Heti Jégbüfé – Érdi Sándor és a kulturális tájékoztatás múltja és jelene
Érdi Sándor televíziós szerkesztő, újságíró volt a Heti Jégbüfé vendége, ahol két fontos témát boncolgattak: a kulturális tájékoztatás egykori szerepét és mai hiányát, valamint Érdi személyes életútját, amely a gazdag gyermekkortól a deklasszálódáson át a televíziós karrierig vezetett.
A Stúdió műsor és a kulturális tájékoztatás eltűnése
Az adás első felében a legendás Stúdió című kulturális magazinműsor került terítékre, amely keddről keddre informálta a nézőket a hazai és nemzetközi kulturális eseményekről. Ahogy Érdi megfogalmazta: „A Stúdió egy olyan műsor volt, amely konzekvensen arról szólt, hogy mi történt a héten, illetve mi várható a következő héten.” Véleménye szerint mára teljesen eltűnt az effajta kulturális tájékoztatás, és a töméntelen információ zajában „képtelenség utánamenni” annak, ami valóban értékes.
A Stúdió sikerét részben a televízió akkor még monopolhelyzete adta, részben pedig az, hogy az emberek valóban érdeklődtek a kulturális élet iránt. Érdi elmesélte, hogy tudatosan olyan szerkesztői csapatot állított össze, amelyben eltérő ízlésű és érdeklődésű emberek dolgoztak, mert „nem akarta, hogy csak egyfajta szempont legyen jelen a képernyőn.” Az induló csapat tagjai között volt Kepes András, Szegvári Katalin és Baló György is.
A politikai nyomás és a kompromisszumok
A műsor nem volt mentes politikai botrányoktól sem. Érdi elmesélte, hogy gyakran kapott „baráti tanácsokat” arról, hogy milyen kulturális eseményekről kellene inkább beszámolni, és milyen színházakat vagy művészeket érdemes mellőzni. „Volt olyan, hogy 20 forintot ajánlottak fel, ha nem minden adásban szerepel a kaposvári színház” – mesélte nevetve, utalva a finom pressziókra. Ugyanakkor szerencsésnek tartotta magát, mert „a politika nem akart mártírokat gyártani”, így a műsor végül hosszú ideig fennmaradhatott.
A mai televíziózás és a kulturális tartalmak eltűnése
A beszélgetés során szó esett arról is, hogy Érdi mennyire talál magának néznivalót a mai televízióban. Bevallása szerint nem sok olyan kulturális műsort talál, amely lekötné, ugyanakkor kíváncsiságból még azokat a műsorokat is figyelemmel kíséri, amelyek véleményével nem ért egyet. Kiemelte, hogy az információrobbanás korában óriási a zaj, és az embereknek szinte lehetetlen eligazodniuk az információtömegben. „Rendet rakni fejben az egyik legnagyobb kihívás” – fogalmazott.
A világ változása és a dehumanizáció veszélye
A beszélgetés egy pontján Érdi elgondolkodott a világ jelenlegi átalakulásáról is. Úgy véli, hogy az a fajta értékrend, amely 80 évig meghatározta a nyugati világot, mára egyre inkább háttérbe szorul, és egy újfajta „erőpolitikát” lát előretörni. „A világban most kimegy a divatból az a típusú liberalizmus, amire a mi generációnk annyira vágyott” – mondta.
A legnagyobb problémát abban látja, hogy az emberek egyre inkább elidegenednek egymástól, és a világ dehumanizálódik. A mesterséges intelligencia térhódítása, az internetes információk ellenőrizhetetlensége és az új generációk közötti kulturális szakadék mind hozzájárul ehhez. „Ez egy dehumanizált világ, amiben nincs szó arról, hogy az ember hogy él, hogy nevel gyereket, hogy temet” – fogalmazott keserűen.
Érdi Sándor személyes története: az utcagyerektől az értelmiségi pályáig
A műsor második felében Érdi személyes története került fókuszba. Meglepő módon kiderült, hogy nem egy tipikus „úri fiú” volt, ahogyan sokan gondolták, hanem egy deklasszált család sarja, aki „utcagyerekként” nőtt fel. Édesapja, aki a háború előtt a főváros egyik leggazdagabb benzinkút-tulajdonosa volt, a kommunizmus alatt mindenét felajánlotta az államnak, hogy elkerülje a kitelepítést. „Apám végül benzinkútkezelő lett a saját maga által épített kútjainál” – mesélte Érdi.
Gyermekkora nagyrészt az utcán telt, mivel édesanyja mozgóbüfésként dolgozott a vonatokon, így „ha találkozni akartam vele, a Keleti pályaudvarra kellett kimennem.” Iskolai tanulmányait nem igazán ellenőrizték otthon, de olvasni szenvedélyesen szeretett. „Egy osztálytársam, Torda István tanított meg igazán olvasni, ő adott kezembe először Karinthyt és humoreszkeket” – idézte fel.
Az egyetemre való bekerülés sem volt egyenes út számára. A katonai szolgálat elkerülése érdekében először nyomdásznak tanult, majd végül kitartó kérvényírásokkal sikerült bejutnia az egyetemre nappali tagozatra. A televízióhoz pedig egy váratlan fordulat révén került: amikor egy interjú után Szinetár Miklós felajánlott neki egy pozíciót a kulturális szerkesztőségben.
A képernyő és a televíziózás szeretete
Bár hosszú éveken át a televíziózás meghatározó alakja volt, Érdi bevallotta, hogy sosem szerette a képernyős szereplést. „A televíziózás minden elemét imádtam, csak a képernyőt utáltam” – mondta. Saját magát sosem nézte vissza, sőt, amikor a műsor ment, gyakran kitalált egy ürügyet, hogy ne kelljen végignéznie.
Összegzés: kultúra, generációs szakadék és az értékvesztés kérdései
A beszélgetés végkicsengése az volt, hogy a mai világ kulturális és információs térképe teljesen más, mint amit Érdi és generációja ismert. A kulturális tájékoztatás szinte eltűnt, a fiatal generációk más nyelvet beszélnek, és a digitális kor új kihívásokat hozott. Ennek ellenére Érdi kíváncsian és kritikusan figyeli a világ alakulását, és igyekszik megérteni az új irányokat.
„Nem tudom, hogy a világ hülyébb lesz-e, de azt látom, hogy a mérhetetlen információtömegben egyre nehezebb rendet tenni” – zárta gondolatait.
Ez volt a Heti Jégbüfé e heti adása, amely egy izgalmas utazás volt a múlt és a jelen között, a kulturális újságírás eltűnésétől Érdi Sándor különleges életútjáig.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
