A művészet nem luxus – válasz a háborús világra
A világszerte ismert Kovács Johanna festő- és grafikusművész a beszélgetés elején elmondta, hogy legközelebb április 10-én látható munkáival egy csoportos kiállításon az Artus Stúdióban, ahol négyen állítanak ki – ez már „szinte egyéni” tárlat. Egyelőre nem tudja, pontosan melyik képeit viszi, mert mint fogalmazott:
„Még nem tudom pontosan, mit akarok kitenni.”
A művész bevallása szerint saját stílusát „térbeli grafikának”, 3D-s képalkotásnak tartja, amelyben a rajz és festészet közötti határokat oldja fel.
Háborús feszültségek és a képek üzenetei
A műsorvezető, Breuer Péter a világpolitikai feszültségek – például az iráni konfliktus és az amerikai katonai készültség – kapcsán felidézte Kovács Johanna egyik legmegrázóbb sorozatát, amely Auschwitz fölött repülő, be nem avatkozó amerikai bombázókat ábrázolta. Johanna így válaszolt:
„A háborúérzet itt van körülöttünk. […] Megint vér folyik, és az érzet ott lebeg felettünk.”
A képek mélyen összefonódnak saját történetével is: szülei sorsa Auschwitzban inspirálta művészetét, amely azóta is az emlékezés, figyelmeztetés és érzelmi reflexió színtere.
A művészi hitelesség kérdése
A saját alkotói folyamatáról szólva elmondta, hogy legfőbb kritikusa fia, Bandi (András), akinek visszajelzéseire különösen figyel:
„Ha egy kicsit furcsán néz a munkámra, már tudom, ott valamit keresni kell.”
Nem ritka, hogy visszavonja a munkáit, újraalkotja őket – akár akkor is, ha már elismert tárlaton is bemutatták. Véleménye szerint:
„Ha nem jó, akkor le kell hántani róla mindent, és meg kell csinálni újból.”
Művész vagy „művész”?
Kovács Johanna szerint a mai magyar művészeti életben sok a felszínes értékítélet:
„Ami ma folyik, az megengedhetetlen. […] Négy nap alatt nem lehet művészeket csinálni.”
A Munkácsy-díj kapcsán kifejtette, hogy nem vágyik rá, mert úgy érzi, még nem érett meg rá, de kritikusan látja a díjak politikai befolyásoltságát:
„Ha a politika beleszól, akkor annak mind vége.”
A műalkotások helye az emberek életében
Johanna szerint a művészet nemcsak a múzeumokba való: az a jó, ha a lakások falain is ott van, ha „a művészet beköltözik az emberek életébe”. Ahogy fogalmazott:
„Ha valaki azt érzi egy képre nézve, hogy együtt tudna vele élni, akkor az már elég.”
A saját képeit újra és újra átértelmezi, és a térbeliség, textúra használata révén új dimenziókat ad a grafikáinak. A célja nem dekoráció, hanem mélyebb érzelmi és gondolati hatás elérése.
A beszélgetés végén Breuer Péter azzal búcsúzott:
„Itt az ideje, hogy mindenkinek legyen egy jó képed a falán.”
Kovács Johanna válaszában megköszönte a meghívást, és hangsúlyozta: a művészet nem öncélú, hanem az emberek közös emlékezete és lelki tükröződése.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
