„Outsourcingoltuk, kiszerveztük a jövőnket” – Fináli Gábor kemény diagnózisa a zsidó reneszánszról
A PILPUL 527. részében M. Kende Péter a Hunyadi téri zsinagóga rabbijával, Fináli Gáborral beszélgetett. Az adás egyszerre volt búcsú egy fontos közösségi embertől, Zalai Gábortól, és éles helyzetértékelés a rendszerváltás utáni magyar zsidó közéletről. A szóba került „zsidó reneszánsz” mérlege mellett a Vájikrá könyvének első fejezetei is előkerültek: az áldozat értelme, a közösséghez való közeledés és a vezető felelőssége.
Egy elveszített generáció története
A beszélgetés szomorú apropója Zalai Gábor halála volt. Fináli Gábor nemcsak felidézte a fiatalon elhunyt közösségi ember alakját, hanem egy egész nemzedék sorsát is rajta keresztül írta le. Azt mondta róla: „nagyon egy barátságos lélek volt, és egy tiszta lélek”, akiből tudása és habitusa alapján akár meghatározó hitközségi szereplő is lehetett volna.
Szerinte éppen az a generáció kopott ki a közösségi vezetés közeléből, amelynek mára „vezetnie, vagy legalábbis nagyon fontos szerepet kéne vállalnia”. Sokan próbáltak változtatni, javaslatokat tenni, de „bebetonozott helyek” fogadták őket, ezért végül más pályákon keresték a helyüket.
Miért nem sikerült a rendszerváltás utáni zsidó reneszánsz?
A beszélgetés egyik legerősebb állítása az volt, hogy a kilencvenes évek zsidó pezsgése valójában nem tudott valódi intézményi megújulássá válni. Fináli Gábor szerint az akkori ifjúsági mozgalmak, iskolák és kulturális műhelyek résztvevői „nem tudtak gyökerezteni”, mert a rendszer nem tudta őket befogadni.
Még keményebben fogalmazott, amikor arról beszélt, hogy a reneszánsz fő támogatóinak jelentős része eleve nem Magyarországon akart közösséget építeni. „Itt csak szürkeányt vagy az emberanyagot elszívni jöttek. Nem itt kívántak építkezni” – mondta, majd hozzátette: „Outsourcingoltuk, kiszerveztük a jövőnket, és azért van most probléma.”
A következmény ma is látható: sok egykori aktív fiatal Izraelben, Amerikában vagy Kanadában alapított családot, és ott gazdagítja a helyi zsidó közösségeket.
Tényleg reneszánsz volt?
Fináli Gábor a „reneszánsz” szó használatát is megkérdőjelezte. Szerinte különös, amikor egy folyamat résztvevői mondják ki magukról, hogy éppen reneszánszot élnek. „Meg kell várni pár száz évet, hogy mások mondják ránk, hogy az reneszánsz volt.”
Ezt a gondolatot egy megrázó példával is alátámasztotta. A Hunyadi téri zsinagógában talált egy 1961-es, névre szóló ünnepi helyjegyet, amely 80 forintba került – akkori viszonyok között hatalmas összegért. Ez szerinte azt bizonyítja, hogy a háború utáni évtizedekben is tömegek jártak zsinagógába, még ha a korszakot ma hajlamosak is egyetlen mozdulattal vallásellenesnek leírni.
Az áldozat nem lemondás, hanem közeledés
A beszélgetés második felében a Vájikrá hetiszakasz került a középpontba. Fináli Gábor a korbán szó eredeti jelentéséből indult ki, és hangsúlyozta: az áldozat nem elsősorban veszteség vagy önsanyargatás, hanem közeledés. „Sokkal inkább a közeledés szó van benne” – fogalmazott.
Ez a megközelítés szerinte azért fontos, mert a diaszpóra zsidósága, különösen európai közegben, hajlamos volt az áldozatot a lemondás, vezeklés és önmegvonás fogalmaival azonosítani. A bibliai logika viszont más: az ember közelebb akar kerülni az Örökkévalóhoz, és ezt fejezi ki az áldozat.
Vezetők, hibák és a közösség állapota
Külön hangsúlyt kapott, hogy a Vájikrá elsőként a főpap, majd a nép, végül a politikai vezető hibáját tárgyalja. Fináli Gábor szerint itt világos a tanítás: ahol hatalom és vagyon van, ott a tévedés és a bűn lehetősége is erősebb. A politikai vezető esetében már nem is az a kérdés, hogy hibázik-e, hanem inkább az, mikor és mekkorát.
A beszélgetés innen természetesen eljutott a mai közösségekhez is. M. Kende Péter a mai áldozathozatalt a zsebünkbe nyúlással fordította le: a közösség működéséhez ma pénzzel, támogatással, felelősségvállalással lehet hozzájárulni. Fináli Gábor pedig arról beszélt, mennyire fejnehézzé tette a magyarországi egyházi világot az állami finanszírozás, és milyen látványos ellenpéldát jelentenek azok a kisebb vallási közösségek, amelyek állami segítség nélkül építkeztek fel.
A PILPUL ezen a héten nemcsak emlékezett, hanem kíméletlenül pontos diagnózist is adott: közösséget nem lehet pusztán nosztalgiából vagy külső támogatásból fenntartani. Ahhoz valódi részvétel, személyes áldozat és közeledés kell – egymáshoz is.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
