„A párbeszéd és a kooperáció mellett, ha problémánk van, akkor azt nyíltan megmondjuk, ahogy eddig is tettük.”
2016. augusztus 24 11:50
Heisler András, a Mazsihisz elnöke az aktualitásokról, konferenciákról, kitüntetésekről, egy új hittan tankönyvről beszélt, de szóba kerültek még a közelgő nagyünnepek is.
Számos aktuális ügye van a hazai zsidó közéletnek. Mindjárt itt van a szeptember elején Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi konferencia.
Az izraeli székhelyű Cionista Világszövetség tartja majd a konferenciáját Budapesten.
Ön szerint miért pont Budapesten rendezik a cionisták a konferenciájukat?
A Cionista Világszövetség az általuk kiküldött meghívó szerint azért választották Budapestet, mert Magyarországon nagymértékű az antiszemitizmus. Levélben és személyesen is megkerestem a szervezet vezetőjét, végül arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy egyrészt ez egy nagy megtiszteltetés, hogy Budapest lehet a házigazdája ennek a rendezvénynek, amelyet a komoly, erős nemzetközi háttérrel rendelkező szervezet, a Cionista Világszövetség hirdetett meg. Felajánlottuk a segítségünket a konferencia megszervezésében, engem fel is kértek arra, hogy a Mazsihisz elnökeként tartsak egy előadást Magyarországról. Ezen kívül felajánlottuk, hogy komoly szakértőket, tudósokat tudunk a konferenciához biztosítani, akik komoly ismeretekkel rendelkeznek a konferencia témájával kapcsolatban. A fentieken kívül azt is felajánlottuk, hogy a konferencia résztvevőinek a kulturális programokat megszervezzük. Azonban az együttműködéshez egy feltételünk volt: azt kértük, úgy hirdessék meg a rendezvényt, hogy a konferenciát azért hozzák Budapestre, mert a magyarországi zsidó közösség az egyik legnagyobb és legerősebb Európában, a konferencia témája pedig az egész kontinensre kiterjedő növekvő antiszemitizmus legyen. Mi így szeretnénk ezt a konferenciát definiálni, abban bízom, hogy értő fülekre talál majd.
Mellette most más események is zajlanak Magyarországon, kitüntetés átadása, a Mazsihisz nyilatkozata, majd Ön is visszaküldte a kitüntetését. Most akkor jóban van a Mazsihisz a kormánnyal?
Valójában azt történt, hogy egy abszurd helyzetre adtunk egy abszurd választ, ezt én helyesnek tartom. Végül arra a döntésre jutottam a saját kitüntetésemmel kapcsolatban, hogy még véletlenül sem szeretnék egy virtuális közösségbe tartozni Bayer Zsolttal, ezért küldtem vissza a saját kitüntetésem. Abban bízom, hogy Magyarországon még van olyan demokrácia, ahol mindenki szabadon kifejtheti a véleményét, mindenféle hangok vannak, tiltakozások ide-oda, engem is kritizáltak, hogy mint a Mazsihisz elnöke – bár hangsúlyozottan civilként – adtam vissza az elismerést.
Lehet civil a szervezet elnöke?
Én kifejezetten hangsúlyoztam a közleményemben ezt, annak ellenére, hogy tudom, a Mazsihisz elnöke sem lehet mindig civil. Mindezek ellenére nagyon bízom abban, hogy ezek a döntések nem befolyásolják azt a párbeszédet, ami elindult a zsidó közösség és a kormány között. Mi ennek a párbeszédnek vagyunk továbbra is a hívei.
Akkor ezek szerint a Síp utca és a kormány között minden a legnagyobb rendben, a nézeteltérések pedig beleférnek a demokráciába.
Én azt mondtam, remélem, hogy a magyar kormány így gondolja. Mi nyitottak vagyunk a párbeszédre a továbbiakban is. A párbeszéd és a kooperáció mellett, ha problémánk van, akkor azt nyíltan megmondjuk, ahogy eddig is tettük.
Közelednek a zsidó nagyünnepek. Hogyan készül ezekre a Mazsihisz?
Idén viszonylag későn jönnek be a nagyünnepek és addig még rengeteg dolgunk van, itt van például a Zsidó Kulturális Fesztivál, éppen a szervezés véghajrájában vagyunk. Lesz még idén is Pozsonyi Piknik, ahol szintén megjelenünk, idén először, miután eddig szombatonként rendezték meg az eseményt. A jövő héten mutatjuk be egy sajtótájékoztató keretében a hittankönyv-sorozatunkat.
Mit lehet erről tudni?
A Mazsihisz készített egy modern, XXI. századi hittan tankönyvet, amivel segíteni szeretnénk a hittanoktatást, mellette ezt a könyvet a nem zsidók is nagy örömmel, bizalommal forgathatják. Azt tudom mondani, ezt a könyvet megnézték olyanok is, akik a hittan tankönyvek készítőinek ádáz kritikusai és ők is elismerték, a könyvünk jó.
Ön szerint az oktatási államtitkárság befogadja ezt a könyvet?
Nem a befogadásról van szó, egész egyszerűen az államtitkárság támogatta a könyv kifejlesztését, kiadását A sajtótájékoztatót Soltész Miklós államtitkár úrral közösen tartjuk, a helyszíne meg a Lauder Közösségi Iskola lesz. Azt gondolom, hogy ez is egy erős üzenet: a könyvet a kormány támogatja, a Mazsihisz az élére állt, a Lauder Iskola meg mindezeket akceptálja.
A magyar ortodoxia mit szól majd ehhez a könyvhöz?
Az ortodoxia a Mazsihisz része, az egyik taghitközségünk, annak ellenére, hogy egy önálló hitközség. Azt remélem, hogy a neológ hittan tankönyv sikerének az ortodoxia is örül majd.
A Mazsihisz minden évben kiadja a zsinagógai naptárát, a luachot, így lesz idén is?
Igen, a luach napokon belül kikerül a nyomdából.
A zsidó közösség készül a nagyünnepekre, a Mazsihisz zsinagógáiban van világítás, tisztaság van, vannak rabbik, vannak kántorok.
Biztosan lesz tisztaság is, hiszen még van időnk a nagyünnepek beköszöntére. Azt biztos, hogy minden évben felkészülten várják a körzetek, a hívek is az ünnepeket. Azt, hogy mindenhol legyen kántor, előimádkozó, azt a Rabbiság szervezi, azt tudom mondani, a lehetőségeink szerint igyekszünk a teljes országot lefedni.
A Mazsihisznek van, lenne más dolga is, mint a kóser élelmiszerellátás biztosítása. Mi van ezzel?
Ez sokkal izgalmasabb, bonyolultabb kérdés annál, hogy erre én feleljek, de azt tudom mondani, a neológia is elindult a kóser élelmiszerellátás területén. Tudom, hogy már 150 éves a neológia, a kóser élelmiszerellátás nagy dilemma volt. Hogyan biztosítsuk, évtizedeken keresztül az ortodoxia biztosította a kóser élelmiszerellátást. Most van egy új kezdeményezés, neológ kóser élelmiszer előállításával kapcsolatban, különböző termékek kóserré nyilvánításával. Ebben indultak el a neológ rabbik, bízom abban, hogy egy széles választékot tudnak majd kínálni azoknak, akik elfogadják a neológ kóserságot. A kósersági pecsétet a neológ rabbik adják a neológ közösségnek. Ez nem anakronisztikus, hogy vannak nagyon vallásosak, akik bizonyos pecséteket fogadnak el, vannak, akik kevésbé vallásosak, akik elfogadnak más pecséteket, én azt tartom fontosnak, hogy tudatosítsuk a híveinkben, hogy a kóserság a zsidóság alapja.
Most, hogy kezdődnek az ünnepek, mit üzenne a híveknek?
Egy jóval békésebb esztendőt kívánok, azt, hogy kevesebb konfliktus legyen házon belül és kívül és természetesen békét kívánok Izraelnek.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter