„A jog él, csak épp Trump nem kér belőle” – 2026 első Világ Zsidó Szemmel adásának tanulságai
2026 első Világ Zsidó Szemmel adásában Seres Attila Dr. Gyarmati Istvánnal, Lattmann Tamással és M. Kende Péterrel próbálta megfejteni, mire számíthatunk az új évben. A beszélgetés fókuszában a nemzetközi jog válsága, Donald Trump külpolitikai módszerei, az amerikai hatalmi politika nyílttá válása, valamint Izrael regionális biztonsági helyzetének alakulása állt. A stúdióban ritkán látott egyetértés alakult ki abban, hogy a világ veszélyesebb, de kevésbé képmutató lett – és ez önmagában még nem feltétlenül rossz hír.
Nemzetközi jog Trump korában: haldoklik vagy csak átalakul?
Az adás elején azonnal egy sokkoló aktuálpolitikai esemény adta meg az alaphangot: amerikai katonai akció Venezuelában, Nicolás Maduro elfogása és New Yorkba szállítása. Seres Attila provokatív kérdése egyszerű volt: „elveszi-e Donald Trump a nemzetközi jogászok munkáját?”
Lattmann Tamás válasza árnyalt volt. Elismerte, hogy az akció nem segíti a nemzetközi jogba vetett hitet, de szerinte ez messze nem jelenti a jog végét. „A jognak rossz, a jogásznak akár még jó is lehet” – fogalmazott ironikusan, hangsúlyozva, hogy a nemzetközi jog történetében nem ez az első eset, amikor nagyhatalmak semmibe veszik a szabályokat.
A vita hamar eljutott az alapvető jogelméleti kérdéshez: a kikényszeríthetőség a jog fogalmi eleme-e. Lattmann következetesen amellett érvelt, hogy nem az. Egy szabály attól még kötelező, hogy nincs mögötte globális „rendőr”. A jól felfogott önérdek – államok esetében is – gyakran erősebb motiváció, mint a szankcióktól való félelem.
Jogász kontra politikus: ki csinálja a szabályokat?
Dr. Gyarmati István egy személyes történettel világította meg a konfliktust: a hidegháború végi fegyverzetcsökkentési tárgyalások tapasztalataiból kiindulva idézte fel a klasszikus különbséget jogász és politikus között. „A jogász alkalmazza a jogot, a politikus meg csinálja” – idézte egykori vitapartnere szavait.
Ebben az értelemben Donald Trump maga is „jogalkotóvá” vált: nem a szabályok értelmezésével, hanem azok nyílt figyelmen kívül hagyásával. A stúdióban többen egyetértettek abban, hogy Trump külpolitikája nem feltétlenül cinikusabb, mint korábbi amerikai beavatkozások – csak kevésbé képmutató. Míg korábban ENSZ-határozatokkal és jogi narratívákkal próbálták legitimálni a lépéseket, most a nyers erőpolitika vállaltan jelenik meg.
Amerika mint egyetlen globális cselekvőképes hatalom
Az egyik legfontosabb konszenzus az volt, hogy a venezuelai akció világos üzenet: az Egyesült Államok továbbra is az egyetlen állam, amely a világ bármely pontján képes gyors és hatékony katonai beavatkozásra. Oroszország és Kína – minden retorikájuk ellenére – nem tudják megvédeni szövetségeseiket ilyen helyzetekben.
Ez a felismerés nemcsak Latin-Amerikának szól, hanem Iránnak, Kubának és minden olyan rezsimnek, amely amerikai ellenérdekekkel szemben Moszkvára vagy Pekingre számítana. A beszélgetésben többször elhangzott: Trump politikája ebben az értelemben brutálisan világos.
Monroe-elv, Grönland és Kanada: túlzás vagy előjel?
Seres Attila egy merész tételt dobott be: szerinte a Monroe-elv radikális kiterjesztését látjuk, amely akár Grönland és Kanada amerikai bekebelezéséhez is vezethet egy évtizeden belül. A felvetés látványos ellenállásba ütközött.
Mindhárom vitapartner határozottan elutasította ezt a forgatókönyvet. Érveik szerint az Egyesült Államok stratégiai érdekeit sokkal olcsóbban és konfliktusmentesebben tudja érvényesíteni katonai jelenléttel, gazdasági nyomással és kétoldalú megállapodásokkal, mint formális annektálással. Kanada esetében különösen irreálisnak tartották a gondolatot, politikai, gazdasági és társadalmi okokból egyaránt.
Abban viszont egyetértés volt, hogy Grönland és az északnyugati átjáró felértékelődése hosszú távú amerikai stratégiai prioritás marad – csak nem feltétlenül államjogi értelemben.
Izrael biztonsági környezete: ritka optimizmus
Az adás utolsó harmadában végre Izrael került fókuszba. Seres Attila szerint Izrael történetében ritka pillanat, hogy valódi ellenségei ennyire „távol” legyenek a határaitól. Libanon, Szíria, Irak és Irán mind gyengébb pozícióban vannak, mint egy évvel korábban, miközben Egyiptommal stratégiai gázmegállapodás született.
Dr. Gyarmati István különösen Irán kapcsán volt határozott: szerinte Trump felismerte, hogy korábban félbehagyták a munkát, és most alkalmat keres a folytatásra. Egy sikeres amerikai–izraeli fellépés akár rezsimváltáshoz is vezethetne Teheránban, ami alapjaiban rendezné át a Közel-Keletet.
Lattmann Tamás óvatosabb volt, de ő sem zárta ki a pozitív forgatókönyvet. Felidézte a jeruzsálemi amerikai nagykövetség átköltöztetését: egy sokak által katasztrófának tartott lépést, amely végül nem váltotta be a legrosszabb félelmeket. Szerinte elképzelhető, hogy a mostani „képmutatásmentes” politika hosszabb távon stabilabb struktúrákhoz vezet – feltéve, hogy a beavatkozásokat valódi rendrakás követi.
Szavazás és zárómérleg
A műsor végén szavazás döntött: 2026 végére Izrael biztonsági helyzete erősebb vagy gyengébb lesz-e. Ritka pillanatként teljes konszenzus született: mind a négy résztvevő – eltérő hangsúlyokkal – az erősödésre számít.
Abban már kevesebb volt az optimizmus, hogy ez a stabilitás automatikusan tartós békét hoz. De a Világ Zsidó Szemmel évindító adásának üzenete így is egyértelmű volt: a világ keményebb lett, a szabályok kevésbé álságosak, és ebben az új rendben Izrael – legalábbis 2026-ban – jobb pozícióból indul, mint egy évvel korábban.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
