„A híradóban tanultam meg mindent”
Losonczi Lívia visszaemlékezése a tévés pálya első éveire
A Volt Egyszer című műsor vendége ezúttal Losonczi Lívia, egykori híradós szerkesztő, aki nem csupán a Magyar Televízió egyik legfontosabb korszakának volt része, hanem tanúja és aktív alakítója is a magyar média átalakulásának. Az első beszélgetés a pályakezdésről, a híradós évtizedekről és a rendszerváltás előtti „védett világ” sajátosságairól szólt.
Zenéből híradó: egy szerkesztői pálya váratlan indulása
Lívia művészcsaládból származik, édesapja zeneszerző, édesanyja színésznő volt, ő maga zenei pályára készült: karmester, majd zenetörténész akart lenni. Végül mégis a Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett – de már akkor tudta, hogy nem akar közgazdász lenni.
„Nem tudtam magam elképzelni irodában, könyökvédővel.”
A sors egy tévéhirdetés formájában talált rá: jelentkezett gyártásvezetőnek, majd a híradónál kapott gyakornoki állást. Fél év után Matuz Rózsika vette fel – egyetlen feltétellel: meg kellett tanulnia angolul.
A híradó: a legjobb iskola
„A híradónál jobb iskola nincs az újságíráshoz.” – fogalmazott Losonczi.
A hírszerkesztés ott kemény, precíz és időre szabott munka volt, ahol a másodperc is számított. Az információkat kis cetliken gépelték több példányban, és egyetlen hiba is mindenkit visszavetett a folyamatban.
„Meg kellett tanulni úgy írni, hogy a néző semmit se tudjon – de mindent megértsen.”
Lívia gyors beszédű volt, ezért kezdetben nehézséget jelentett, hogy az általa megírt szövegek bemondói tempóban sokkal hosszabbak lettek. Idővel megtanulta, hogyan fogalmazzon világosan és közérthetően.
A „zárt világ” védelme: a híradós család
A híradós szerkesztőség akkoriban szinte külön világ volt a televízión belül is. A munkatársak napi szinten dolgoztak együtt, egymásra támaszkodtak, és keveset tudtak a tévé többi részlegéről. Losonczi például csak 18 év után találkozott először Antal Imrével vagy Déri Jánossal.
„A híradó volt a mi közegünk – egy védett, összetartó család.”
Az információs források is szűkösek voltak: telexek, MTI-hírek, ritka hozzáférés a BBC-hez vagy Szabad Európához. A későbbiekben az Eurovízió és az Intervízió filmjei, valamint a külföldi újságok jelentettek nyitást a világ felé.
A nyolcvanas évek: nyitás és eufória
1986-ban Matus Józsefné nyugdíjba vonulása után Aczél Endre került a híradó élére. Vele teljes szemléletváltás indult: heti értekezleteken adta át tudását, és szabadságot biztosított a szerkesztőknek.
„Egyszerűen nem hittük el, hogy ennyi szabadság létezhet – azt hittük, ez örökké tart majd.”
A szerkesztők önállóan hozhattak témákat, megjelentek társadalmi jelenségeket feldolgozó anyagok is. Dugosi Viki például 8000 forintos arannyal átszőtt harisnyáról készített riportot – ez korábban elképzelhetetlen lett volna.
Rendszerváltás – a híradó a történelem frontvonalában
1989 kiemelkedő év volt: újratemetés, rendszerváltás, berlini fal, MSZMP megszűnése, köztársaság kikiáltása. A híradós szerkesztők úgy érezték: nem csak beszámolnak, részesei is a történelmi változásoknak.
„Olyan sűrűn jöttek az események, hogy egyetlen évre jutott egy egész évtized súlya.”
Lívia emlékezetes utazása volt Észak-Korea, valamint a strasbourgi Európa Tanács-jelentkezés kísérése. De volt, hogy szerkesztés közben pezsgőztek egy romániai fordulat hírére.
1990 – a vége egy világnak
1990 januárjában Aczél Endrét váratlanul menesztették, és Pálffy István vette át a híradót. A szabadság véget ért, és új politikai nyomás jelent meg.
„Nem akartuk elhinni, hogy ez másképp is lehet.”
Lívia és sok kollégája felállt. A híradó megszűnt számukra, de a televízió nem. Jött az Egyenleg, az Intendatúra, majd a Reggel, az Aktuális, és sok más új formátum. De erről már a következő részben mesél majd.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
