„Nem adunk oda 4000 évet négy évekért” – választások, új zsinagógák és a hála helye a közösségben
A PILPUL 528. részében M. Kende Péter Fináli Gáborral, a Hunyadi téri zsinagóga rabbijával beszélgetett. Az adás elején a választási kampány légköre és annak zsinagógai lecsapódása került szóba, majd a párbeszéd átváltott a budapesti zsinagógák jövőjére, a közösségi pészachozás kérdésére és a Cáv heti szakasz egyik kulcsfogalmára: a hálaáldozatra. A beszélgetés végig azt járta körül, hogyan lehet egy vallási közösséget úgy működtetni, hogy közben ne veszítse el a saját mértékét.
Politika az asztalnál, csend a szószéken
Fináli Gábor szerint a választások előtti feszültség természetesen megjelenik a zsinagógai közegben is, főként az asztal körüli beszélgetésekben. A szószéken azonban szerinte ennek nincs helye, vagy csak nagyon ritkán. Ezt egy tömör mondattal foglalta össze: „nem adunk oda 4000 évet négy évekért”.
A rabbi arról is beszélt, hogy a helyi önkormányzatokkal való kapcsolat a mindennapi működés része, és ebben neki jó tapasztalatai voltak. Akár a Hunyadi térről, akár korábbi dél-pesti szolgálati helyeiről beszélt, azt mondta: különböző politikai oldalakhoz tartozó vezetőkkel is lehetett korrekt, működő viszonyt kialakítani.
Kell-e még több zsinagóga?
Az adás egyik legérdekesebb része a budapesti zsinagóganyitások körüli vita volt. M. Kende Péter a rákospalotai zsinagóga újranyitását említette, Fináli Gábor pedig világossá tette: önmagában attól, hogy nyílik egy új zsinagóga, még nem biztos, hogy megjelenik mögötte az a közösség, amely hosszú távon meg is tölti.
Saját dél-pesti tapasztalataira utalva arról beszélt, hogy hosszú éveken át szerveztek programokat, koncerteket, ünnepeket, mégsem sikerült áttörni egy bizonyos határt. Szerinte van egy pont, ahol látszik, mennyi embert lehet ténylegesen megszólítani, és ezen nem lehet pusztán épületekkel átlendülni.
Fináli élesen fogalmazott az EMIH terjeszkedéséről is. Úgy látja, az új zsinagógák megnyitása nem elsősorban a helyi zsidó népesség valós igényeiből következik, hanem egy külön küldetéstudatból és intézményi logikából. Szerinte ma Magyarországon nincs akkora aktív zsinagógai tömeg, amely indokolná ezt a tempót.
Pészach: közösségi este vagy családi asztal?
A közelgő pészach kapcsán szóba került a széderesték formája is. Fináli Gábor szerint a közösségi szédernek megvan a maga helye, de nem szabad, hogy teljesen kiszorítsa az otthoni ünneplést. Inkább arra biztatná az embereket, hogy térjenek vissza a családi vagy baráti körben megtartott estékhez, mert a pészach eredendően erre a térre van szabva.
Úgy látja, a közösségi széder 1945 után sokszor kényszermegoldás volt, később azonban kényelmi formává vált. Pedig az ünnep lényege éppen az, hogy a történet átadása személyes térben történjen meg.
Nagyszombat és a bárány kikötése
A beszélgetés második felében a Cáv heti szakasz és a pészach előtti utolsó szombat, a sabat hagádol került elő. Fináli Gábor felidézte, hogy a hagyomány szerint ezen a napon kötötték ki az egyiptomi bárányt, amelyet később pészachkor levágtak. Ez nem pusztán vallási előkészület volt, hanem látványos szakítás Egyiptom világával.
A rabbi szerint a történet egyik fontos tanulsága, hogy nem elég valahová tartozni, tenni is kell érte. Nem elég az eredet vagy a származás, kell egy tudatos lépés is.
A hála nem mellékmondat
A heti szakasz kapcsán M. Kende Péter a hálaáldozatról kérdezte vendégét. Fináli Gábor innen jutott el a beszélgetés egyik legszebb gondolatához: szerinte a zsidó létezés egyik fundamentuma maga a hála. Az imák szerkezetében is ez jelenik meg legerősebben: a dicséret és a köszönet sokkal nagyobb teret kap, mint a kérés.
A hálaáldozat különlegessége, hogy ebből az áldozatot bemutató ember is eszik. Vagyis nem pusztán lemondásról van szó, hanem közelségről, egyfajta közös asztalról. Fináli ezt úgy írta le, mint „közös barbecue”-t az Örökkévalóval – egyszerre szellemesen és pontosan.
A PILPUL ezen a héten is abból indult ki, ami a legközelebb van: a közélet zajából, a közösségek valóságából, az ünnepre készülő ember kérdéseiből. A végére mégis oda jutott, hogy a vallási élet tartós kérdései mindig ugyanazok: mihez ragaszkodunk, mit építünk, és tudunk-e hálát adni azért, ami már a miénk.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
