„Az első hálátlan ember Ádám volt” – Oberlander Báruch rabbi a hála erejéről, iráni zsidókról és a természetfölötti védelmen
Izrael és Irán nem határos országok – mégis háborúznak egymással. De vajon ez a konfliktus a „cionisták” ellen irányul, vagy a zsidóság egésze ellen? Mit érezhet most egy iráni zsidó közösség tagja, és mit tehet egy galutban élő rabbi, amikor Izrael háborúban áll? A PIRKADAT M. Kende Péterrel című műsor vendége Oberlander Báruch rabbi volt, akivel többek között a hála micvájáról, az iráni zsidóságról és a tanulás megszakadásáról is beszélgettek.
„Élő közösség” – Iránban is
A beszélgetés egyik legmeglepőbb része az iráni zsidó közösség állapotáról szólt. Oberlander rabbi elmondta: noha a forradalom után a legtöbben elmenekültek, „ma is körülbelül 20 ezer zsidó él Iránban, és ez egy élő közösség”. Hozzátette: „járnak zsinagógába, virágzik a zsidó élet, új mikvét is avattak a házas nők számára, és új tórát is kaptak”.
A rabbi elmesélte azt is, hogy „a közösség főrabbija iráni gyerek, aki Amerikában tanult rendes jesivában, és ott lett rabbi, ő vezeti a közösséget”. A személyes élményeket idézve hozzátette: „Moszkvában találkoztam az iráni zsidó közösség elnökével, aki elhozta a fiát jesivába. Valódi ember volt, vallásos gyerek, nézte, hol fog maradni tanulni.”
A cionisták és a zsidók „éles szétválasztása”
Oberlander rabbi szerint Iránban „nagyon élesen próbálnak szétválasztani a cionistákat a vallásos zsidóktól”, és ez adhat némi védelmet a közösségnek. „Természetesen ott is adnak ki nyilatkozatokat, mint régen a ’béke papjai’ tették a hatnapos háború után. De a zsidó élet létezik – és ez meglepő, és nagy öröm.”
M. Kende Péter szerint különösen fontos, hogy „bár az iráni álláspont Izraellel szemben akkor is ellenséges volt, amikor te találkoztál a közösség vezetőjével, mégis fenntartják a saját zsidó közösségüket, és nem bántják őket”. A rabbi szerint ez a kettősség része az iráni politikának, amely a világ zsidósága és Izrael állama között próbál különbséget tenni – még ha ez gyakran cinikus taktika is.
Imádság, hála, természetfölötti védelem
A beszélgetés második fele arról szólt, mit tehet a világ más részein élő zsidóság a háború alatt. Oberlander szerint „imádkozni kell és hálát adni”. A hálátlanság szerinte „az egyik legcsúnyább dolog”, mert „ha már kaptál, akkor legalább köszönd meg”.
A rabbi hangsúlyozta: „ez a katonai siker, hogy az iráni fenyegetés ennyire csökkent, ez már természetfölötti. Nemcsak Izrael, de az egész világ veszélye csökkent.”
Kiemelte, hogy a tanulás Izraelben is megszenvedi a háborút: „a jesivákban megállt a tanulás, Zoomon tanulnak, ami nem az igazi. De szerintem egy héten belül ennek vége lesz.”
Bikurim, vagyis a hála törvénye
A beszélgetés legmélyebb filozófiai részét a bikurim, vagyis az első termések jeruzsálemi felajánlása adta. Oberlander szerint ez a micva azt üzeni: „az ember örüljön annak, ami van, ne csak annak, ami hiányzik. Ez hozzáállás kérdése.”
Elmesélt egy történetet: „egy ember írt levelet a Rebének: rossz az életem, semmi jó nem történik velem. A Rebe azt írta vissza: van feleséged, gyereked, élsz – és semmi jó nem történt?”
A hála szerinte nemcsak Isten felé kötelező, hanem embertársaink felé is. És itt jön a nehéz kérdés: ha hálás vagyok, akkor lekötelezett is? „Ha segítettem valakinek, nem szeretem, ha hálás akar lenni nekem, mert nem akarom, hogy lekötelezett legyen. És ha én kaptam segítséget, én is így érzem magam” – vallotta be M. Kende Péter.
Hála ember és ember között – és a lekötelezettség dilemmája
Oberlander rabbi szerint: „a lekötelezettség érzése természetes, de nem kell, hogy rossz érzés legyen. Ha az ember tényleg hálás, akkor szívesebben tesz jót másokkal is.” Hozzátette: „a világ úgy lett teremtve, hogy szükségünk van egymásra. A hála nemcsak reakció, hanem kapcsolatot épít.”
A rabbi szerint „a hála örökké tart – nincs háromhetes lejárat”. És a hálátlanság? „Az első hálátlan ember Ádám volt. Isten adott neki társat, és ő azt mondja: az a nő, akit mellém adtál, ő adott a tiltott fából. Ez szemrehányás, ez hálátlanság.”
Mégis, Oberlander arra int: „ne legyünk túl kemények azokkal, akik hálátlanok. Mi sem szeretnénk, hogy az Isten túl keményen ítéljen minket. Próbáljunk megértők lenni.”
A pohár, amit össze kell törni – és amit tele kell látni
A beszélgetés végén egy metaforával zárták le a gondolatmenetet: a hüpe alatt összetört pohárral. „A teli pohárra kell koncentrálni. Az üreset törjük össze. Ez a hozzáállás. Minden ember életében van jó is, rossz is – a kérdés, mire nézünk rá nagyítóval.”
Ez az üzenet – úgy tűnik – nemcsak a háborús időkben, hanem minden napra szól.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
