„Szép cigánynak lenni” – Schild Tamás fotóművész két megrendítő sorozata
A Fülszövegelő beszélgetésében Schild Tamás fotóművésszel folytattuk az első részben megkezdett utat: a balett világa után most két radikálisan eltérő, mégis mélyen összefüggő kollekciójáról beszélgettünk – a cigányportrékról és a mészárszéki sorozatról. Mindkettő egyszerre szép, felkavaró és etikailag kihívást jelentő tükör: róluk, rólunk, a tekintetről és a látásról.
A cigányportrék: kérdésfeltevés szeretettel
A műsorvezető felidézte: ez volt az a sorozat, amely először ismertté tette Schild Tamást, és amelyet egy korábbi galérista „Szép cigánya” néven mutatott be. A művész azonban helyesbített:
„Ennek az a címe, hogy szép cigánynak lenni. Ez nem állítás, hanem kérdésfeltevés.”
A különbség lényegi. Schild a képekben nem leíró igazságot, nem szociografikus diagnózist kíván megfogalmazni, hanem azt mutatja meg, ő milyen tekintettel látja ezeket az embereket. Az empátia és a „loving attitude”, ahogy ő fogalmazott, alapállásnak számít.
A portrék nem illeszkednek sem a szokványos cigányábrázolási toposzokhoz (nyomor, brutalitás, egzotikum), sem a romantikus folklórhoz. A műsorvezető így fogalmazott:
„Itt valami földöntúli lebegést érzékelek. Ezek a tekintetek ismerősek – de nem így szokták ábrázolni.”
A képek intimitása magyarázatért kiáltott. Schild szerint ez részben a régi ismeretségekből fakadt, részben abból, hogy a fotó maga ajándékként érkezett a modellekhez:
„A másik embernek ez a gesztus sokkal többet jelentett, mint amennyibe nekem került. Megéltem, hogy örülnek annak, hogy képet készítek róluk.”
Akadtak, akik először csak azt kérték: nagyítsa fel halott családtagjuk egyetlen fényképét. A hiány, az önreprezentáció vágyának egyszerű tárgyi formái így vezettek az együttműködéshez.
A sorozatot bemutatták az Európai Parlamentben is – de a művész nem keresi a cigány közélet reflexióját:
„Én azoknak az embereknek akarok képet adni, akikkel kapcsolatban vagyok. Nekik tartozom ezzel, nem a közéletnek.”
A mészárszéki sorozat: a szépség és iszonyat között
A harmadik kollekció minden eddiginél megrendítőbb világot tár fel: egy mészárszék nyers, ipari valóságát, festői átfogalmazásban. A műsorvezető nem is rejtette véka alá első reakcióját:
„Fizikálisan rosszul vagyok a gondolattól is. De a képeid mégis szépek – ez az ambivalencia döbbentett meg.”
Schild nem tervezte el ezt a sorozatot; tolmácsi munkája révén került a helyszínre, és a pihenőidőkben fotózott. A kontraszt – a gyilkolás gépszerűsége és az élet utolsó nyomai – rögtön rátalált.
„Egyszerre volt iszonyatos megrendülés és a maradék élet szépsége iránti érzékenység. Ambivalencia volt bennem, és ezt a képekben sem akartam feloldani.”
A sorozat legmegrendítőbb darabja a „Tisztelegés a soron következőnek” című kép, amely egyetlen mozdulattal foglalja össze a mészárszéki tapasztalatot: várakozás, sors, halál és méltóság egyszerre.
A felvételek videóváltozatán Bach zenéje szól, amely tovább erősíti az esztétikai és etikai feszültséget. Schild számára ez természetes folytatása a fiatalkori diasorozatoknak:
„Tízéves korom óta zenével együtt komponálom a képeimet. A kettő együtt erősíti egymást.”
A látás etikája: három világ, három igazság
A két sorozat – a cigányportrék és a mészárszéki képek – látszólag egymástól a lehető legtávolabb eső világokat jelenít meg. Ami összeköti őket, az a tekintet: az, ahogyan a művész vállalja a látás kockázatát, és ahogyan a nézőben lelkiismereti kérdéseket indít el.
A műsorvezető összegzése pontosan ragadja meg ezt a hatást:
„Felkavaró, megrendítő és katartikus.”
Schild Tamás teljes életműve – a balettos kollekcióval együtt – megtekinthető a schildtamas.com oldalon, ahol a videók zenei kísérettel együtt mutatják meg a képek teljes erejét.
Ha valakit mélyebben érdekel Schild Tamás fotóművészete, további anyagok és elemzések elérhetők a szofipress.com oldalon, a Fülszövegelő / Cikkek és tanulmányok menüpontban.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
