„Az enyémek nem fognak meghalni, mert én mondom a neveket”
A Heti TV 7 órás vendég című műsorában Breuer Péter vendége László Boldizsárné, lánykori nevén Csizmás Ágnes pedagógus volt. A beszélgetés személyes családtörténetből indult, de hamar az emlékezés felelősségéről, a holokauszt oktatásáról, a vidéki tanítói pálya tapasztalatairól és arról szólt, hogyan lehet egy család történetén keresztül megszólítani gyerekeket és felnőtteket.
Egy székely katonatiszt és egy zsidó táncosnő szerelme
Csizmás Ágnes Budapesten született 1948-ban, de gyerekkorát nem a fővárosban töltötte. Édesanyja zsidó családból származott, édesapja Ludovikát végzett katonatiszt volt, félig székely, félig román családi háttérrel.
A családtörténet egyik legerősebb pontja éppen szülei házassága: édesapja Beregszászon ismerte meg a táncosnőként dolgozó édesanyját, beleszeretett, és feleségül vette akkor, amikor már hatályban volt a második zsidótörvény. Ettől kezdve bujtatta is őt. A székely nagymama sem elutasítással fogadta a zsidó menyét, ellenkezőleg: ő is részt vett a mentésében.
„Apu bujtatta anyut” – mondta Csizmás Ágnes, majd hozzátette: a család zsidó ágából sokakat nem vártak haza hiába. Tizenhét áldozatuk volt.
A várakozás gyerekkora
A háború után született gyerekként Ágnes már nem élte át a vészkorszakot, de annak következményei között nőtt fel. A család várta haza az eltűnteket: hátha még megjön valaki, hátha kórházban van, hátha úton van. Ez a várakozás lett a gyerekkor egyik meghatározó élménye.
A zsidósága gimnazista korában vált számára tudatosabbá. A családban tréfásan azt mondták: „az Ági a mi fő zsidónk”. Egy keszthelyi iskolai eset, amikor lezsidózták, nem eltávolította, hanem megerősítette ebben az identitásban.
Tanítónőként falun és városban
Eredetileg rendezői pályára készült, majd férje agrármérnöki végzettsége után Tolna megyébe kerültek. Ott döntötte el: nem irodában akar dolgozni, inkább tanítónő lesz. A tanítóképzőt már első gyermeke, Boldizsár mellett végezte el.
Pusztaencsén 18 évig tanított, majd Pakson újabb hosszú pedagógusi korszak következett. A kis falusi iskoláról szeretettel beszélt: egyszerű, dolgos családok gyerekei jártak oda, a szülők pedig többnyire támogatták a tanítót. Nem buktatott, nem osztogatta a fekete pontokat, de követelt.
A tanításban nem a megalázást, hanem a rendet tartotta fontosnak. Egykori diákjai közül sokan szakmát, többen diplomát szereztek, és máig tartják vele a kapcsolatot.
„Mesélj a családodról”
A holokausztórák története egy paksi megemlékezéssel indult 1994-ben. A város holokausztnapot szervezett, és őt kérték segítségül. Izraelből túlélők is érkeztek, közülük ketten kóser étkezést kértek, így Ágnes új edényeket vett, külön főzött nekik, és ügyelt minden részletre.
Ekkor kérdezte meg tőle az egyik túlélő, Freud Imre: miért nem tart holokausztórákat? A válasz egyszerű volt: nem tudta, hogyan kellene. Erre ezt a tanácsot kapta: „Semmit. Mesélj a családodról.”
Így kezdődött. Először iskolákba hívták, később felnőtt közösségekhez, népfőiskolákra, rendezvényekre is. Nem statisztikákkal kezd, hanem nevekkel, arcokkal, családi történetekkel.
Nevek, amelyeket ki kell mondani
Csizmás Ágnes szerint az emlékezés személyes kötelesség. Különösen nagyapja emlékéért beszél, akit még az ő születése előtt meggyilkoltak.
„Van egy olyan mondás, hogy akkor halsz meg igazából, amikor utoljára mondják ki a neved. Az enyémek nem fognak meghalni, mert én mondom a neveket.”
Ez a mondat adja munkájának lényegét. A holokausztórákon nem új magyarázatot keres, nem elvont történelmi leckét tart, hanem megmutatja, hogy a történelem családokkal, gyerekekkel, nagyszülőkkel, nevekkel történt meg.
Zsidóság, közösségi emlékezet, mai gyűlölet
A beszélgetésben szóba került az online antiszemitizmus is. Csizmás Ágnes szerint sokan a közösségi oldalak mögé bújva mondják ki azt, amit személyesen nem vállalnának. Ő más utat választott: hagyja, hogy beszéljenek, majd egyszerűen közli: ő maga is zsidó.
A személyes találkozásokban viszont gyakran mást tapasztal. Egy kisfaluban nemrég felnőtteknek tartott holokausztórát, és értő, figyelmes, szeretetteljes közönséggel találkozott.
Boldizsár, a zene és az anyai bizalom
A műsor végén fia, László Boldizsár pályája is szóba került. Gyerekként nem számított jó tanulónak, de a zeneiskolában megbecsülték. Hétévesen maga iratkozott be, később trombitát választott, majd a színpad felé indult.
Édesanyja eleinte kételkedett, de felismerte, hogy a zene lehet az útja. Amikor hetedikben abba akarta hagyni, azt mondta neki: ne tegye, mert lehet, hogy ez lesz a szakmája. Így is lett.
Csizmás Ágnes története egyszerre családtörténet, pedagógusi pálya és emlékezeti szolgálat. A 7 órás vendégben nemcsak arról beszélt, mi történt a családjával, hanem arról is, hogyan lehet a kimondott nevekkel, a személyes tanúságtétellel és a gyerekeknek átadott történetekkel életben tartani azokat, akiket el akartak tüntetni.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Szóljon hozzá a Facebookon vagy a Youtube-on.
