„Ha Iránnak szabad, akkor másnak is szabad” – Európa olajválsága és az új háborús logika a Heti TV stúdiójában
Az iráni–izraeli–amerikai háború következményeiről, Európa energiafüggéséről, Izrael katonai doktrínájáról és a diaszpórában erősödő fenyegetettségről beszélgetett a Heti TV Világ zsidó szemmel című műsorában Seres Attila, Gyarmati István, Fináli Gábor és M. Kende Péter. A vita egyszerre szólt a Hormuzi-szoros körüli válságról, az olajellátás bizonytalanságáról, a háború erkölcsi következményeiről és arról, milyen politikai légkörben élnek ma a zsidó közösségek Európában.
Európa két rossz lehetőség között
A műsor egyik központi kérdése az volt, mit tehet Európa, ha a Hormuzi-szoros tartósan akadályozza a közel-keleti olajszállítást. Seres Attila szerint a helyzet már messze nem regionális ügy: az európai országok olajhiánnyal szembesülnek, miközben Donald Trump arra szólítja fel a NATO-tagokat, hogy vegyenek részt a szoros „szabaddá tételében”.
Gyarmati István szerint az orosz szankciók feloldása nem reális európai opció, még akkor sem, ha az amerikai elnök időlegesen lazíthat bizonyos korlátozásokon. Úgy látja, katonailag sem világos, pontosan mit vár Washington Európától, és a NATO bevonása is problematikus, mert „a NATO az a védelemmel foglalkozzon, és ne bonyolódjon bele más műveletekbe”.
FInáli rabbi ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy Európa megint a nagyhatalmi játszma vesztese lehet. Szerinte az ukrajnai háború után most újra az európai gazdaság fizeti meg egy amerikai stratégia árát. Gyarmati ezt vitatta, mondván, Európa gazdasági ereje továbbra is jelentős, és az Egyesült Államoknak nem érdeke egy széteső kontinens.
Ki kellett volna vonulni a szoroshoz?
A beszélgetők abban sem értettek teljesen egyet, hogy Európának kellett volna-e erőt mutatnia a térségben. Gyarmati szerint „célszerű lett volna, vagy lett volna, de még lenne is demonstratív módon egy-két hajót odaküldeni”, mert ez politikai jelzésértékű lépés lehetett volna. Fináli Gábor viszont azt mondta: már 2024-ben látszott, hogy a játék a Hormuzi-szoros körül fog eldőlni, és szerinte az európai behívás mögött az a szándék is áll, hogy kevesebb amerikai veszteség legyen, a költségek pedig jobban megoszoljanak.
Meddig mehet el Izrael?
A beszélgetés második nagy blokkja Izrael szerepéről szólt. Seres Attila azt vetette fel: miközben Izrael katonailag sikeresnek tűnik, az iráni csapásmérő képességek visszaszorítása mellett egy új, veszélyes gyakorlat is kialakulhat, amikor egy állam természetesnek veszi egy másik ország vezetőinek likvidálását.
Fináli Gábor zsidó etikai szempontból közelített. Emlékeztetett arra, hogy bár a purimi történetben valóban jelen van az ellenség bukásának öröme, a rabbinikus hagyomány összességében mást tanít. „Nem örülünk, nem örvendezünk, nem gúnyolódunk” – fogalmazott, majd felidézte a jól ismert midrást is, amely szerint a Vörös-tengernél az Örökkévaló még az angyalokat is csendre inti: „Ne örüljetek, a teremtményeim vesztek oda.”
Gyarmati István kevésbé tartotta meghatározónak a „precedens” szót, szerinte a politikában a történelmi példák inkább utólagos igazolások, mint valódi okok. Ugyanakkor fontosnak nevezte az iráni nukleáris képesség megakadályozását, mert „ha Iránnak szabad, akkor másnak is szabad”, és ezzel egy egész térség indulhatna el az atomfegyverkezés útján.
A diaszpóra megint célkeresztben
Ezután a konfliktus diaszpórában élő zsidókra gyakorolt hatását elemezték. Kende Péter arról beszélt, hogy a hivatalos izraeli megszólalások és a diadalittas hangnem sokszor a külföldi zsidó közösségeket sodorja még nehezebb helyzetbe. „Megint a diaszpórában élő zsidók kezével kell megfogni a csalánt” – mondta.
Fináli rabbi ehhez kapcsolódva arról beszélt, hogy a Nyugat-Európában és Amerikában tapasztalható támadások, inzultusok újra és újra ugyanarra a logikára épülnek: „mert hogy ezek az izraeliek és ezek a zsidók”. Szerinte különösen veszélyes, amikor az izraeli kormányzati kommunikáció és egyes diaszpórabeli véleményformálók rá is erősítenek erre a hangulatra.
Magyarországon is kampánytéma lett
A beszélgetés végén szóba került a Mi Hazánk március 15-i rendezvénye is, ahol Toroczkai László Orbán Viktor egyik, a zsidó közösségekről szóló mondatát idézte fel, a közönség pedig fújolással reagált. Seres Attila szerint ez körmönfont, de világos politikai üzenet volt.
Gyarmati István erre azt mondta: „egy náci is sok, 600 még több”, és szerinte nem aggódni kell, hanem következetesen fellépni az ilyen politikával szemben. Fináli Gábor árnyaltabban fogalmazott, de ő is arról beszélt, hogy a szélsőjobboldal és Izrael viszonyában sok a zavaros, önellentmondásos elem: egyszerre van jelen a csodálat, az irigység és a klasszikus antiszemita reflex.
A stúdióban nem született egyetlen közös recept sem Európa energiabiztonságára vagy Izrael hosszú távú stratégiájára. Abban viszont mindannyian egyetértettek, hogy a háború következményei már rég túlnőttek a frontvonalakon, és a zsidó közösségek Európában ennek a feszültségnek közvetlenül is részeseivé váltak.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
