Hogy vagy? Felvidéki Judit

„Olyan, mintha te lennél a mi közös gyerekünk” – Felvidéki Judit megrendítő közelségből idézte meg Vas Évát és Gábor Miklóst

A Hogy vagy? című műsorban Szegvári Katalin ezúttal Felvidéki Judit Balázs Béla-díjas filmrendezőt látta vendégül. A beszélgetés apropója a Kugler Artban futó 8 századi cserepek című sorozat volt, amely Vas Éva és Gábor Miklós művészi és emberi világát idézi fel. A műsor azonban nem egyszerű emlékezés lett: Felvidéki Judit személyes történeteken keresztül beszélt arról, hogyan vált a legendás művészházaspár bizalmasává, milyen volt velük dolgozni, és mit őriz ma is abból a közelségből, amely egyszerre volt szakmai ajándék és magánéleti beavatás.

Egy szalon, ahol nemcsak emlékeznek, hanem újraélesztenek egy korszakot

Szegvári Katalin a Kugler Artot „nagyon értékes termékmegjelenítésként” vezette fel: egy budapesti magánszalont, ahol nemcsak előadások zajlanak, hanem kulturális emlékezet is épül. A mostani sorozat középpontjában Vas Éva és Gábor Miklós áll, akikhez Felvidéki Juditot nemcsak a pályája, hanem mély személyes kapcsolata is fűzte. A rendező már harmincéves korában bekerült a közvetlen környezetükbe, és idővel annyira közel került hozzájuk, hogy saját szavaival „mintha” a közös gyerekük lett volna.

Vas Éva: ösztönös színész, akihez elég volt annyit mondani, hogy felvétel

Felvidéki Judit a közös munkáikról a Rettenetes szülők és a Tasso televíziós feldolgozása kapcsán arról mesélt, mennyire más természetű alkotó volt Vas Éva és Gábor Miklós. Vas Évát ösztönös, szinte civil erejű színésznek látta, aki minden manírtól mentesen, teljes természetességgel létezett a kamera előtt. Egyetlen jelzés is elég volt neki: „itt csak egyszer kell jónak lenni”, mondta róla Judit, érzékeltetve, milyen elképesztő fegyelemmel és pontossággal dolgozott a színésznő.

Gábor Miklós: intellektus, fegyelem és fokozatos bizalom

Gábor Miklós kezdetben tartózkodóbb volt. Felvidéki Judit felidézte, hogy a forgatások elején inkább háttérbe húzódott, könyvvel a kezében figyelt, és nem adta könnyen a bizalmát. Aztán egy apró megjegyzés – hogy a jelenet előtt vegye fel a szemüvegét – mintha átbillentette volna a kapcsolatukat: onnantól kezdve másként figyelt rá, egyenrangú alkotótársként kezelte. Judit szerint Gábor Miklós számára fontos volt, hogy az a munka, amelyben részt vesz, valóban komoly legyen, és ha ezt megérezte, teljes erővel beleállt.

Egy titkos szerelem története, amelyből életre szóló szövetség lett

A műsor egyik legerősebb rétege a két művész kapcsolatának felidézése volt. Felvidéki Judit arról beszélt, hogy a Vas Éva–Gábor Miklós szerelem hosszú ideig titkos, bonyolult és erkölcsi terhekkel teli kapcsolat volt. Egyikük sem akarta megbántani azt, akivel akkor élt, és ez sokáig visszatartotta őket attól, hogy nyíltan vállalják egymást. Később azonban egyre inkább egymás élete lettek. A rendező megrendítő mondattal fogalmazta meg a saját viszonyát ehhez: „szerelmes voltam a kapcsolatukba”. Nem a szenzáció érdekelte, hanem az a ritka, mély szövetség, amelynek tanúja lehetett.

Naplók, cetlik, búcsú nélküli örökség

A beszélgetés végére már nemcsak a közös munkák, hanem a gyász és az örökség is szóba került. Felvidéki Judit elmondta, hogy Vas Éva rábízta azokat a naplókat és írásokat, amelyek még feldolgozásra várnak. Köztük vannak azok a feljegyzések is, amelyeket a színésznő Gábor Miklós halála után évekig írt neki. Megőrizte azokat a kis cetliket is, amelyeket Gábor Miklós reggelente a fogmosópohár mellé tett, hogy szebben induljon Vas Éva napja. Ezekből a részletekből nemcsak két nagy színész portréja rajzolódik ki, hanem egy olyan szerelemé is, amely a színházon túl, a mindennapokban is különleges volt.

Nem emlékmű, hanem élő kapcsolat

Vas Éva és Gábor Miklós emléke nem poros kultuszként él tovább Felvidéki Judit munkájában. Inkább eleven kapcsolatként: történetekben, werkfilmekben, naplókban, gesztusokban és újra meg újra felidézett közös pillanatokban. A Kugler Art estjei ezért nem csupán múltidézések, hanem annak bizonyítékai, hogy a nagy művészek akkor maradnak velünk igazán, ha valaki személyes felelősséggel, szeretettel és pontossággal őrzi őket.