„Jobb, ha beismerjük: kettős mércével mérünk”
Seres Attila műsorvezető rendhagyó irányba vitte a Világ Zsidó Szemmel június 30-i, rendkívül intenzív adását. Ezúttal nem az izraeli-iráni konfliktus katonai részleteiről esett szó, hanem a nemzetközi jog érvényességéről, a morális mérce értelméről, a kettős mérce realitásáról és arról is, meddig terjedhet Izrael önvédelmi joga. A beszélgetés vendégei: Gadó János (Szombat), Kovács András (Mandiner), Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő és M. Kende Péter (Heti TV). Fatva, gyilkossági parancs és morális kérdések
Fatva Trump és Netanjahu ellen – de kinek van joga ölni?
A műsorvezető erőteljes felütéssel bedobta a friss hírt: Irán legfőbb vallási vezetője, Nasszer Makarem Sirázi nagyajatollah fatvát (gyakorlatilag vérdíjat) tűzött ki Donald Trump és Benjámin Netanjahu fejére, akik a korábbi hetekben Khamenei ajatollah likvidálását tervezték. Ez a lépés nemcsak politikai, hanem morális dilemmákat is felvet: „kinek van joga megölni a másik állam vezetőjét?” – tette fel a kérdést a műsorvezető. És vajon milyen alapon ítéljük el vagy hagyjuk jóvá más országok atomprogramját? „Tényleg egy méltányos és igazságos utópiában élünk, vagy csak a túlélésről szól minden, mint az őskorban?” – tette fel a vita alapkérdését.
Nyugat és iszlám világ: kibékíthetetlen világrendek?
Gadó János szerint a válasz egyértelmű: „a nyugati világ kiszámítható, kompromisszumkereső, demokratikus értékrenden alapul – az iszlám világ pedig nem.” Hozzátette: „az iszlám világban az igazság letéteményesei az erőszakra alapoznak.” Ez szerinte egy civilizációs ellentét, amelyben Izrael „a Nyugat szimbolikus előörse”, és ezért célpontja a keleti totalitarizmusnak.
Az iszlám világban viszont – állítása szerint – az erőszakot tekintik legitim eszköznek, és az iráni rezsim ezt egy teokratikus totalitarizmus formájában gyakorolja.
Kovács András emlékeztetett: a világ jelentős része nem ilyen békés. „Soha nem volt még annyi fegyveres konfliktus a világban 1945 óta, mint tavaly.”
Az adás egyik legfontosabb közös megállapítása így hangzott: „A mi buborékunkon belül működik a jog és erkölcs – de azon kívül nem.”
A kettős mérce: kivétel vagy stratégia?
A beszélgetés egyik legerősebb megállapítása Gyarmati István kijelentése volt, aki kertelés nélkül kimondta: „Igen, kettős mércével mérünk. És ezt jobb beismerni, mint tagadni.”
Szerinte Izraelnek azért „szabad” atomfegyvert birtokolni, mert nem írta alá a nonproliferációs egyezményt – ellentétben Iránnal, amely igen, de titokban mégis fejleszt.
Ugyanígy az amerikai katonai beavatkozások jogosságát is szelektíven értékeljük. Gadó János példája szerint: „Ki az, aki kétségbe vonja, hogy 1944-ben a partraszállás jogos volt? Pedig beavatkozás volt egy másik ország ellen.”
A kettős mérce tehát nem kivétel, hanem norma – még ha ezt nem is szeretjük kimondani.
Izrael morális pajzsa: meddig terjed az önvédelem joga ?
A beszélgetés második felében Izrael került fókuszba. Seres Attila feltette a kényelmetlen kérdést: „Meddig terjed Izrael joga az önvédelemhez? Van-e határa annak, hogy bombázhat, hogy célzottan likvidálhat, hogy telepeket építhet?”
Gyarmati István szerint Izrael olyan típusú fenyegetésekkel néz szembe – például Irán nukleáris ambícióival és a Hezbollah akcióival –, amelyekre a nemzetközi jog „nem ad érvényes választ”. Szerinte Izrael sokszor valóban nem a nemzetközi jog betűje szerint jár el – de ez nem önkény, hanem kényszer: „A nemzetközi jog nem tud mit kezdeni a terrorizmussal. Izraelnek viszont muszáj védekeznie, mert a túlélés a tét. Izrael stratégiai, életfontosságú szükséglete, hogy bizonyos dolgokat megtegyen, amik nem jogszerűek.”
Gadó János hozzáfűzte: „Mit kezd a nemzetközi jog egy olyan helyzettel, amikor Izraelt le akarják törölni a térképről?”
A Hezbollah alagutakról, óvodák alá rejtett rakétákról szóló példákból az következik: az izraeli válaszok túlmutatnak a nemzetközi jog eszköztárán, de nem feltétlenül a morális érvényességen.
A katonai hatalom és a demokrácia együttélése
Az adás egyik legizgalmasabb vitapontja az izraeli militarizmus megítélése volt: lehet-e egy olyan ország, amely egyszerre hadseregközpontú, atomfegyverrel rendelkezik, és mégis demokrácia? Kende Péter provokatív példát hozott:
„Mi van, ha egy Ben Gvírnél ezerszer szélsőségesebb figura kerül Izrael élére? Akkor mi lesz a demokráciával, az atombombával, a nőkkel, a színházzal?”
Gadó János visszautasította a túlzó párhuzamot: szerinte Izrael hadserege nem elnyomó, hanem kontrollált intézmény, amely „nem szól bele abba, mit írnak a lapok, mit játszanak a színházak, vagy mit tanítanak az iskolákban”.
Izrael a buborékon belül – vagy már kívül?
Seres Attila rámutatott, hogy „Izrael valójában a nyugati buborék része”, és bár bírálatok érik, „a nyugati világ mégis magáénak tekinti”. A kérdés viszont ott marad: „Nincs veszélye annak, hogy Izrael túlságosan elbízza magát, és egyszer csak a nyugati buborékon kivül találja magát?”
Utalt a norvég nyugdíjalap minapi döntésére, amely kizárta portfóliójából az Izraelnek fegyvert szállító nyugati cégek részvényeit, és arra is, hogy a civil társadalmak – különösen Európában – egyre kritikusabbak.
M. Kende Péter, a stúdió egyensúlyt kereső hangja, így fogalmazott: „Ez egy baromi nehéz helyzet. Szép lehetsz – de okos nem.” Szerinte a kommunikációs térben Izraelnek is figyelnie kell, hogyan értelmezik tetteit, mert a kettős mércére könnyen válaszként kaphat egy másik kettős mércét.
Gadó János szerint „a nyugati civil társadalom gyakran nem csak Izrael-ellenes, hanem zsidóellenes is. Fel kell tenni a kérdést: hol kezdődik az Izrael-bírálat – és hol kezdődik az antiszemitizmus?” Szerinte sok bírálat nem politikai, hanem egzisztenciális jellegű: „Izrael létét támadják.”
A nemzetközi jog válsága és a realitás
A műsor nem kínált egyértelmű válaszokat – nem is ez volt a célja. Inkább morális iránytűként próbált szolgálni egy olyan világban, ahol a szabályok gyakran csak akkor érvényesek, ha elég erősek vagyunk ahhoz, hogy betartassuk őket. Gyarmati István zárszava szikár volt:
„A nemzetközi jogot az tudja érvényesíteni, aki katonailag, politikailag és gazdaságilag képes rá. Aki nem, az nem. A nemzetközi jog elavult. Nem tudja kezelni a mai fenyegetéseket – sem Irán atombombáját, sem a Hezbollah alagútjait.”
Ezért „Izrael kénytelen olyan eszközökhöz nyúlni, amelyek nem férnek bele a jog szűk kereteibe.” A kérdés csak az: meddig mehet el úgy, hogy közben ne veszítse el a Nyugat bizalmát?
Seres zárszava pontosan ezt fogalmazta meg: „Ez nem egy olyan vita, aminek egyértelmű kimenetele van. Ez az a kérdés, amiről még az örökkévalóságig vitatkozni fogunk.”
Ez a beszélgetés nem csupán a jelen konfliktusait tette érthetőbbé, hanem egy mélyebb civilizációs önvizsgálatot is elindított – a világjog és világerkölcs határmezsgyéjén.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
