„Izrael meghalt?” – Tisá Beáv után pesszimizmus, túszdráma és a New York-i nyilatkozat
A Heti TV A Világ Zsidó Szemmel című augusztus 4-i adásában Seres Attila műsorvezető beszélgetett Kardos Péter főrabbival, Dr. Gyarmati István biztonságpolitikai szakértővel és M. Kende Péterrel, a Heti TV főmunkatársával. Az asztalnál a zsidó világot megrázó legfrissebb események kerültek szóba: a Tisá Beáv gyásznap utáni hangulat, Izrael jövője, a gázai háború megolda(hata)tlansága, a túszok helyzete, valamint a Franciaország és Szaúd-Arábia által kezdeményezett ENSZ-konferencia.
„Izrael is meghalt” – Kardos Péter főrabbi pesszimista szavai
Az adás különös aktualitását adta, hogy Tisá Beáv, a zsidó nép legnagyobb gyásznapja után beszélgettek. Kardos Péter főrabbi így fogalmazott:
„Egy nappal a két szentély pusztulásának évfordulója után szomorúan vettem tudomásul, hogy Izrael is meghalt. Nem Izrael állama, hanem a 77 évig ismert Izrael halt meg.”
M. Kende Péter hozzátette, hogy Izrael a kommunikációs háborút is elvesztette:
„Aki a kommunikációs háborút elveszíti, az elvesztette a háborút is.”
Gyarmati István pozitívumként azt említette:
„Egy-két arab ország segített Izraelnek: drónokat lőttek le, légteret adtak át. De ha ez a legjobb hír, akkor hát ez olyan is.”
Oktalan gyűlölet és a történelem tanulságai
A főrabbi emlékeztetett arra is, hogy a hagyomány a második szentély pusztulásának egyik okaként a „szinasz hinom”-ot, az oktalan gyűlölködést említi.
„Én még az életben olyannal nem találkoztam, aki ne tudta volna megokolni, hogy miért gyűlöl valakit” – mondta keserű iróniával Kardos Péter.
A beszélgetésben felvetődött, hogy a zsidó állam a történelemben többször gyengült meg belső megosztottság miatt, és hogy a szétszóratás is az isteni akarat része lehetett.
„Se győzelem, se túszok” – a gázai hadművelet kudarca
Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő súlyos kritikát fogalmazott meg:
„Izraelnek el kéne gondolkozni most már, hogy az a politika, ami minden javaslatra nemet mond, odavezetett, hogy most már mindenki utálja Izraelt.”
A gázai háború kapcsán így összegzett:
„Két év után se győzelem, se túszok.”
Seres Attila emlékeztetett, hogy Izrael napok alatt képes volt pacifikálni sokkal erősebb ellenfeleket, mint Irán vagy a Hezbollah, ám „ezeket a szandálos géppisztolyos terroristákat Gázában két év alatt nem sikerült semlegesíteni.”
A New York-i nyilatkozat: áttörés vagy papírtigris?
A társaság élénk vitát folytatott az ENSZ égisze alatt tartott konferencia nyilatkozatáról, amelyet több arab ország és az Arab Liga is aláírt. A dokumentum elítéli a Hamasz október 7-i mészárlását, lefegyverzésére szólít fel, ugyanakkor Izrael „népirtó hadjáratát” is elítéli, és a palesztin állam létrehozását sürgeti.
M. Kende Péter a lényeget így foglalta össze:
„Ez egy olyan ország elismerése, ami nem létezik. Mi ez? Fenyegetés, zsarolás vagy gesztus?”
Gyarmati István szerint:
„Ez nyomásgyakorlás Izraelre. Nem attól lesz állam, hogy elismerik, hanem attól, ha képes lesz megvédeni magát.”
Kardos Péter ironikusan reagált:
„Ha zongorázni tudnám a különbséget 1948 és 2025 között, én lennék a Fischer Annie. Ezek a deklarációk ma annyit érnek, mint a papír, amire leírták őket.”
Túszdráma: „Ugyanazt eszik, amit mi”
Megrázó videófelvételek jelentek meg a Hamasz fogságában lévő izraeli túszokról. Egyikük saját sírját ásta. A Hamasz magyarázata:
„Ugyanazt eszik, amit mi. Ugyanazt issza, amit mi. Ha mi éhezünk, ő sem lakhat jól.”
Gyarmati István szerint ez újabb bizonyíték arra, hogy a háborút gyorsan be kellene fejezni:
„A lehetséges összes túszt el kell hozni. Ha más módszer nincs, akkor fegyverrel.”
Kovács András – akinek szavait M. Kende Péter idézte fel – korábban már figyelmeztetett: a propagandaháborúban Izrael szinte mindent elveszít, mert a világ nem hajlandó elhinni, hogy a segélyek többségét a Hamasz lopja el.
Van-e remény?
A beszélgetés végén Seres Attila keserűen állapította meg:
„Optimista nézetet ma nem hallottunk.”
M. Kende Péter keserű iróniával foglalta össze az elhangzottakat:
„Nekünk mindig igazunk van, csak nincs örömünk belőle.”
A műsor zárásaként a résztvevők arra jutottak: amíg Izrael nem vállal gyors, döntő katonai győzelmet, addig a kommunikációs és politikai vereség is elkerülhetetlen. A pesszimizmus ellenére azonban a remény – ahogy Seres Attila fogalmazott – továbbra is szükséges, még ha tájékozott optimizmus formájában is.
