„Nem lettem volna jó politikus”
– Babarczy Eszter a közszereplésről, örökségről és az önkéntes csendről
A Heti Jégbüfé vendége ezúttal Babarczy Eszter volt: eszmetörténész, filozófus, egykori közéleti szereplő, aki az utóbbi években látványosan visszavonult a nyilvánosságtól. Rangos Katalin kérdezte arról, miért hallgat, mihez van még köze, és miben hisz, ha már politikában nem hisz többé. A beszélgetés személyes, mégis politikai, és mindenekelőtt: hiteles.
„Egy darabig azt hittem, a politika rám tartozik”
Babarczy Eszter nevét egy időben gyakran lehetett látni a közéleti publicisztikák és vitacikkek alatt, de ma már alig nyilatkozik. Mi történt? „A közéletben való részvételhez nemcsak elköteleződés kell, hanem az is, hogy higgyél benne, van értelme. Én ezt elveszítettem.” Úgy érzi, a mostani környezetben nem lenne képes őszintén és hatékonyan jelen lenni a politikai nyilvánosságban. „Én nem lettem volna jó politikus” – mondja határozottan.
Pedig sokan úgy gondolják, hogy volt szava, volt hatása. Ő azonban úgy látja: „Amíg a nyilvánosság működött, volt értelme írni, beszélni. De már nem működik.”
Családi örökség: Babarczy László és a gondolkodás súlya
Rangos Katalin említi, hogy Babarczy Eszter édesapja, Babarczy László is neves közéleti ember volt. De vajon mit jelentett ebben a családban felnőni? „Nálunk otthon mindenről lehetett beszélni. Nem voltak tabuk. Ez nagyon meghatározó volt számomra.” Ez az intellektuális szabadság és bátor gondolkodás máig fontos része az identitásának, de közben már más utakon jár.
A hit kérdése: „Hitem az nincs, csak morális iránytűm”
Babarczy nem rejti véka alá: nem vallásos. De van, ami helyette van. „Van egyfajta etikai gondolkodásom, ami meghatároz. Nem istenhitem van, hanem felelősségtudatom.” Rangos Katalin provokatív kérdésére, miszerint ha nem hisz Istenben, miben hisz, azt feleli: „Az emberi méltóságban.”
Ez a humanista alapállás, amely áthatja a közéleti megnyilvánulásait, ma is érvényes – csak már nem a nagyközönség előtt, hanem „belső beszélgetésekben”.
A nő szerepe a közéletben: egyenlőség és csapdahelyzetek
A beszélgetés során előkerül a nők közéleti szerepvállalásának kérdése is. Babarczy elismeri: „A nőket máshogy méri a társadalom. Ha egy nő harcias, akkor hisztérikusnak bélyegzik. Ha visszafogott, akkor gyengének.” E kettős mérce alól ő sem volt kivétel, és nem is vágyik vissza ebbe a térbe.
A jelenlegi női közszereplőkről sincs illúziója: „Sokan közülük beálltak egy olyan rendszerbe, ami nem a szabadságról szól, hanem a megfelelésről.”
Az írás csendje: „Most nincs mit mondanom”
Bár korábban rendszeresen publikált, ma már ritkán ír. Nem azért, mert nem lenne véleménye – hanem mert nem érzi, hogy lenne valódi tere a megszólalásnak. „Ma már inkább hallgatok, mert nincs olyan nyelv, amin el lehetne mondani, amit gondolok, úgy, hogy azt ne csavarják ki.” A visszavonulás nem önfeladás, inkább önvédelem. És közben figyel. Sokkal inkább egy morális tanú, mint aktív szereplő.
Közszolgálat és lojalitás
Rangos Katalin szóba hozza az egykor volt közszolgálati médiát, és azt is, hogyan változott meg ez a világ. Babarczy ezzel kapcsolatban megjegyzi: „A lojalitás ma nem a szakmaisághoz kötődik, hanem a hatalomhoz. Ez az, ami számomra elfogadhatatlan.”
A közszolgálatiság, amit egykor még komolyan lehetett venni, szerinte mára kiüresedett, és nincs valódi alternatívája. Nem kesereg, de nem is hiteget: ez van.
Babarczy Eszter ma
Nem tervez visszatérni a közéletbe. Tanít, olvas, gondolkodik. „Nem kell mindenáron jelen lenni.” Abban hisz, hogy a gondolat akkor is él, ha csendben van. Ez a fajta bölcs visszavonultság ritka, és talán épp ezért értékesebb, mint valaha.
Babarczy Eszter már nem kiabál, de amit mondana, azt még mindig érdemes meghallani.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
