A hétvége után, hétfő reggel ismét élőben jelentkezik politikai, közéleti műsorunk, a Pirkadat.
Vendégeink lesznek:
Dr. Vejkey Imre, KDNP, országgyűlési képviselő, Igazságügyi Bizottság elnöke
Thürmer Gyula, Magyar Munkáspárt elnöke
Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet vezető elemzője
Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos
Dr. Szakács László, Szocialisták és Demokraták
Dr. Gyarmati István, volt nagykövet, biztonságpolitikai szakértő
Majd a délutáni órákban 14:15-kor jelentkezik a Kívánságszolgálat Dr. Klement Zoltánnal. Aztán este 20:30-kor A világ zsidó szemmelt láthatják a képernyőkön, Breuer Péterrel, Gyarmati Istvánnal, Kardos Péterrel, Seres Attilával, és M. Kende Péterrel. Illetve a nap folyamán KIPA című műsorunk új részével is jelentkezünk.
Tartsanak velünk!