„A nagy dolog, hogy azt csinálhatjuk, amit szeretünk” – Charlie és Angyal József barátságáról szólt a Heti Jazz Extra
A Heti Jazz Extra adásában Gayer Ferenc két olyan muzsikust ültetett egy asztalhoz, akiket nemcsak a szakma, hanem évtizedes közös történetek is összekötnek. Horváth Károly „Charlie” és Angyal József „Alkalmas” a zenészbarátságokról, a Panónia Express legendás időszakáról, a vendéglátózás félreértett rangjáról, a mai fellépésekről és a színpadon megmaradó örömről beszéltek. A beszélgetésből egy olyan világ rajzolódott ki, ahol a közös munka, a szakmai tisztelet és a személyes kötődés évtizedek múltán is eleven.
Így indult a barátság
A két zenész kapcsolata előbb szakmai figyelemből, később napi közös munkából lett valódi barátság. Charlie már korábbról ismerte Angyal Józsefet, figyelte a zenekarát, tudta, kik azok a muzsikusok, akiket érdemes meghallgatni. A fordulat akkor jött, amikor a norvégiai munka előtt meghívást kapott a Panónia Expressbe. A döntésben a szakmai bizalom mellett a családi helyzet is szerepet játszott: ahogy fogalmazott, akkorra már világos lett számára, hogy „pénzt kell keresnem”, mert a családot el kell tartani.
A Panónia Express mint iskola
A beszélgetés egyik legerősebb állítása az volt, hogy a vendéglátózás nem alacsonyabb rendű terep, hanem kemény zenei iskola volt. Angyal József szerint ott fejlődtek a legtöbbet: naponta új dalokat tanultak, írtak, hangszereltek, és olyan anyagokat szólaltattak meg, amelyekhez komoly felkészültség kellett. „Itt fejlődtünk zeneileg a legtöbbet az egész életünkben” – mondta.
A Panónia Express ráadásul nem egyszerűen háttérzenekar volt. A tagok több hangszeren játszottak, fúvós szólamok szólaltak meg, a műsoroknak ívük és színpadi erejük volt. Charlie szerint külföldön is elementáris hatást váltottak ki: Norvégiában és Svédországban két szám után „szétszedték a házat”.
Szakma, fegyelem, egymásra utaltság
A zenekari működésről szólva mindketten azt hangsúlyozták, mennyire fontos volt a felkészültség. Nem a próbán tanulták meg a számokat, hanem már kész tudással érkeztek. Kottát olvasó, több hangszeres, sokoldalú zenészek dolgoztak együtt, és ez a fegyelem tartotta egyben a produkciót. Egy ilyen csapatban a barátság sem díszítő elem volt, hanem a mindennapi együttlét feltétele.
Charlie ma is a színpadból él
Charlie az adásban is világossá tette, hogy ma is aktív, és ugyanazzal az energiával dolgozik, mint korábban. Koncertezik nagy és kisebb színpadokon, fellép Roby Lakatossal, készül a kongresszusi központbeli koncertre, és a Jazzy rádió estjén is ott lesz. Azt mondta, a zene ma is ugyanazt adja neki: amikor délután elindul, majd hajnalban ér haza, a színpadon kapja meg azt az inspirációt, amelytől igazán felébred.
Külön is beszélt arról, milyen sokat jelent számára, hogy kiváló jazzmuzsikusokkal dolgozhat együtt. A zenekari közeg nála nem kíséret, hanem alkotó erő: a jobb zenészek húzzák egymást, és ettől születik meg az a plusz, ami koncerten is átmegy.
Angyal József és a sok hangszer titka
Az adás egyik visszatérő poénja és egyben komoly állítása is az volt, hogy Angyal József szinte minden hangszeren otthonosan mozog. Ő azonban ezt egyetlen mondattal tette helyre: „a zene nem a hangszerben van”. A hangszer eszköz, a lényeg máshol születik meg. Charlie is erről beszélt, amikor azt mondta róla, hogy mindig pontosan annyit játszik, amennyit kell: nincs túlbeszélve a zene, nincs öncélú villogás, csak pontosan eltalált megszólalás.
Nem nosztalgia, hanem élő kapcsolat
A műsor végére egyértelmű lett, hogy itt nem egyszerű múltidézésről van szó. Charlie és Angyal József ma is tartják a kapcsolatot, járnak a régi zenészek találkozóira, muzsikálnak egymásnak, és ugyanazzal az örömmel idézik fel a közös történeteket, mint amilyen természetességgel beszélnek a következő fellépésekről. Charlie ezt a legpontosabban így foglalta össze: „A nagy dolog, hogy azt csinálhatjuk, amit szeretünk.”
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
