helyszíneket, ahol Galló Olga megfordult.
A napló és a Kádár-kor hallgatása
A monodráma egyik fontos rétege nem Auschwitz, hanem az utána következő évtizedek története. A színpadon nemcsak a tábori szövegek jelennek meg, hanem azok a levelek is, amelyekből kiderül, hogyan utasították vissza újra és újra Galló Olga kéziratát a Kádár-kori kiadók. A beszélgetésből kiderült: ezek a hivatalos, udvarias, mégis elutasító mondatok ma is ismerősen hangzanak.
A teljes napló végül a Magvetőnél jelent meg, immár a kihagyások nélkül. Fullajtár Andrea ezt is fontos állomásnak tekinti: nemcsak családi ügy lett belőle, hanem egy korszak dokumentuma, amelyhez ma már másként lehet hozzáférni.
A személyesből közös ügy lett
Fullajtár Andrea arról is beszélt, hogy fia számára is fontos lett ez az örökség. Együtt jártak végig lengyelországi helyszíneket, együtt néztek szembe azzal, mit jelent egy család történetében a holokauszt emlékezete. Ez a szembenézés szerinte nem lezár valamit, hanem továbbvisz.
A Goldmark-termi előadás után beszélgetés következik majd, amelynek középpontjában épp az áll: hogyan kezelte a Kádár-rendszer a holokauszt emlékezetét, és miért volt ilyen nehéz megszólalni arról, ami történt. A monodráma így nemcsak egy család történetét idézi fel, hanem azt is megmutatja, mennyi mindent őriz még mindig a magyar nyelv, a magyar hallgatás és a magyar emlékezet.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
